Teljesen mindegy, hogyan alakul az idei Francia Nagydíj a Renault istálló számára, már most biztos, hogy a márka hatalmas bulit csap majd a hazai futamán. Ezt a futam szervezői és az anyavállalat jelentették be közös közleményben, nagy kérdés azonban, hogy mit tesz majd hozzá ehhez az alakulat, amely a Bahreini Nagydíj egyik legnagyobb lebőgését produkálta.

 

Mint ismeretes, a Francia Nagydíj évtizedes szünet után tavaly tért vissza a Forma-1 vérkeringésébe, mégpedig egy klasszikus helyszínen, Le Castellet-ben, a Paul Ricard versenypályán. Annak érdekében, hogy a viadal újjászülethessen, kőkeményen besegített a lobbitevékenységbe a Renault is, akik kitettek magukért: kiemelt partnerként voltak jelen a viadalon, több tribünt töltöttek meg vendégeikkel, számos hospitality-helyiséget működtettek a pálya körül, ráadásul az esemény tiszteletére felvonultatták történelmük legfontosabb járgányait is.


A napokban kiderült, hogy a Renault-vállalatcsoport szerződést hosszabbított a Francia Nagydíj szervezőivel, így garancia van arra, hogy idén is nagy fieszta lesz a viadal hétvégéjén. „A világon több mint 90 millióan, a helyszínen 160 ezren kísérték figyelemmel a tavalyi, így a Francia Nagydíj biztosan az ország legnagyobb sporteseménye. A Groupe Renault fontos partnere a szerveztünknek és a megállapodás meghosszabbítása jól szemlélteti, hogy mennyire, hogy mennyire elkötelezettek vagyunk amellett, hogy Franciaországban és szerte a világon is népszerűsítsük a Francia Nagydíjat” – mondta a verseny promóterének ügyvezető igazgatója, Gilles Dufeigneux.

A felek nyomós okokat is felsorakoztattak, hogy számukra miért lesz különleges a június 23-án esedékes verseny. A promóter számára elsősorban azért, mert az idei lesz a 60. Francia Nagydíj, a Renault pedig történelme első F1-es futamgyőzelmének 40. évfordulóját fogja ünnepelni. 1979-ben Jean-Pierre Jabouille nyert a dél-franciaországi pályán, ami nemcsak a sportág történelmének első turbós sikere volt, hanem egy totális gall győzelem is: francia pilóta nyert egy francia motorral hajtott francia autóval, amelyet a Michelin és az Elf révén francia abroncsokon és üzemanyaggal küldtek csatába.


„A motorsport mindig is fontos eleme volt a márkánk történetének, és boldogok vagyunk, hogy a Paul Ricard versenypályán ünnepelhetjük az első győzelmünk 40. évfordulóját. Talán ez az ünneplés azt is jelzi majd, hogy megerősödve tértünk vissza az F1-be” – idézte a promóter kommünikéje a Renault képviseletében nyilatkozó Bastien Schuppot.

A kérdés már csak az, hogy mit tud majd ehhez hozzátenni a Renault istálló azon a bizonyos júniusi hétvégén. A különítmény számára nem a legjobban indult a szezon: az ausztráliai évadnyitón Nico Hülkenberg ugyan összehozott egy 7. helyet, legutóbb Bahreinben viszont a francia csapat igazi csúfos kudarcot produkált. A szahíri futam véghajrájában Hülkenberg és csapattársa néhány másodpercnyi eltéréssel estek ki: a német a 6. pozíciót fújhatta, míg a Red Bulltól érkezett ausztrál az idei első pontját bukta abban a pillanatban, hogy a 10. helyről a pálya szélére volt kénytelen parkolni.


„Olyan problémák miatt történt, amelyeket már korábban is tapasztaltunk, de Bahreinre képtelenek voltunk megoldani. Ez egyre inkább frusztráló és elfogadhatatlan, hiszen ezen a hétvégén mindkét autónk versenyképes volt egy körön is és a teljes versenytáv során is. Reagálnunk kell és minél hamarabb meg kell oldanunk a megbízhatósággal kapcsolatos problémáinkat” – fújta meg azt a bizonyos harci kürtöt a Renault csapatfőnöke, Cyril Abiteboul.