F1 Forma-1 Lewis Hamilton Dieter Zetsche Mercedes Daimler Orosz Nagydíj
"Új vezér érkezik a Daimler-konszern élére? 14 éves korom óta ismerem!" Így reagált az Orosz Nagydíj csütörtöki sajtónapján Lewis Hamilton, a Mercedes kiválósága arra a fejleményre, hogy 2019-től új vezérigazgató lép régi harcostársa, Dieter Zetsche helyére a Forma-1-es istállót tulajdonló vállalat élén.

 

Mint ismeretes, a konszern szerdán jelentette be, hogy Zetsche – aki az Olasz Nagydíjon aratott Hamilton-diadalt fülig érő szájjal ünnepelte Monzában – lemond jelenlegi tisztségéről. Míg a német szakember a felügyelőbizottság tagjaként marad a vállalatbirodalom kötelékében, helyét pedig egy számos területen tapasztalatokat szerzett szakember, Ola Källenius veszi át. A svéd járatos az autósport világában is, hiszen egy ideig irányította a csillagos márka Forma-1-es erőforrásait gyártó részleget is.

Noha Källenius és Hamilton jól ismerik egymást, Szocsiban természetesen felmerült a kérdés, hogy milyen hatással lesz Zetsche visszalépése a pilóta és a versenyistálló kapcsolatára. Hogy miért? Egyebek mellett azért, mert a legendás bajszáról ismert szakemberről köztudott, hogy mindig hajlandó volt engedni a brit versenyző rigolyáinak: az atyai-baráti hozzáállásnak köszönhető például, hogy Hamilton az amerikai útjai során LaFerrarival furikázhat, olyan egyéb üzleti projektbe vág bele, amilyenbe csak akar és a márka – igaz, némi színlelt csatározás után – rendre belement a versenyző gigantikus fizetési igényeibe is.

F1 Forma-1 Lewis Hamilton Dieter Zetsche Mercedes Daimler Orosz Nagydíj
„Egy ideje már tudtam róla, hogy ez fog történni” – mondta Hamilton az Orosz Nagydíj csütörtöki napján tartott sajtóértekezletén, ahol jelen volt az F+1 Blog is. „Dieter a Mercedes-Benzen keresztül nagyon sokat tett a Forma-1-ért. Ha nem tette volna meg azokat az erőfeszítéseket és befektetéseket, amelyeket megtett a Forma-1-es szerepvállalásunk érdekében, akkor most nem lennénk azok, akik vagyunk. Neki és az igazgatótanácsnak köszönhető, hogy mostanára idáig jutottunk. A lelkesedése elképesztő! Mindig küld üzeneteket a futamok után, néha még a rajt előtt is, de tudom például azt is, hogy a futamok alatt megállás nélkül üzenget Toto Wolffnak. Sokat köszönhetünk neki.”

Hamilton régi kapcsolat fűzi Källeniushoz is, amely még a McLarennél töltött évei alatt kezdődött: „Olát 14 éves korom óta ismerem. Ennek köszönhetően sikerült végig figyelemmel kísérnem a fejlődését és mindazt, hogy milyen sokkal járult hozzá ahhoz, ami itt kiépült. Az igazgatótanács tagjaként is sokat tett, ráadásul elmondható róla, hogy legalább annyira szenvedélyes, mint Dieter. Igazi versenyző, így nem látok okot, hogy miért változna bármi is” – fogalmazott a brit.

F1 Forma-1 Lewis Hamilton Dieter Zetsche Mercedes Daimler Orosz Nagydíj
A soron következő versenyhétvégével kapcsolatban a legfőbb kérdés az, hogyan alakul az ötödik vb-címért dúló harc Hamilton és a másik négyszeres bajnok, a Ferrari kötelékét erősítő Sebastian Vettel között. Az utóbbi időszakban a brit rongyosra verte a németet, akit immáron egyre több kritika is ér a szezon során elkövetett hibái miatt. Az újabb derbi előtt Hamilton 40 ponttal vezet riválisa előtt, ennek ellenére saját bevallása szerint nem érzi úgy, hogy máris elkezdhet gondolni az ötödik bajnoki titulusra.

„Amíg nem foghatom meg mindkét kezemmel, addig nem gondolkodom azon, hogy az egyik kezem rajta van-e vagy sem” – fogalmazott a Mercedes versenyzője a vb-csata állását forszírozó felvetésre. „Most is csak azt tudom mondani, amit az előző futam előtt, hogy csakis az előttem álló feladatra összpontosítok. Sok verseny van még hátra, a hátralevő hat futamon még rengeteg pontot lehet szerezni. A csapatben mindenkinek keményen kell dolgoznia, hogy hozzuk az eredményeket. A célok nem változtak, mindent meg is teszünk annak érdekében, hogy elérjük azokat.”

F1 Forma-1 Lewis Hamilton Dieter Zetsche Mercedes Daimler Orosz Nagydíj
Amikor arról kérdezték, hogy Vettel idei „jelentős” hibái annak a nyomásnak köszönhetőek-e, amelyeket a németre helyezett az idén, a brit diplomatikus választ adott: „Őszintén szólva nem foglalkozom ezzel, nem tettem fel magamnak a kérdést, hogy miért van ez. Nem hinném, hogy ezzel nekem kellene foglalkoznom. Jómagam a saját dolgaimra összpontosítok, semmi másra!”

Hamilton az eddigi négy Orosz Nagydíjból az első kettőn, 2014-ben és 2015-ben diadalmaskodott, az utóbbi két évben viszont csapattársai diadalmaskodtak Szocsiban: 2016-ben Nico Rosberg, tavaly pedig Valtteri Bottas ünnepelhetett a dobogó legfelső fokán.