F1 Forma-1 Romain Grosjean Haas F1 Team Lewis Hamilton Mercedes Osztrák Nagydíj Red Bull Ring
Romain Grosjean berágott Lewis Hamiltonra az Osztrák Nagydíj pénteki edzésnapján: a páros érdekes társastáncot mutatott be az első gyakorláson, amely durva balesettel is végződhetett volna, majd a második tréningen is volt egy afférjuk egymással. A Haas pilótája elbeszélgetést kezdeményezett a Mercedes háromszoros világbajnokával.

 

Hamilton és Grosjean a nap legfurcsább incidensét a spielbergi nyitógyakorláson hozták össze, amikor a Mercedes kisodródott a pályáról a 3-as kanyarnál. A brit pilóta egy pördülés után visszaforgott a pályáról, ahol épp érkezett a Haas: a francia az ütközés elkerülése érdekében inkább megforgatta versenygépét.

A címvédő britnek később is volt afférja az amerikai csapat legénységével: mint a televíziós közvetítésből is kiderült, mérnöke szinte kiabálva tudatta Esteban Gutierrezzel, hogy Hamilton érkezik mögötte, de Grosjean is kapott hasonló üzenetet. Ez természetesen nem tetszett a franciák.


„Kiábrándítónak találom, ahogyan ma Lewis viselkedett a pályán. Kipördült, és ahelyett, hogy beletaposott volna a fékbe, engedte az autóját visszacsúszni a pályára, ahol én érkeztem és csak úgy tudtam elkerülni az ütközést, hogy magam is kipördültem a pályáról. A második edzésen kvalifikációs kört futott, elment egyenesen a 2-es kanyarban, majd visszajött és ott állt a pálya közepén. Ma Lewis túlságosan sokszor volt a körülöttem” – mondta a 22 pontjával az egyéni tabella 11. helyén állomásozó Grosjean a Haas motorhome-ja előtt tartott sajtóbeszélgetésén, ahol mókásan megjegyezte: „Ha vasárnap is ilyesmik történnének, az akár azt is jelenthetné, hogy jó pozícióban vagyok…”

Grosjean kilátásba helyezte azt is, hogy kérdőre vonja Hamiltont a szokásos péntek délutáni versenyzői eligazításon: „Ha lesz rá lehetőségem, beszélni fogok vele. Ma nagyon nagy balesetünk lehetett volna, márpedig ilyesminek nem lenne szabad történnie egy nyitó szabadedzésen…”


A francia versenyző biztosra vette, hogy a versenyzői eligazításon szóba kerül majd a pálya bizonyos kanyarjai mellé telepített új típusú rázókövek kérdése is. Ezek jócskán megosztják a véleményeket: Max Verstappen, a Red Bull ifjú versenyzője az első edzésen ráhajtott egy ilyen rázókőre, ami eltörte a kocsija felfüggesztését, így a hollandnak természetesen nem tetszik a megoldás. A Mercedes versenyzői – noha Hamilton autója is sérült a 8-as kanyar egyik bevállalós teljesítése közben – nem háborogtak, Grosjean pedig köztes álláspontot képviselt.

„Az 5-ös és 6-os kanyarral semmi gondom nincs, a 8-as viszont sokkal trükkösebb. Ha ott picit szélesebbre veszed az ívet, akkor nagyot ütődik az autó alja, ami a hátsónk számára kellemetlen. ugyanez igaz az 1-es kanyarra is. Ezzel a módszerrel valóban el lehet kerülni a pályalevágással kapcsolatos problémákat, de számunkra a biztonság nem éppen ideális” – mondta Grosjean, aki biztosra vette, hogy érkezik majd panasz a versenyirányításhoz a 8-as kanyarral kapcsolatban.