Csak egyvalakinek sikerült elcsábítani az újságírókat a versenyzők háborúskodása közben újabb kettős győzelmet arató Mercedes háza tájáról a Monacói Nagydíj után: Jules Bianchi, a Ferrari által patronált Marussia-versenyző, aki saját karrierje és csapata fennállásának első pontjait gyűjtötte be a hercegségben. Az F+1 Blog ott volt, amikor a francia pilóta a futam után először toppant be a kiscsapat motorhome-jába.

Bizonyára mindenki emlékszik arra, hogy a 2002-es Ausztrál Nagydíj után Mark Webbert, a 2004-es USA Nagydíj után pedig Baumgartner Zsoltot részesítette hősnek kijáró fogadtatásban a paddock, miután pontot tudtak szerezni a Minardi satnyának is csak nehezen nevezhető versenygépeivel. Nos, Bianchinak valami hasonlóban volt része azután, hogy a 9. pozícióban zárta a Monacói Nagydíjat. A 2010-ben debütáló csapatok közül pontszerzésre mostanáig senki nem volt képes: a HRT már korábban elvérzett, a tulajdonosa által eladásra kínált Caterham pedig legfeljebb csak álmodozhat hasonló szerepelésről. Az együttes motorhome-jában újságírók hada várta a történelmi tettet végrehajtó franciát, akit a gárda gyökereire utalva poénosan a szovjet himnusz éneklésével fogadtak: a performansz Eddie Jordan tetszését olyannyira elnyerte, hogy a tévés szakértővé avanzsált ex-csapatfőnök odatrombitálta a BBC stábját, így a siserehadnak a kamerák kereszttüzében kell ismételnie.

„Már a kvalifikáción is úgy éreztem, hogy van sanszom a Q2-be kerülni, ugyanis sikerült előrelépnünk a legutóbbi futam óta” – mondta a diktafonözön fölött görnyedve mosolygó Bianchi. „Sajnos ez nem jött össze, de a verseny jól alakult. A pálya sokat segített, ez tény, de a barcelonai tesztelés is nagyon-nagyon hasznos volt. Ma ünneplünk egy picit, mert remek ez az eredmény, de holnaptól már a folytatásra kell összpontosítanunk.”

A Ferrari juniorprogramjában pallérozódó francia viszontagságos futamon húzta be az első pontjait: első lépésben egy váltócsere miatt a rajtrács végén kötött ki, majd Esteban Gutierrezhez és saját csapattársához, Max Chiltonhoz hasonlóan 5 másodperces stop & go büntetést kapott, ugyanis a felvezető körben búcsúzó Pastor Maldonado kiválását követően nem a megfelelő rajtkockát foglalták el. Ezt egy újabb hasonló büntetés követte, ugyanis Bianchit a Marussia a biztonsági autós fázis alatt hívta ki, ami a szabályok szerint tilos. A 24 esztendős pilóta nem is tudta, hogy miért kapott büntetést és ezen felhúzta magát a futam közben: „A rádióban is ordibáltam, mert fogalmam sem volt, hogy miért büntettek meg. Azt hittem, hogy Kobajashi megelőzéséért, esetleg másért szankcionáltak. Egyáltalán nem értettem, hogy mi történt.”

Bianchi elismerte, hogy az utolsó körökben már kímélő üzemmódban autózott, mert nem akarta kockáztatni az eredményt, amely – mint mondta – „a csapat számára győzelemmel ér fel”. „Vannak a mezőnyben sokan, akiknek egy kilencedik helyezés semmit nem jelentene, számunkra viszont hatalmas boldogság. Amikor áthaladtam a célvonalon, olyan érzésem volt, mint amikor legutóbb nyertem futamot 2012-ben, a World Series-ben.”

A remek eredmény után adódik a kérdés: van-e esély arra, hogy a monacói produkció felpörgeti Bianchi előmenetelét? A második teljes szezonját futó versenyző leszögezte: készen áll arra, hogy valamelyik csúcsistállónál folytassa pályafutását, de egyelőre a Marussiára összpontosít és mint mondta, „ugyanolyan elszántsággal versenyzek a folytatásban, mint eddig.”

Nicolas Todt, a menedzser – aki Massa és Maldonado mellett Bianchi útját is egyengeti – a sarokban gubbasztva szemlélte, ahogyan a sajtó és a vendégek a védencét ünneplik. Az FIA-elnök Jean Todt komoly tekintélynek örvendő fia az F+1 Blognak optimistán beszélt Bianchi kilátásairól.

„Szenzációs eredményt ért el” – mondta az ifjabb Todt. „Kevesen számítottak ilyen produkcióra, amelyet különösen értékessé tesz az, hogy itt, Monacóban érte el, hiszen mindenki tudja, hogy ezen a helyszínen a versenyző szerepe sokkal fontosabb, mint máshol. Úgy gondolom, hogy ezzel a mai eredménnyel elindult valami.”

Noha Alonso egyre paprikásabb viszonyban van a Ferrarival, papíron nem várható üresedés a maranellóiaknál, ami – elméletileg – megnehezítheti Bianchi előrelépést is. Arra a kérdésünkre, hogy milyenek a francia esélyei az olaszoknál, a menedzser sokat sejtetően csak annyit felelt, hogy „ezt a monacói futamot nem csak a Ferrari főnökei kísérték figyelemmel”. Spekulálni túlságosan korai, de érdemes felidézni: a jelenleg Force India-színekben versenyző Sergio Perez is a Ferrari-juniorprogram tagja volt, mielőtt a McLaren elcsábította a 2013-as idényre…