F1 Forma-1 Lewis Hamilton Mercedes Valtteri Bottas
Bevadult az új Forma-1-es Mercedesszel futott első körében a háromszoros világbajnok Lewis Hamilton: a csapat által közreadott, 360 fokos kamerával készült videóban a brit klasszis kommentálja az első kört, és meg sem próbálja leplezni, hogy mennyire bepörgette az új W08 EQ Power+.

 

Hűvös és borzalmasan szeles időben tartotta új autójának prezentációját a Mercedes csütörtökön a Brit Nagydíj helyszínén, Silverstone-ban, ám a kedvezőtlen körülmények ellenére pályára is küldték az új alkotást. A nap folyamán mindkét pilóta, Lewis Hamilton és a Nico Rosberg helyére a Williamstől érkezett Valtteri Bottas is vezethette a címvédő formáció új Ezüstnyilát, Hamilton első köréről pedig egy 360 fokos kamerával készült videót is közreadott a bajnokcsapat.

Hamilton kommentálta is az ominózus, a pálya egyik rövidített nyomvonalán futott kört, ebből pedig kiderül, hogy a pilóta hihetetlenül lelkes: alig hagyja el a boxutcát, máris megjegyzi, hogy „ez az autó tényleg széles”, majd másodpercekkel később elhangzik az egyik védjegye, a „woohoooo” kiáltás is.
Fél perc sem telik el, máris jön az újabb „woohoooo” és Hamilton – nem utoljára – felkiált: „Imádom ezt a munkát!”


A forduló végén a háromszoros vb-első a boxutca felé veszi az irányt, a garázs elé parkolva pedig röviden összegez: „Ez csak egy rövid kör volt, de szuper izgalmas. Az autó elől sokkal szélesebb, az első kerekek is sokkal szélesebbek, így a boxkiállásnál az autó pozicionálása picit másabb. Imádtam ezt az első kört az új autóval, alig hiszem el… Roppant szerencsés vagyok, hogy ilyen munkám van!”

Ahhoz kétség sem férhet, hogy Hamilton valóban megszállottan szereti azt, amit csinál, ugyanakkor talán joggal merül fel a gyanú, hogy a nyilvánvaló lelkesedésen túl Rosbergnek is üzenni akart: mint ismeretes, a tavalyi vb-t megnyerő német mindössze öt nappal a bajnoki siker után azzal az indokkal jelentette be a visszavonulását, hogy beleunt a Forma-1-be…
F1 Forma-1 Lewis Hamilton Mercedes Valtteri Bottas
A W08 EQ Power+ hétfőtől a többi új Forma-1-es együtt köröz majd Barcelonában, az előszezon első
hivatalos tesztjén. A Mercedes a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal is felezi a napokat a két versenyző között: a nyitónapon például délelőtt Bottas kezd, délután pedig Hamilton veszi át a stafétát.