Azt eddig is tudni lehetett, hogy Niki Lauda nagy pernahajder a Forma-1-ben, s az osztrák legenda most újfent demonstrálta ezt. Ahogyan telnek a napok, úgy válik egyre bizonyosabbá, hogy Lewis Hamiltont egyfajta B-tervként fűzte be a Mercedeshez, miután a Red Bull sikerkovács tengelyét nem sikerült átcsábítania.

Ahhoz, hogy Lauda mesterkedését tisztán lássuk, érdemes visszakanyarodni az utóbbi időszakot izgalmassá tévő eseménysorozat legelejére.

Az első mozzanat a Kanadai Nagydíj utáni napokban ment végbe, amikor Hamilton menedzsmentje – elismerten külső behatás nélkül – puhatolózni kezdett a Mercedesnél egy esetleges jövő évi versenyzői szerződéssel kapcsolatban. Lauda ekkor még nem került képbe, s mint utólag az érintettek – mind Hamilton menedzsmentje, mind a Mercedes képviselői – elárulták: megállapodniuk sem sikerült.

Július végén, a Magyar Nagydíj magasságában újra lehetett hallani a Hamilton-Mercedes pletykákat, amelyek aztán minden lesöpörtek a címlapokról a nyári szünetben, valamint a következő három futamon, Spában, Monzában és Szingapúrban. Suzuka előtt végre felszállt a fehér füst és bejelentették a szerződést, valamint azt sem titkolták, hogy a megállapodás létrejöttében kulcsszerepe volt Laudának, aki jövőre csatlakozik az istálló vezetőségéhez.

Az, hogy Hamilton meggyőzése egyfajta válságintézkedés volt a versenyzőként három vb-címet is nyerő osztrák részéről, csak mostanában kezd körvonalazódni. Az utóbbi éveket az RTL tévés szakértőjeként és légiforgalmi vállalkozóként töltő Lauda valószínűleg sosem fogja beismerni, hogy így történt, honfitársa, a Red Bull sportszakmai ügyeit felügyelő Helmut Marko azonban a napokban elárulta: a Hamilton-ügylet előtt az ex-versenyző a fél Red Bull istállót – egészen pontosan Adrian Newey főtervezőt és a zászlóviovőnek számító Sebastian Vettelt - megpróbálta átcsábítani a csillagosokhoz.

„Herr Lauda komoly érdeklődést tanúsított az iránt, hogy Adrian Newey-t meddig köti a szerződése hozzánk” – mondta az energiaitalosok vezére, aki saját bevallása szerint tudta, hogy a Forma-1 jelenkorának legelismertebb szakembere kitart a 2014 végéig szóló, évi 10 millió dolláros gázsit szavatoló szerződése mellett.

„Egyébként mihez kezdett volna a Mercedesnél Adrian? Ott van Ross Brawn, valamint három másik magas rangú igazgató is. Túl sok a törzsfőnök náluk és kevés az indián” – fogalmazott Marko, aki azt is felfedte, hogy nem csak a tervezőzsenit próbálta levadászni a Mercedes-holdudvar: „Nagyon akarták Vettelt is!”

Noha Lauda mesterkedését Marko kétségkívül nem vette jó néven, az Auto Motor und Sport című szaklapnak kekeckedve megjegyezte, hogy valójában nagy köszönettel tartozik 63 honfitársának: „Tulajdonképpen Niki hatalmas szívességet tett nekünk. Gyengítette Lewist és a McLarent is, így jövőre kettővel kevesebb ellenféllel kell számolnunk” – mondta a Red Bull guruja, utalva arra, hogy a Lauda által tető alá hozott pilótapiaci mozgással 2013-ban valószínűleg még egyik fél sem fog jól járni.

A Jaguarnál lehúzott sikertelen csapatfőnöki korszaka, ellentmondásos véleményei miatt Laudát divat cikizni, de most újfent sikerült megvillantania: nem véletlenül tartják a Forma-1 egyik legbefolyásosabb személyiségének. Versenyzőként zseniális volt, s mint láthatjuk, üzletemberként továbbra is az.