Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
efpluszegy

Mégis vállalna második csapatot a Honda



Noha a Honda mostanáig mereven elzárkózott attól, hogy a jelenlegi exkluzív partner, a McLaren mellett másik Forma-1-es csapatnak is szállítson hajtásláncot, a jelek szerint a küszködve visszatérő japán gyártó kezdi meggondolni magát. Yasuhisa Arai sportigazgató immáron nyíltan elismeri, hogy nyitottak erre a lehetőségre.

Tovább
1

Briatore: Kevesebb technológiát, több versengést a Forma-1-be!




Régóta nem szerves része már a Forma-1-es vérkeringésnek Flavio Briatore, ám az egykori sikergyáros menedzser szavaira mindig érdemes odafigyelni. Vasárnap a Monacói Nagydíjon az olasz újra feltűnt a paddockban, az F+1 Blog pedig meghallgatta, ahogyan kipakol a Forma-1 jelenlegi állapotát érintő aggályairól, javaslatairól, valamint védence, Fernando Alonso mostani McLaren-szerepvállalását övező felhajtásról is.

Tovább
0

Csak a szövegelés megy a McLaren-Hondának



Újabb verseny, újabb katasztrofális szereplés: a McLaren-Honda a korábbiakhoz képest komolynak tűnő fogadkozás ellenére sem találta a góllövő csukáját a Spanyol Nagydíjon, Barcelonában. A magyarázkodás persze megy, de lassan ebben a tekintetben is kifogy a munícióból a brit-japán különítmény…

Tovább
0

Dennis állítja: minden oké Alonso és a McLaren között




Szakmabeliek garmadája temeti Fernando Alonso Forma-1-es pályafutását a McLaren-Honda mélyrepülése miatt, a brit-japán formáció fővezére, Ron Dennis azonban határozottan állítja: a karrierje harmadik vb-címére 2006 óta mindhiába áhítozó spanyol nincs belefásulva a kialakult helyzetbe, sokkal inkább "fantasztikusan motivált" és esze ágában sincs kilépni három évre szóló szerződéséből.

Tovább
0

Alonsót megsorozták Sanghajban



Fernando Alonsónak epizódszerep sem nagyon jutott a Kínai Nagydíjon, Olaszországban viszont annak ellenére is kiemelt figyelem kíséri ténykedését, hogy már nem a Ferrarinál, hanem a McLarennél hajt. Pláne most, hogy a sanghaji hétvége során a kétszeres világbajnok összetűzésbe keveredett az egyik olasz tévétársasággal…

Tovább
2

efpluszegy

blogavatar

F+1

Utolsó kommentek