Na igen! Az autósport-rajongás olyan, hogy azt nem lehet csak úgy kiírtani az emberfiából! Még akkor sem, ha történetesen asztronauta és a Nemzetközi Űrállomáson kell lehúznia néhány hónapot: a tökéletes példa erre az amerikai geofizikus, Andrew J. Feustel, aki munkája közben odafentről is a világ versenypályáit kémleli. Sőt, amit lát, azt meg is osztja követőivel a Twitteren!

 

„Toronto látképe egyedi és briliáns a Nemzetközi Űrállomásról. Nagyszerű azt látni, hogy a csapatok és a pilóták ott vannak a kanadai otthonomban a torontói Indycar futam okán!” – posztolta szombaton közösségi oldalára Feustel, akinek Twitter-oldalát átböngészve hamar szembetűnik, hogy az 52 esztendős tudós óriási versenyrajongó és világűrbeli munkahelyén sem feledkezik meg legkedvesebb szórakozásáról.


Feustel a harmadik misszióját teljesíti odafent: az 55-ös sorszámú küldetés fedélzeti mérnökeként március 21-én indult útnak az ISS-re, ahonnan előreláthatólag augusztus végén, az 56-os küldetés parancsnokaként tér majd vissza a földre. Ebben az időszakban zajlik a motorsport-szezon zöme, legyen szó akár Forma-1-ről, akár MotoGP-ről vagy Indycarról, de mint a Twitterről kiderül, az amerikai geofizikus – amikor csak teheti – élőben kíséri figyelemmel az eseményeket.

Júniusban például a MotoGP Katalán Nagydíját nézte élőben az ISS-en:


A nagyvilágot pedig egy, a Circuit de Barcelona-Catalunyáról készült világűrbeli fotóval is megörvendeztette:


Feustel igyekszik minden olyan versenypályát megörökíteni odafentről, amely az „útjába kerül”. Íme, egy felvétel Le Mans-ról:


Monacóról:


Indianapolisról:


Montrealról:


Le Castellet-ről:


A Red Bull Ringről:


Silverstone-ról:


Twittere szerint Feustel másik szenvedélye a tenisz, rendszeresen posztolt az olyan kiemelt eseményekről is, mint például a Roland Garros vagy Wimbledon.

Feustel elsőként 2009-ben, az STS-125-ös küldetés során járt először a világűrben, amikor három űrsétát és is tett, miközben a Hubble űrteleszkóp javításán dolgozott. 2011-ben újra visszatért az ISS-re az STS-134-es misszió tagjaként, amikor újabb további három űrsétát bonyolított. A mostani, harmadik űrküldetése során is járt már kint a világűrben, kamerákat cserélt és az űrállomás hűtőrendszerének karbantartási munkálataiban is részt vett.