Ferrari F300

Igazi Forma-1-es különlegességre csaphat le az a vastag pénztárcájú fanatikus, aki október 31-én részt vesz az RM Auctions nevű cég londoni aukcióján. Az eseményen Michael Schumacher 1998-as Ferrarijára lehet licitálni.

Mint ismeretes, a Rory Byrne által megalkotott versenygép a Schumacher-Ferrari aranykorszak egyik előszele volt. Bár az autó messze nem volt annyira versenyképes, mint a bajnoki titulust végül begyűjtő Mika Häkkinen MP4-13-as McLarenje, a német így is karnyújtásnyira került a vb-címhez.

A 2010 óta Mercedes-pilótaként versenyző Schumacher összesen hat futamot nyert a 3 literes, V10-es erőforrással hajtott versenygép volánja mögött. Az évadzáró Japán Nagydíj előtt mindössze 4 egység volt a hátránya a 90 ponttal élen álló Häkkinenhez képest: az akkor még csak a harmadik vb-címére hajtó német megszerezte a rajtelsőséget, de autója állva maradt a rajtrácson, így a mezőny végéről indulva kellett felzárkózásba kezdenie. Be is gyújtotta a rakétákat: a 31. körben már a 3. pozícióban haladt, amikor elsőként halad el a minardis Esteban Tuero és a Tyrrell színeit képviselő Toranosuke Takagi ütközésének helyszínén, s néhány kanyarral később defekt miatt kiesett.

Az RM Auctions által kínált példány a 183-as sorozatszámú, amelyről csak annyit lehet tudni, hogy biztosan Schumacher, nem pedig csapattársa, Eddie Irvine vezette az 1998-as szezonban. Mint a hivatalos közlemény rámutat: az utóbbi időszakban a Ferrari F1 Clienti részlege által gondozott masina hajtóműve 2009-ben teljes felújításon esett át, azóta mindössze 666 kilométert futott, így biztosan jó vásárt csinál, aki lecsap a versenygépre. A kikiáltási árat és a részleteket egyelőre nem közölte a Battersea Parkban tartandó aukció szervezője.