Míg Timo Glock a BMW-nél, addig Robert Kubica a Mercedesnél ismerkedett ezen a héten a DTM rejtelmeivel Valenciában. A lengyel élvezte a gyakorlást, a kiszivárgott hírek szerint jól is muzsikált, s bár erre kevés esélye van, sokadszorra is leszögezte: legfőbb célja a Forma-1-es visszatérés.

A 2011 februárjában elszenvedett ralibalesete miatt az F1-es körforgásból kikerült pilóta – akit a Mercedes újdonsült nagyágyúja, Toto Wolff szervezett be a DTM-es tesztre – a csillagos márka hivatalos közlése szerint szerdán 114 kört tett meg az AMG C-Coupé volánja mögött, ami a Ricardo Tormo pályán 456,670 kilométernek, vagyis nagyjából másfél F1-es versenytávnak felel meg. Az eredményekről nem számoltak be, de a kiszivárgott hírek szerint a lengyel jól teljesített és a márka zászlóvivőjének számító 2005-ös bajnokra, a tavaly ezüstérmes Gary Paffettre fél másodpercet vert.

„Jó móka volt az első DTM-es tesztnapom” – mondta Kubica, aki ugyanott ült autóba, ahol legutóbb F1-es géppel is száguldott. „Sokat tanultam a bajnokságról és az autóról. Az első installációs kört száraz pályán tettem meg,de aztán jött egy eső és várnunk kellett, amíg felszáradt az aszfalt. Remek volt eltérő időjárási körülmények mellett is megismerni az autót. Egyébként jól éreztem magam az AMG C-Coupéban ahhoz képest, hogy milyen régen vezettem olyan autót, amely ennyire nagy leszorítóerőt produkál, mint a DTM-es gép. Elégedett vagyok.”


szólj hozzá: Kubica a DTM-es Mercedesszel

A súlyos kéz- és lábsérülése után hosszú ideig lábadozó korábbi egyszeres F1-futamgyőztes az utóbbi hónapokban ralizással folytatta rehabilitációját. Mint egykori orvosa, Dr. Riccardo Ceccarelli az F+1 Blognak a tavalyi DTM-évadzárón elmondta: a pilóta keze valószínűleg már javult annyit, hogy képes lehet ilyen gépet versenykörülmények között is vezetni. A Forma-1-es visszatérés lehetőségét - Ceccarellihez hasonlóan - más szakmabeliek is távolinak érzik, maga az érintett azonban újfent leszögezte: továbbra is ebben reménykedik.

„Nem vagyok olyan fitt, mint a balesetem előtt, de az mindenképpen jó jel, hogy DTM-es autót tesztelhetek. Időre van szükségem, lépésről lépésre kell haladnom. Talán egy napon újra lesz lehetőségem arra is, hogy ismét Forma-1-es autót vezethessek” – nyilatkozta a valenciai gyakorlás egyik szünetében Kubica.

Glock versenyzői szerződtetését már bejelentette a BMW, azt viszont egyelőre nem tudni, hogy a Mercedesnek milyen szándékai vannak Kubicával, azonban a pletykák szerint jó esély mutatkozik rá, hogy a lengyel is versenyezhet az idei szezonban.