F1 Forma-1 Romain Grosjean Haas F1 Team Ferrari
Noha az idény első három versenye közül csak kettő sikerült igazán jól számára, talán csak a zsinórban három győzelmet arató Nico Rosberg elégedettebb jelenleg a Forma-1-ben Romain Grosjeannál. A francia pilóta úgy érzi: bebizonyosodott, hogy jól döntött tavaly, amikor általános meglepetésre nem várt a Renault gyári csapatára, hanem aláírt az újonc Haas istállóhoz.

 

Grosjean mérlege az első három futam után két pontszerzés és egy betli, így 18 ponttal jelenleg az egyéni tabella 8. helyét mondhatja magáénak. Mivel munkaadója, a Haas F1 Team egy újonc formáció, ez jóval több annál, mint amire a közvélemény előzetesen számított, maga az érintett azonban állítja: számára nem okozott meglepetést az erős Ferrari-kötődésű alakulat remek startja.

F1 Forma-1 Romain Grosjean Haas F1 Team Ferrari
„Nem igazán” – felelte Grosjean az Auto Motor und Sport című német szaklapnak, amikor arról kérdezték, hogy úgy érzi-e magát a kiváló idénykezdés után, mint aki a lottón megütötte a főnyereményt. „Amikor találkoztam Günther Steinerrel és Gene Haasszal, az elmondásaik alapján azonnal érdekesnek találtam ezt a projektet. Már az első két téli teszt után tudtam, hogy jól döntöttem. Szerintem ez az egyik legjobb autó, amelyet valaha vezettem.”

Mint ismeretes, Grosjean a Lotustól érkezett, amely idén már a Renault gyári csapataként funkcionál. A francia gyártónál a francia pilótára is igényt tartottak volna, ám a versenyző beleunt az elhúzódó felvásárlás körüli hercehurcába és már irányba indult el: döntése miatt szakmabeliektől és kívülállóktól is temérdek bírálatot kapott.  
F1 Forma-1 Romain Grosjean Haas F1 Team Ferrari

„Most már tudom, hogy ez a projekt még annál is jobb, mint amiről álmodtam, hiszen rögtön az évad elején sikerült szereznem egy jókora adag pontot. Összességében véve csak annyit mondok, hogy a kockázat jóval kisebb volt, mint amilyennek kívülről tűnt. Sőt, azt is mondhatnám, hogy nagyon is logikus volt ezt választani” – fogalmazott a 30. születésnapját a napokban ünneplő pilóta.

Bár a Haas számos rajongót szerzett a kezdeti remek szerepléssel, bírálói is akadnak a gárdának, mondván, könnyű a Ferrari szárnyai alatt, az olasz alakulat hathatós támogatásával, szinte annak B-csapataként funkcionálva jól muzsikálni. A leghangosabb kritikusok azzal érvelnek, hogy a lendület menet közben törik majd meg, mert a Haas képtelen lesz tartani a lépést a fejlesztési versenyfutásban, amikor már önállóan kell majd bizonyítaniuk, a pilóta azonban nem tart ettől.

F1 Forma-1 Romain Grosjean Haas F1 Team Ferrari
„Nem igaz, hogy az autónk egy kis Ferrari” – érvelt Grosjean. „Az orra más, akárcsak az első szárny filozófiája vagy akár a karosszéria, az oldaldobozok és a hátsó szárny. A futóművet és a hajtásláncot a Ferraritól kapjuk, ez tény, de az autót mi magunk építjük köré. Nagyon tisztelem Ben Agathangelou-t és az aerodinamikai részlegünket. Ez egy Haas-versenyautó, nem pedig egy Ferrari.  Biztos vagyok abban is, hogy jó munkát fogunk végezni a fejlesztések területén. Már legutóbb is volt néhány új alkatrészünk, Barcelonára pedig megérkezik egy nagyobb fejlesztési csomag. Hiszek abban, hogy a Haas máris bizonyított és ennek köszönhetően vonzó lesz további mérnökök számára is.”

Grosjean egyetért a Haas vezérkarával abban, hogy a remek kezdés ellenére „kordában kell tartani” az elvárásokat, mert – mint fogalmazott – „mi minden egyes futamon egy üres papírlappal kezdünk, nincs referenciánk az előző évi autóról”. Ugyanakkor a pilóta a hangsúlyozta, hogy a gárda már a téli teszteken során is igazi csapatként, olajozottan működött: „Talán húsz százalék hiányzik a százhoz, ezt viszont a legnehezebb elérni. Ahhoz el kell telnie egy évnek, de a jó eredmények segítenek, mert mindenki egyre motiváltabb” – mondta a francia.

F1 Forma-1 Romain Grosjean Haas F1 Team Ferrari
Időről időre felmerül, hogy Grosjean kizárólag azért választotta a Haas istállót, hogy a Ferrari látókörébe kerülhessen, lehetőségben reménykedve. A témát természetesen az Auto Motor und Sport is forszírozta, ám a pilóta az eddigi receptet követte: elismerte, hogy az álmaiban szerepel a Ferrari, ugyanakkor igyekezett nyomatékosítani, hogy nem emiatt választotta Gene Haas együttesét.

„Nyolcéves korom óta álmodozom a Ferrariról, de nem azért szerződtem a Haashoz, hogy a hátsó ajtón át bejussak hozzájuk. Hiszek ebben a csapatban és büszke vagyok arra, hogy harminc év után én vagyok az első pilóta, aki pontokat szerzett egy amerikai csapat számára. Nem kapkodok, egyébként, hiszen még csak 30 éves vagyok és sok év áll még előttem” – mondta a 2009 óta 86 nagydíj-indulást és 10 dobogós helyezést jegyző versenyző.