F1 Forma-1 Osztrák Nagydíj Magyar Nagydíj Red Bull Ring Gyulay Zsolt Hungaroring
Jelenleg Spielbergben csatázik egymással a Forma-1-es mezőny, de már csak három hét és a Hungaroring lesz a helyszín. Ennek okán Gyulay Zsolt, a Hungaroring elnök-vezérigazgatója pénteken a Red Bull Ringre látogatott, ahol Chase Carey-vel, a sportág irányítását idén átvevő Liberty Media nagyágyújával folytatott egyeztetéseket.

 

Az F+1 Blog közvetlenül a megbeszélés után faggatta ki a magyar pálya vezérét, aki elárulta: konstruktív hangvételű volt a párbeszéd és egyetért azokkal a véleményekkel, amelyek szerint az új amerikai tulajdonossal könnyű boldogulni.

- Elnök úr, mi volt a mai látogatás apropója, milyen témák kerültek szóba a Carey úrral folytatott egyeztetés során?

Barcelonában már volt egy beszélgetés, most pedig folytattuk az akkor megkezdett konzultációt. Nyilvánvalóan az új tulajdonos és a szándékaik megismerése volt a téma, hiszen azért valljuk be, hogy itt a paddockban és elég sok minden kicserélődött. Nagy öröm számunkra, hogy az ilyen találkozások közvetlenek és roppant előremutatóak az új tulajdonos képviselőivel. Annál is inkább fontos ez számunkra, mert 2026-ig van szerződésünk és fontos tudni, hogy az új menedzsmenttel hogy és milyen módon lehet együttműködni.

F1 Forma-1 Osztrák Nagydíj Magyar Nagydíj Red Bull Ring Gyulay Zsolt Hungaroring
- Az idei évtől a Liberty Media sportszakmai vezetőjeként dolgozó Ross Brawn már korábban is beszélt arról az F+1 Blognak egy interjúban, hogy akárcsak korábban Bernie Ecclestone, ők is tradicionális helyszínként tekintenek a Hungaroringre, amellyel hosszú távra terveznek… Megfogalmazódtak esetleg elvárások is a részükről?

Az új vezetők közül többen először járnak majd Magyarországon és most fogják első ízben látni, hogy milyen remek helyszínünk van. Természetesen ők is tudják, hogy hosszú távra kell tervezniük a 2026-ig szóló szerződés miatt. Megfogalmazódtak elvárások is, de azt gondolom, hogy mi tényleg egy tradicionális, büszke helyszín vagyunk, hiszen már jóideje ott vagyunk a Forma-1-es színpadon és ott is fogunk maradni. Beszéltünk a jövőről és azt látom, hogy az új tulajdonosok hozzáállása valóban újfajta szemléletet hoz a Forma-1-be. Biztos vagyok benne, hogy ez mind a promótereknek, mind a nézőknek jó lesz.

- Volt szükség esetleg arra, hogy bizonyos alapelvek újra legyenek tárgyalva?

Alapvetően itt mi vagyunk a régi motorosok, ők pedig az újak, ráadásul az eddigi teljesítményünk elismert, Magyarország hozzáállása pedig példás volt az elmúlt 32 évben a Forma-1-hez, úgyhogy ilyen tekintetben minden rendben van. Szerintem jó dolgokat lehet együtt kitalálni, az pedig különösen biztató, hogy meghallgatják a javaslatainkat. Például a szervezést megkönnyítő, a nézők számára is kedvező dolgokkal kapcsolatban sokkal befogadóbbak. Jóval könnyebb a kommunikáció, mint eddig bármikor. Tényleg akármikor felhívhatjuk őket, bármilyen kérdéssel lehet hozzájuk fordulni, szívesen segítenek.

F1 Forma-1 Osztrák Nagydíj Magyar Nagydíj Red Bull Ring Gyulay Zsolt Hungaroring
Spielbergben megőrülnek az emberek a szurkolói zónáért


- Amit eddig láttunk Európában, például itt Spielbergben, az alapján már jól látható, hogy a Liberty Media komolyan gondolja, hogy vonzóvá akarják tenni a versenyek látogatását. Az itteni szurkolói zóna tényleg roppant látványos, számíthatnak ilyenre, más plusz látványosságra a hazai rajongók is?

Az elkövetkezendő napok függvénye, mert nálunk az elmúlt években egy jól bevezetett rend működött. Ezekben az órákban kezdődik a mi mostani napirendünk megtervezése. Elképzelhető, hogy lesznek újdonságok, az viszont biztos, hogy a jövő évtől már előre tervezhetjük ezeket. Azt látom én is, hogy tényleg nagyon szurkolóbarát és látványos jelenleg a Forma-1. Bíztunk is ebben, tudván azt, tulajdonoscsere zajlott le és nagy cégek hatalmas pénzeket invesztáltak ebbe. Más a kommunikáció is, nagyon közvetlen és lényegre törő, amolyan igazi amerikai.  

- Az Osztrák Nagydíjat a nagy-britannia forduló követi, majd a hónap végén már a Magyar Nagydík következik. Hogyan állnak az előkészületek a Hungaroringen?

Nagyon jól, a pálya készen áll, már csak néhány, a biztonsággal kapcsolatos tennivaló van hátra a három hét múlva esedékes futamig, de a munkálatok is gőzerővel zajlanak. Fontos és jó hír, hogy jegyeladás tekintetében sokkal jobban állunk, mint tavaly és tavalyelőtt. Minden pályának sikerült javulnia ezen a fronton, de a mi eredményünk még a többiekénél is jobb és ez a mostani beszélgetésen is szóba került. Ez a szezonnak, a világbajnoki címért dúló harcnak köszönhető, s valószínűleg az új tulajdonosnak. Jómagam úgy látom, hogy jó a világbajnokság, nagyon érdekes és biztos vagyok benne, hogy ez sokak érdeklődését felkelti.