Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
efpluszegy

Hamilton maszkot viselve indult az F1-es évadnyitóra




Elindult Lewis Hamilton az F1-es évadnyitó Ausztrál Nagydíj helyszínére, Melbourne-be: a hetedik világbajnoki címére pályázó Mercedes-pilóta természetesen egészségügyi maszkot viselt a repülőgép fedélzetén.

 

A brit a szombati nap folyamán, Instagram sztorijában előbb a bepakolást mutatta meg. Ebből kiderült, hogy a saját kollekciójából származó Tommy Hilfiger ruhákat és cipőket visz magával, de pakolt a poggyászába jónéhány, általa tervezett Police napszemüveget is.

Nem sokkal később már a repülőgép fedélzetéről jelentkezett be, ahol előbb mosolyogva pózolt, majd röviddel később magára öltött egy egészségügyi arcmaszkot: „Máris van egy ember, aki köhög a gépen! Nem!” – írta a maszkos fotóhoz a hatszoros vb-első, aki nyilvánvalóan nem turistaosztályon utazik Ausztráliába.

A közösségi médiában fellelhető posztok szerint a versenyzők ezen a hétvégén utaznak, néhányan pedig már meg is érkeztek a Victoria államban található városba. Természetesen mindenki elővigyázatos, követik a fizioterapeutáktól és a csapatoktól kapott általános előírásokat: gyakori kézmosás, kézfertőtlenítő használata, továbbá kerülniük kell a kontaktust a közös fotóra, aláírásra áhítozó rajongókkal.

A leghatározottabban mostanáig az Alfa Romeo veteránja, Kimi Räikkönen fogalmazta meg a véleményét a koronavírussal kapcsolatban: „Aki hajlamos aggódni az ehhez hasonló dolgok miatt, az inkább maradjon otthon. Vannak dolgok, amelyeket nem tudunk kontrollálni” – idézte az egyszeres világbajnokot a minap a GPHirek.hu.

Tovább
0

Teltházas F1-fieszta lesz a Mexikói Nagydíj - bajnokavatással?



F1 Forma-1 Mexikói Nagydíj 2019 Mexikóváros Autodromo Hermanos Rodriguez Sergio Perez Lewis Hamilton
Mexikóvárosba tart az F1 mezőnye, ahol a jelek szerint folytatódik a hagyomány és a nagydíj ismét egy őrületes fieszta ékköve lesz. Az már biztos, hogy a Hermanos Rodriguez versenypályán telt ház várja a mezőnyt, s az is előfordulhat, hogy az előző két évhez hasonlóan Lewis Hamiltont ismét itt koronázzák majd világbajnokká. A brit persze nem iszik előre a medve bőrére...

Tovább
0

Verstappen nem, csak Ocon esélyes Bottas helyére




Noha erről pletykálnak, nem készül Max Verstappen leigazolására a Mercedes - jelentette ki a bajnokcsapat vezére, Toto Wolff szombaton, a Hungaroringen. A szakvezető tisztázta: ha lesz váltás, akkor csakis Esteban Ocon válthatja Lewis Hamilton jelenlegi csapattársát, Valtteri Bottast. Döntés - ahogyan azt korábban is ígérte - a nyári szünet után várható.

Tovább
0

Mit hoz a hockenheimi forróság az F1-ben?




Soha a történelemben nem volt még olyan forróság Németországban, mint a Német Nagydíj csütörtöki sajtónapján: itt-ott 41 Celsius-fokot mutatott a hőmérő, amelynek higanyszála Hockenheimben is felkúszott 39-ig. Vannak, akik máris arról pusmognak, hogy éppen az időjárás lesz az, amely keresztbe tesz a sportrészleg fennállásának 125. évfordulóját ünneplő Mercedesnek, de persze nem szabad ennyire előre szaladni…

Tovább
0

Hamiltont titkos szupersztár-vendég biztatja Monacóban




Lewis Hamilton motivációra váltotta a Niki Lauda halála kapcsán érzett szomorúságát és megszerezte a pole pozíciót a Monacói Nagydíj időmérő edzésén, ahol egy titkos vendége is volt a Mercedes ötszörös világbajnokának. Az illető messziről érkezett és egész nap igyekezett kerülni a feltűnést…

Tovább
0

efpluszegy

blogavatar

F+1

Utolsó kommentek