Kate Upton, a gyönyörű modell, színésznő csak cukkolta a Mercedes CLA-t mosó focimezes srácokat a Super Bowlra készülő reklám beharangozójában, Lewis Hamilton, a csillagosokhoz igazolt 2008-as világbajnok viszont kezelésbe is vette a hamarosan, kizárólag Kecskeméten gyártásra kerülő modellt eheti, stuttgarti látogatása során.

A Mercedesnél két legyet ütöttek egy csapásra: egyrészt a menetpróba során kifaggatták a brit versenyzőt az idei kilátásairól, s ezzel együtt azonnal bevonták a Detroiti Autószalonon debütált CLA nagyszabású reklámhadjáratába. Mivel a Mercedes a fiatal gazdagoknak szánja a legkisebb, extravagáns limuzint, a márka új talizmánjának számító versenyzőnél jobb személyt aligha találhattak volna a modell népszerűsítésére.

„Most először látom ezt az autót” – mondta Hamilton a CLA-val megtett első méterek után. „Remek, alacsony kocsi. Nagyon jól kezelhető, belül elegáns. Igazán ízléses, nagyon tetszik. Úgy hallottam, az aerodinamikája is csodálatos. Bízom benne, hogy ez idén a versenyautómmal is így lesz!”


szólj hozzá: Hamilton a kecskeméti Mercedesszel

A versenyzést firtató kérdezz-felelek során a brit beszámolt arról, hogy közvetlenül karácsony után, heti hat nap trénigezéssel kezdte meg az erőnléti felkészülést, amelyet kiemelten fontosnak tart. Noha a mostani volt az első hivatalos látogatása a gyári csapat pilótájaként Stuttgartban, elmondása szerint tavaly decemberben már járt ott: akkor a Daimler-konszern vezére, Dieter Zetsche személyesen köszöntötte a márkánál.

Hamilton decemberben járt először a különítmény brackley-i gyárában is, ahol átesett az üléspróbán: „Megnéztük a pilótafülkét, hogy mi kedvez nekem és min szeretnék változtatni. Csak néhány módosításra van szükség, mert kényelmesnek találtam. Amíg nem vezettem az autót, addig túl sokat nem tudok hozzátenni a dolgokhoz, így már nagyon várom, hogy a pályán legyünk.”

Szóba került a beszélgetés során Fernando Alonso kijelentése is: bár a közvélemény arra számít, hogy Hamilton idén még nem feltétlenül lesz versenyképes az utóbbi három szezonban küszködő Mercedesszel, a Ferrari spanyolja a ’legnagyobb riválisnak’ titulálta a britet. 2008 bajnoka elégedetten nyugtázta a vörösök menőjének kijelentését, de nem rugaszkodik el a valóságtól.

„Csodálatos dolog, amikor egy olyan remek versenyző, mint Fernando, pozitív dolgokat mond rólam. Jómagam is hasonló véleménnyel vagyok róla. Ő az egyik legjobb, ha nem a legjobb pilóta. Imádnék ellene versenyezni idén és tudom, hogy a Mercedesnek is ez a célja, de egyelőre lépésről lépésre kell haladnunk. Előbb meg kell próbálni minél gyorsabban fejlődni, be kell illeszkednem a csapatba, hogy magam köré építhessem azt. Nicóval szorosan együtt kell működnünk, hogy azonos irányba haladjunk. Az első cél az lesz, hogy befejezzük a versenyt, aztán jöhetnek a dobogós helyezés, a győzelem és az, hogy minél több futamot nyerjünk. Meglátjuk, hogy végül mire jutunk” – mondta Hamilton.

Ahogyan az ilyen jellegű bemutatkozásokkor lenni szokott, a versenyző méltatta a Mercedes múltját és hangsúlyozta azt is, hogy pályafutása kezdete óta ezer szállal kötődik a márkához. Eddigi mercis fénypontjának aligha meglepő módon a csillagos erőforrást használó McLarennel elhódított 2008-as vb-címet tartja, s mint mondta: ’felelősség is, megtiszteltetés is’ az a tény, hogy a gyártó negyedmillió alkalmazottját képviselheti a versenypályákon.

Hamilton 2007 óta szerepel a Forma-1-ben, ahol első hat idényét nevelőegyüttesénél, a McLarennél töltötte. Az eddigi 110 nagydíja során 21 győzelmet és 26 pole pozíciót szerző klasszis a pályafutása második felvonását lezáró hétszeres világbajnok, Michael Schumacher helyét kapta meg az átalakulóban lévő gyári különítménynél.