Bernie Ecclestone Szahírban megerősítette, hogy két új Forma-1-es istálló kap lehetőséget a nevezésre. Az egyik biztosan Gene Haas amerikai formációja, míg a másik - noha ezt Ecclestone nem mondta ki - minden bizonnyal az utóbbi hónapokban sokat emlegetett román alakulat lesz.

Mint ismeretes, az FIA tavaly decemberben adott közre egy felhívást, amely szerint várják a Forma-1-ben indulni szándékozó új alakulatok pályázatait. Eredetileg úgy tervezték, hogy a február végén nevezik meg a sikeres próbálkozókat, de ezt végül bizonytalan időre elhalasztották.

Hivatalos megerősítés továbbra sincs, ám vasárnap Szahírban, a Bahreini Nagydíj helyszínén Bernie Ecclestone az újságíróknak elárulta: két formáció kap lehetőséget arra, hogy nevezzenek a Forma-1-es világbajnoki sorozatba. Néhány napja már kiszivárgott, hogy az amerikai motorsport-vállalkozó, Gene Haas szerveződése zöld utat kaphat és ezt Ecclestone is elismerte, ugyanakkor a főmogul most közölte: egy másik csapatnak is lehetőséget adnak.

„Elfogadjuk őket” – mondta Ecclestone, amikor az újságírók Haas csapatáról kérdezték. „Elfogadunk egy másik alakulatot is. Az, hogy valóban indulnak-e vagy sem, az már másik kérdés. Örülünk, hogy újabb csapatok érkeznek. Tegnap beszélgettünk Jean Todttal és egyetértettünk abban, hogy amennyiben két csapat akar beszállni, hozzájárulunk ehhez.”

Haas együttesével kapcsolatban korábban biztosnak tűnt, hogy a hajtásláncot a Ferraritól szerzik be, ám a legfrissebb, Szahírból érkezett információk szerint a kérdés közel sem lefutott. A szerveződő különítmény az olaszok mellett állítólag tárgyalásokat folytat a Mercedesszel is, ugyanakkor egyéb újdonságok is napvilágot láttak: például az, hogy Haas az istálló vezetésével a Jaguar és a Red Bull korábbi csapatmenedzserét, Günther Steinert bízza meg, az autó tervei az észak-karolinai bázison készülnek majd, míg a gyártást az ismert műhelyre, a Dallarára bízzák.

Ecclestone a szahíri sajtóközpontban / Fotó: Bianca Garloff - Twitter

Egybehangzó információk szerint a másik alakulat az a romániai kötődésű formáció lesz, amelyről számtalan pletyka látott napvilágot az utóbbi hónapokban. A korábban a Daciával is összefüggésbe hozott szerveződésről már korábban kiderült, hogy a mozgatórúgója egy Ion Bazac nevű Monte Carlóban élő román ex-miniszter, aki jelenleg autóiparban utazik, biztos ugyanakkor az is, hogy a fogorvosból lett motorsport-vállalkozó, a korábban több Forma-1-es istálló élén is megfordult Colin Kolles is fontos szereplője lesz a projektnek. A Bazac-Kolles brigáddal kapcsolatban minden forrás elkönyvelt tényként kezeli, hogy amennyiben eljutnak az indulásig, a Renault-tól szerzik majd a hajtásláncot.

Mint ismeretes, az F1-mániás üzletember, Zoran Stefanovic révén volt egy harmadik próbálkozó is, ám ahogyan a múltban több ízben, a szerb pénzember kísérletét ezúttal is elutasították. A másik két brigádnak egyébként elég sokat kellett letenni az asztalra, amíg eljutottak idáig: a Forma-1-es nevezői licenc 130 ezer eurót kóstál, ráadásul egy üzleti tervvel kellett igazolniuk, hogy a következő három évben képesek legalább 200 millió eurót invesztálni a projektbe.

Bár az új nevezők verbuválását annak hatására indították meg, hogy tavaly a Lotus és a Sauber is rendkívül súlyos pénzügyi gondokkal bajlódott (Ecclestone nemrég elismerte: azt hitte, hogy a Lotus nem éli túl a telet), garancia természetesen nincs arra, hogy az új formációk valóban eljutnak a rajtrácsra. Ha a terveket valóra tudják váltani és a jelenlegi csapatok közül mindenki túlvészeli addig, 2015-ben 1995 óta első ízben fordulhat elő, hogy 26 autó alkotja majd a Forma-1 mezőnyét.