Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA
efpluszegy

Räikkönen a menedzsere nélkül bulizta ki az új Ferrari-szerződést



F1 Forma-1 Kimi Räikkönen Ferrari Steve Robertson Brit Nagydíj Maurizio Arrivabene
Kimi Räikkönen fityiszt mutatott a Forma-1-es pályafutását temetőknek azzal, hogy a napokban szerződést hosszabbított a Ferrarival, ráadásul a kontraktus bejelentése óta néhány érdekesség is napvilágra került. Például az, hogy a finn imádja látni azok ábrázatát, akik már elsiratták, illetve az is, hogy régi menedzsercimborája,Steve Robertson bevonása nélkül, saját maga bulizta ki a folytatást.

Tovább
0

Nehezen viseli a győzelmi ínséget a Ferrari vezére



F1 Forma-1 Maurizio Arrivabene Ferrari Osztrák Nagydíj Sebastian Vettel
A nagy akarásnak mindig nyögés a vége! A régi magyar mondás igaz volt a Ferrarira is az Osztrák Nagydíjon: a maranellói csapat görcsösen akart zászlóvivőjével, Sebastian Vettellel, de a próbálkozás ismét kudarcba fulladt. Ez szemlátomást egyre jobban megviseli Maurizio Arrivabene csapatfőnököt, aki az F+1 Blog érdeklődésére persze igyekezett cáfolni, hogy így lenne…

Tovább
0

Ecclestone: Vettelt naggyá teszi a Ferrari



Bernie Ecclestone, a Forma-1 főmogulja már számtalanszor hangsúlyozta, hogy nem tartja jó világbajnoknak Sebastian Vettelt, ugyanakkor felkészült arra, hogy a német a Ferrari kötelékében rövidesen ötödször is elhódítja majd a bajnoki titulust. A brit elárulta, hogy tavaly milyen tanácsot adott a vörösök ajánlatával kapcsolatban hezitáló pilótának, ugyanakkor leszögezte: Vettel a maranellóiak versenyzőjeként ismét a népszerűségi lista élbolyába kerülhet.

Tovább
0

Arrivabene nem akar Ferrari-Pirelli háborút




Noha Sebastian Vettel keményen odaszólt a Pirellinek a Belga Nagydíj utáni forró pillanatokban, Maurizio Arrivabene, a Ferrari csapatfőnöke a futamot követő sajtóértekezleten kijelentette: nem kell attól tartani, hogy elmérgesedik a két olasz mamutcég viszonya. Amellett persze a maranellói szakvezető is kiállt, hogy a különítmény a Pirelli jóváhagyásával választotta meg a négyszeres vb-első kiesését eredményező stratégiát...

Tovább
0

Bottas mégis a Ferrari pilótája lesz 2016-tól?




Valtteri Bottas megállapodott a Ferrarival és 2016-tól az olasz csapat kötelékében, Kimi Räikkönen helyén folytatja Forma-1-es pályafutását. Ezt állítja a Corriere dello Sport című olasz lap, amely szerint a szerződés hivatalos bejelentésére a hónap végéig biztosan nem történik meg.

Tovább
0

efpluszegy

blogavatar

F+1

Utolsó kommentek