Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
efpluszegy

Így nyúzza Alonso az új hiper-Ferrarit - videó



Maranellóban készülődött múlt héten a Kínai Nagydíjra a Ferrari két versenyzője, Felipe Massa és Fernando Alonso. A pilóták a mérnöki megbeszélések mellett szakítottak időt arra, hogy találkozzanak a gyári dolgozókkal, a spanyol klasszis ráadásul a márka új ékkövének számító LaFerrarit is elkötötte néhány fordulóra.

Tovább
0

Itt a Lauda-Hunt film trélere - videó



Niki Lauda és James Hunt 1976-os, drámai csatáját idézi fel a várva várt Rush című film, amelyre előreláthatólag szeptemberig várni kell, de az első előzetes máris megérkezett és nyugodtan kijelenthető: szenzációs alkotásra lehet számítani. Az sem kizárt, hogy a film hullámot indít el Hollywoodban.

Tovább
0

Kockázatos játékba kezdtek Räikkönenék



Kockázatos játékba kezd a Lotus: miután a Red Bull a Malajziai Nagydíjon megdöntötte a McLaren tavaly felállított kerékcsere-csúcsidejét, az enstone-i egyletnél is szeretnék felpörgetni a papucsok lecserélésének műveletét. Mint azt több ízben is láthattuk az utóbbi egy évben, a jól bevált koreográfia évközi felforgatásáért nagy árat lehet fizetni…

Tovább
0

Fedélzeti kamera a régmúltból: Fangio Monte-Carlo utcáin



Szenzációs videóra bukkant az Axis of Oversteer blog: a főszerepben az ötszörös világbajnok legenda, Juan Manuel Fangio és egy Lancia-Ferrari D50 Monte-Carlo utcáin.

Tovább
1

Bianchi a Marussia Alonsója?



Bár két futam után talán túlságosan korai lenne véleményt mondani, a jelek szerint egy biztos nyertese és vesztese már van a 2013-as idénynek. Az előbbi Jules Bianchi, akit máris a Marussia Alonsójaként emlegetnek, míg az utóbbi Charles Pic, aki a jelek szerint a lehető legrosszabbkor igazolt át a Caterhamhez, de így sincs elkeseredve.

Tovább
0

efpluszegy

blogavatar

F+1

Utolsó kommentek