Míg a román Forma-1-es kezdeményezésről, a Forza Rossáról még mindig csak pletykálnak, addig a sokak által szintén komoly adag szkepticizmussal fogadott amerikai formációnak, a Haas F1 Teamnek már a gyárát is felhúzták az észak-karolinai NASCAR-övezetben, Kannapolisban. A Ferrari-közeli különítmény egy szenzációs time-lapse videót is közreadott a gyárépítésről: 339 napot zsúfoltak bele 2 percbe.

A létesítmény a Charlotte Motor Speedway közelében található, ahhoz pedig, hogy a NASCAR-csapatot is birtokló Haas a másik alakulatához is eljusson, pusztán csak az utca túlsó oldalára kell átsétálnia. A gyár tehát már tető alatt van, a leendő csapatfőnök, a korábban a Jaguarnál is megfordult Günther Steiner tájékoztatása szerint pedig decemberre a belső berendezkedéssel is elkészülnek, így - bár az új különítmény a tervek szerint csak 2016-ban csatlakozik a mezőnyhöz - január elején az első húsz alkalmazott megkezdheti a munkát.

Haasékról a kezdetektől fogva tudjuk, hogy kétlaki életre rendezkednek be: terveik szerint az észak-karolinai gyárlétesítmény a kezdeti időkben egyfajta háttértámogatást nyújt majd a csapat másik Nagy-Britanniában létesítendő központjának, amelyről egyelőre keveset tudni. „Folyamatosan bővítjük majd az itteni tevékenységünket” – mondta nemrégiben a Speedweeknek az amerikai központról Steiner. „A csapat, az autók, a szállítójárművel, a szerelők és a versenymérnökök Nagy-Britanniában lesznek, mert a szállítási költségek miatt így előnyös. Ott ráadásul jóval egyszerűbb szakembereket toborozni, az a legjobb régió erre a célra.”

Az már korábban kiderült, hogy a Haas F1 Team hajtáslánc-beszállítója a Ferrari lesz, arról azonban egyelőre nem tettek bejelentést, hogyan áll majd össze a teljes csomag. Steiner szerint a különítmény szeretne minél több komponenst házon belül előállítani, vannak olyan alkotóeleme is, amelyeket a szabályok szerint beszerezhetnek külső beszállítóktól, ugyanakkor olyan pletykákat is hallani, hogy eleinte együttműködnek majd az ismert autóépítő-műhellyel, a Dallarával is. „Nagyon erősen kell majd hagyatkoznunk a technikai partnereinkre, de ezzel párhuzamosan igyekszünk majd minél több és több alkatrészt saját magunk előállítani, egészen addig, amíg mindent mi magunk készítünk majd” – mondta ezzel kapcsolatban a leendő csapatfőnök.

Noha a korábbi amerikai Forma-1-es csapatindítási kísérletek kudarcai miatt a Haas F1 Team startkísérletét is a kezdetektől fogva szkepticizmus övezi, maga az alapító-csapatfőnök rendkívül optimista. A hétvégi USA Nagydíj apropóján az üzletember újfent megszólalt és kinyilvánította: örül azoknak a véleményeknek, amelyek szerint együttese egyfajta Ferrari B-csapatként funkcionál majd.

„Büszkén vállaljuk, hogy Ferrari B-csapat leszünk, mert sokat tanulhatunk ebből azzal kapcsolatban, hogyan kell működtetni egy Forma-1-es alakulatot és természetesen igyekszünk megragadni minden segítséget, amelyet nyújtani tudnak nekünk. A Ferrarinál jobb partnerre aligha lehet találni. Nem csak egyszerű motorszállító partereink akarnak lenni, hanem segítenek nekünk az autó alapstruktúrájának kialakításában is” – nyilatkozta a CNN-nek a szakvezető.

Mint ismeretes, a HRT tavalyi csődje után Austinban már a 2010-es idényben debütált másik két alakulat, a Caterham és a Marussia sem lesz ott a rajtrácson. Haas a három csapat kudarcának okait abban látja, hogy „túl sok hibát követtek el”, például „túlságosan korán akartak a mezőnyben lenni, nem voltak megfelelő partnerkapcsolataik, pénzügyi hátterük és a nagy kapkodás miatt az autókat sem építették össze megfelelően”.

„Az első öt év a túlélésről szól” – mondta Haas arról, hogy véleménye szerint mi a siker titka a Forma-1-ben. „Nincsenek grandiózus elvárásaim, olyanok például, hogy nekiugrunk és kapásból megnyerjük a bajnokságot. Ha az első öt évben összejönne egy futamgyőzelem, az borzalmasan nagy siker lenne.”

Gene Haas csapata az első amerikai identitás alatt induló alakulat lesz a Forma-1-ben a kizárólag névrokon Carl Haas által jegyzett, 1985-ben és 1986-ban összesen 19 nagydíjat teljesítő Haas Lola óta. 2010-ben egy Ken Anderson nevű mérnök a Williams, valamint a Ferrari korábbi csapatmenedzseréből lett újságíróval, Peter Windsorral karöltve megpróbált USF1 néven talpra állítani egy amerikai formációt, kísérletük azonban már a kezdeti fázisban kudarcba fulladt.