Jaime Alguersuari

Jaime Alguersuari a népszerűbb Forma-1-es pilóták közé tartozott az utóbbi pár év során, idén azonban nincs jelen a száguldó cirkusz mezőnyében. A spanyol jelenleg médiamunkásként, valamint a Pirelli tesztpilótájaként dolgozik, és mint a Hungaroringen elárulta: száz százalékig biztos benne, hogy a gumitesztelő tevékenységnek köszönhetően újra versenyzői állás jut.

Alguersuari 2009-ben épp hazánkban mutatkozott be Forma-1-es versenyzőként: a Toro Rosso 19 éves és 125 napos korában, minden idők legfiatalabbjaként dobta be őt a mély vízbe a mogyoródi katlanban. Az akklimatizációra szánt csonka idény után a legutóbbi két szezont is a Red Bull juniorcsapatánál töltötte, ahonnan a tavalyi idén végény egyszerre rúgták ki csapattársával, Sebastien Buemivel, ráadásul olyan későn, hogy már esélye sem volt új állást találni.

Jobb híján a katalán ifjonc a BBC rádióadásának állandó szakértőjeként járja a futamokat, DJ Squire néven lemezlovas-karrierjét is egyengeti, de ami számára a legfontosabb: a királykategória abroncsairól gondoskodó Pirelli tesztpilótájaként rendszeresen vezeti az olasz gumigyár fejlesztési programjában használt Renault R30-as Forma-1-es autót. A Hungaroringen a DJ-sofőr ’nagy jelentőségűnek’ titulálta a gumitesztelői feladatokat, és újfent megerősítette azt, amit az utóbbi hetekben a nemzetközi sajtóban is megszellőztetett: száz százalékig biztos benne, hogy a pirellis szerepvállalásnak köszönhetően jövőre újra versenyzőként láthatja viszont az F1-es publikum.

„Idén minden az abroncsokról szól, a gumik határozzák meg az autók teljesítményét, ráadásul minden eddiginél nagyobb mértékben. Aki ismeri az abroncsokat, roppant fontos tudás birtokában van, ami vonzó a csapatok számára. Mivel a Pirelli fejlesztési csapatban én végzem a tesztelési feladatokat, a gyártó összes gumiját nagyon jól ismerem a gyakorlásokról és ennek köszönhetően komoly érdeklődők is vannak irántam” – nyilatkozta Alguersuari, aki csapatneveket nem árult el, azt viszont igen, hogy versenyképes együttesek kerültek elérhető közelségbe számára. Amennyiben a paddock-pletykáknak hinni lehet, a Sauber például biztosan szerepel az állítólagos kérők listáján…

Mint Alguersuari elmondta, a Pirelli – bár egyedüli szállítóként van jelen a szakágban – gőzerővel fejleszti az abroncsokat, a pilóta szerint egy-egy tesztelésen akár 30-40 különféle keveréket is felszerelnek az autóra, hogy kipróbálhassa azokat. A katalán egy kérdésre válaszolva elárulta: nincs tuti recept arra, hogyan lehet kímélően, mégis versenyképesen száguldozni a milánói gyártó Forma-1-es portékáin.

„Nagyon nehéz, szinte lehetetlen biztos receptet mondani a gumikímélő autózásra, mert minden versenyző másképp vezet, ráadásul az eltérő vezetési stílus mellett más és más az autók leszorítóereje és az abroncsok is másképp viselkednek a különféle karakterisztikájú pályákon. Minden versenyzőnek magának kell kitapasztalnia ezeket, és feltérképeznie a szükséges megoldásokat. Az a legfontosabb, hogy a versenyző jól értse az autója működését. A balansznak biztosan tökéletesnek kell lennie, máskülönben minden erőfeszítés hiábavaló. Olyan is előfordul egyébként, hogy az időmérő edzésen és a versenyen teljesen másként kell vezetni ugyanazt az autót, hogy a gumik kopása kontrollálható legyen” – magyarázta a barcelonai illetőségű pilótai

Alguersuari egyébként hangsúlyozta: mivel nálunk debütált, mindig szívesen tér vissza a Hungaroringre, ahol a 2009-es első éles bevetésekor ’nagyon nehéz’ feladatot kapott, ugyanis érdemi Forma-1-es előképzettség nélkül, a World Series by Renault-ból átugorva kellett helytállnia a korábbi négyszeres IndyCar-bajnok Sebastien Bourdais helyén.

„Azért is hasznos számomra a Pirellinél folytatott tesztpilótai tevékenység, mert annak idején tesztelési tapasztalatok nélkül érkeztem az F1-be, így erősen hiányosak voltak az ismereteim, ráadásul a tesztelések hiánya miatt mindent a versenyhétvégéken kellett megtanulnom. Most egészen más helyzetben vagyok, a Pirelli tesztjein rengeteget tanulhatok és fejlődhetek, ráadásul sokkal jobban kiismerem az abroncsokat, mint bármely másik versenyző” – mondta a 22 esztendős pilóta, aki eddig 46 nagydíj-indulással, legjobb eredményként pedig két 7. helyezéssel büszkélkedhet.