F1 Forma-1 Ferrari Sebastian Vettel Forma-1 teszt Fiorano

Sebastian Vettel a Forma-1 nagyágyúi közül az első, aki nekilátott a 2016-os előkészületeinek: a Ferrari pilótája kedden az olasz márka házi tesztpályáján, Fioranóban tréningezett, a 2014-es autóval futott körökről megérkeztek az első videó és néhány fotó is.

 

A helyszínről érkezett jelentések szerint fagypont körüli volt a hőmérséklet, amikor Vettel pályára hajtott az F14T-vel. A német azért használta a 2014-es autót, mert az előírások értelmében az aktuális és az előző évi konstrukciót nem, csak két évvel korábbi versenygépet lehet használni és új fejlesztésű komponensek kipróbálására sincs lehetőség.


A vörös alakulat egy szóvivő útján tudatta, hogy az FIA által is engedélyezett menetpróbát azért tartották, hogy ellenőrizzék a pályán született eredmények, valamint az utóbbi években több ízben is problémásnak bizonyult szélcsatorna eredményeinek korrelációját.

Vettel a jelek szerint tényleg mindent megtesz azért, hogy a kiválóan sikerült első ferraris szezonja  után idén még komolyabb tényezőként vehessen rész a bajnoki harcban. A Ferrari tájékoztatása szerint napok óta a gárda maranellói főhadiszállásán tartózkodik, ahol együtt dolgozik a mérnökökkel és jelen van a különféle megbeszéléseken.
 

Január 25-26-án a dél-franciaországi Paul Ricard pályán is autóba ül a korábbi négyszeres vb-első: ott tartják majd a Pirelli esőgumijainak tesztelését a Ferrari, Red Bull és a McLaren-Honda közreműködésével.