F1 Forma-1 Charles Leclerc Jules Bianchi Nicolas Todt Ferrari GP3
Érdekes jelensége a formaautós forgatagnak Charles Leclerc: évekkel ezelőtt a néhai Jules Bianchi indította útnak és a 18 esztendős pilótának minden esélye megvan arra, hogy 1994 óta az első monacói Forma-1-es pilóta legyen. Az ifjú kiválóság nem titkolja: azt szeretné megvalósítani, ami tragikus sorsú cimborájának nem sikerült.

 

„Az a célom, hogy megvalósítsam, ami neki sajnos nem sikerülhetett a szörnyű baleset miatt!”- mondta Leclerc az által gyakran "keresztapámként" emlegetett Bianchira utalva a Haas zajos motorhome-jában, nem sokkal azután, hogy a Magyar Nagydíj pénteki első szabadedzésén Silverstone után másodszor is vezethette az újonc alakult versenygépét.

A küldetés Leclerc számára az, hogy a Ferrari kötelékében bevegye a Forma-1-et és a jelek szerint minden esélye megvan erre. Miután letarolta a gokart világát, az előző két évben már autósként gyarapította a tapasztalatait: 2014-ben a francia Formula-Renault bajnokságban volt ezüstérmes, tavaly pedig az FIA Formula-3-as bajnokságában végzett a 4. helyen, innen vezetett az útja az F1 egyik előszobájának számító GP3-ba, ahol élen áll a tabellán, továbbá - Bianchihoz hasonlóan - helyet kapott a Ferrari tehetséggondozó programjában, amely révén idén öt pénteki edzésen is szerepelhet a maranellóiakhoz ezer szállal kötődő Haasnál.

F1 Forma-1 Charles Leclerc Jules Bianchi Nicolas Todt Ferrari GP3
Leclerc családi kapcsolatokon keresztül került Bianchi látókörébe, aki nem tétovázott, azonnal beajánlotta menedzserének, Nicolas Todtnak, az FIA vezér Jean Todt fiának, aki az elhunyt francia mellett olyan versenyzők útját is egyengeti, mint például Felipe Massa, Pastor Maldonado vagy épp a WTCC-ben szereplő José Maria Lopez. „Charles szülei közeli barátai Jules szüleinek, Jules legjobb barátja pedig Charles idősebb testvére volt. Úgy öt évvel ezelőtt Jules azt mondta nekem, hogy ’Meg kellene nézned ezt a fiatal srácot, Charles-t, mert elég jól ismerem és szerintem remek munkát végez!’. Szerződtettem és segítettem neki a gokartban. Azt kell mondanom, hogy ez egy roppant jó tanács volt Jules-től” – emlékezett vissza az ifjabb Todt arra, hogyan kezdődött a kapcsolata Leclerc-kel.

A menedzser szerint sok a hasonlóság az új tehetség és a fiatalon elhunyt mentor között: „Tényleg roppant sok hasonlóságot látok. Fizikálisan is, de főképp a hozzáállás, a mentalitás, a sikeréhség, a motiváció és a soha fel nem adó attitűd tekintetében” – méltatta Todt az ifjú pártfogoltat, aki a GP3-ban annál az ART istállónál versenyez, ahol a menedzser az egyik társtulajdonos.

F1 Forma-1 Charles Leclerc Jules Bianchi Nicolas Todt Ferrari GP3
Leclerc Forma-1-es tapasztalatai is szépen gyarapodnak. Májusban, Fioranóban egy 2014-es Ferrarival teljesítette azt a távot, amelynek köszönhetően megkapta a pénteki edzéseken való részvételhez szükséges licencet. A kimondva, kimondatlanul is Ferrari-fiókcsapatnak számító Haasnál előbb Silverstone-ban vezetett a pénteki nyitógyakorláson, ami olyan jól sikerült, hogy a nagydíjat követő teszten az idei Ferrariba is beültették. Azóta is mennek a dolgok a maguk útján: a fiatal pilóta vezetett a Hungaroringen, Hockenheimben és még két további F1-es bevetés vár rá Sepangban és Abu Dhabiban.

Tekintettel arra, hogy az ifjonc kiválóan teljesít, Todt pedig a kapcsolatai révén jelentős lobbierővel bír, a paddockban sokan máris arra számítanak, hogy Leclerc jövőre a Forma-1-ben szerepelhet és Olivier Beretta 1994-es, siralmas produkciója óta a királykategória első monacói pilótája lehet. A pletyka kapcsán állítólag Esteban Gutierrez van a leginkább begyulladva: számára nem alakul túlságosan jól az idei szezon a Haasnál, ráadásul minden egyes alkalommal neki kell lízingelnie az autóját Leclerc szárnypróbálgatásaihoz. A mexikói által prezentált szponzori pénz persze nagy úr, Hockenheimben ráadásul Todt is úgy nyilatkozott, hogy egyik érintett sem erőlteti a Forma-1-es szereplést.

F1 Forma-1 Charles Leclerc Jules Bianchi Nicolas Todt Ferrari GP3
„Természetesen a cél az, hogy Charles a Forma-1-ben szerepeljen és ott sikeres legyen. Viszont sem mi, sem a Ferrari nem készített olyan tervet, hogy amennyiben megnyeri a GP3-as bajnokságot, már 2017-ben a Forma-1-ben kell versenyezni. A legfontosabb most az, hogy tényleg nyerje meg a bajnokságot, aztán pedig meglátjuk, hogy mi lesz a legjobb út számára” – mondta védence előmeneteléről a menedzser.