Noha a pilótapiac jelenleg bonyolultabbnak tűnik, mint valaha, abban immáron szinte mindenki biztos, hogy Lewis Hamilton a McLarentől a Mercedeshez teszi át a székhelyét. A hivatalos bejelentésig ezt sem lehet biztosra venni természetesen, az F+1 Blog azonban igyekezett összeszedni öt olyan érvet, ami a britet arra motiválhatja, hogy hátat fordítson nevelőegyüttesének, és áttegye a székhelyét a csillagos egylethez.


1. A kihívás

Ugyan számtalanszor rácáfolt már, Hamiltont Forma-1-es pályafutása 2007-es indulásától kezdve kíséri a bélyeg, amely szerint Ron Dennis és a McLaren házi kedvenceként kapott versenyzési lehetőséget, és a csapaton belül olyan kiváltságos helyzetet élvez, akár egy kisherceg. Egy új közegbe átlépve bizonyíthatná a kétkedőknek, hogy nem riad meg a kihívásoktól: mivel a Mercedes messze nincs azonos szinten a McLarennel, keményen kellene dolgoznia a versenyképesség javításán, így tulajdonképpen jellemformáló korszakba lépne át. Érdemes megjegyezni, hogy a bírálók szerint a "csapatfelhozó" munkából - amelyet a minduntalan mércének tekintett Fernando Alonso a Renault-nál és a Ferrarinál is elvégzett - Hamiltonnak eddig nem igazán jutott ki, így ezen a fronton is bizonyíthatna.

2. A turbós erőforrások 2014-es bevezetése

Nagy igazságot mondott a Mercedes csapatfőnöke, Ross Brawn, amikor Monzában kijelentette: a turbók 2014-es bevezetése kiemelten vonzóvá teszi a gyári csapatokat az élversenyzők számára. Mint a szakember rámutatott, az ügyfélcsapatok is pontosan ugyanazt a hajtóművet kapják, mint a gyáriak, a motorformula radikális változásakor mégis érdemi lehet a különbség, mivel a gyári egylet tagjai a versenyzőkkel együtt ott bábáskodhatnak az erőforrás tervezésének, fejlesztésének minden egyes mozzanatánál, az autó és a motor összehangolásánál. Hamilton több ízben is hangoztatta, hogy számára a siker a legfontosabb, így aligha lehet kétséges, hogy ezt a tényezőt is figyelembe veszi a döntés során.

3. A pénz

Talán a javadalmazás igényli a legkevesebb magyarázatot: a McLaren - amelynek 2013-tól teljes árat kell fizetnie a Mercedes hajtóműveiért - nem kívánja tovább finanszírozni a brit évi 15-16 millió eurónyira taksált fizetését, míg a Mercedes - köszönhetően az ügyfélcsapatok által leszurkolt összegnek - állítólag 20, túlzóbb pletykák szerint 25 millió eurót sem sajnálna a 2007-es vb-elsőtől. Egyes források szerint a következő három szezonra összesen 60 milliót ajánlanak neki.

4. A kötődés

Több példa is jól szemlélteti, hogy a Mercedeshez kötődni kifizetődő dolog: Mika Häkkinent és David Coulthardot a mai napig szoros szálak fűzik a csillagos márkához, a legextrémebb példa mégis Michael Schumacher. A hétszeres világbajnok pályafutása kezdetén állt a stuttgarti gyár sportautó-csapatának alkalmazásában, aztán legnagyobb sikereit többek között épp a német márka kárára, a Ferrarinál aratta, végül mégis visszatért oda, ahonnan indult, s ez a reméltnél harmatosabb szereplés ellenére is bizonyosan megérte neki. Hamilton ezer szállal kötődik a Mercedeshez: pályafutásának beindításában a csillagosok is szerepet vállaltak, az F3-ban és az F1-ben is a stuttgarti gyártó hajtóműveivel lett bajnok. Tény, hogy aki egyszer ezen a szinten a Mercedes vonzáskörzetébe keveredik, annak többé semmire nem lesz gondja.

5. A pályán kívüli célok

Popsztár barátnő, bulvárlapos fotózás, egyre több allűr: ugyan sokak szemében ellenszenvet vált ki, a showbiznisz-csúcsmenedzser Simon Fuller nemzetközi brandet igyekszik kreálni patronáltja nevéből. Nem meglepő módon a McLarennél ezt nem nézik jó szemmel, a Mercedesnél viszont - a kiszivárgott információk szerint - hajlandóak tolerálni a brit ilyen irányú törekvéseit is, így Hamilton náluk megszabadulhat azoktól a vitáktól, amelyek az utóbbi egy-két évben a háttérben zajlottak "elcelebesedése" miatt.