Sisakkamerás felvételek, egyéb nyalánkságok: a Williams istálló látványos imázsfilmmel köszöntötte a vasárnapi Kanadai Nagydíjon elért 3. helyezésével idei első dobogós eredményét produkáló Valtteri Bottast, aki hisz benne, hogy a különítmény Montrealtól az előző szezonhoz hasonlóan felszálló ágba kerül.

 

„Az embert munkája, nem pedig a szavai alapján értékelik!” Ezzel a finn népi mondással indít a grove- alakulat által közreadott videó, amelyben Bottas saját magát „ambiciózusnak, könyörtelennek, egyértelműnek” írja le, majd a végén kimondja a közösségi portálokon a különítmény által milliószor emlegetett mottót is: „Versenyzünk!”
Bottas a múlt hétvégi, montreali futamon menet közben váltott az előre eltervezett kettőről egy kiállásra, ami jó húzásnak bizonyult, főként úgy, hogy a 3. helyet sokáig birtokló honfitársa, a ferraris Kimi Räikkönen megismételte a tavalyi hajtűkanyaros megpördülést: ezzel bukta a 2007-es vb-első bukta a dobogó legalsó fokát, a Williams tehetségét ugyanis már nem volt sansza utolérni.

Egy éve a Williams épp a kanadai futamon kezdett felszállóágba kerülni: akkor az évad hátralevő része Bottas számára hat dobogós helyezést, az előző években sokat szenvedő különítmény számára pedig egy összetett konstruktőri bronzérmet eredményezett. Vasárnap kiváló teljesítményt nyújtott a csapat másik versenyzője, Felipe Massa is, aki bátor vezetéssel a 15. helyről rajtolva a 6. pozícióba kapaszkodott fel, így Bottas abban reménykedik, hogy a Williams mostantól ismét versenyképesebb lesz.

„Úgy gondolom, hogy a következő néhány helyszín nagyon jó lehet számunkra” – mondta a finn. „Ausztria és Silverstone kedvezhet az autónknak és magabiztos vagyok az Ausztriára készülő fejlesztési csomaggal kapcsolatban is. Ha legalább úgy működik majd, mint az évad eddigi részében készített újdonságaink, akkor nagy lépést tehetünk előre és talán még több dobogós helyezésért csatázhatunk. Nagyon remélem, hogy ez tényleg lehetővé válik.”

Hét futam után az évadnyitót hátfájdalmak miatt kihagyó Bottas 57 ponttal az egyéni tabella 5. helyén áll, míg a 47 egységet jegyző Massa közvetlenül a csapattárs mögött tanyázik. A Williams légüres térben őrzi a konstruktőri tabella 3. helyét: a 104 pontos csapatot a Ferrari 76 ponttal előzi meg, a Red Bullal szemben pedig 50 pontnyi az előnyük.