Keveset lehetett hallani az utóbbi időben a Maranellóban, a gyár szomszédságában épülő új Ferrari-főhadiszállásról, immáron azonban biztos: a létesítmény elkészült, a Scuderia pedig nekilátott a beköltözésnek.

 

Egy Forma-1-es alakulat költözködése összetett folyamat, a Ferrarinál pedig épp az Ausztrál és a Malajziai Nagydíjak közötti időszakra esik a munka zöme. Noha az autókat és a felszerelést haza sem hozták Melbourne-ből, hanem a szokásoknak megfelelően egyenesen Szepangba utaztatták azt, sokan attól tartanak, hogy a hurcolkodás rányomhatja a bélyegét a Ferrari javuló formájára, ami nem hiányozna a vörösöknek.  

„Valóban nem ideális ez a helyzet, de mit tudunk tenni? Három vagy négy hónapba biztosan beletelik majd, mire az összes mérnök átköltözik” – mondta az új főhadiszállás birtokba vételéről az alakulat főnöke, Maurizio Arrivabene.

Egyetlen futam alapján ugyan semmiképp sem szabad messzemenő következtetéseket levonni, a melbourne-i évadnyitó azonban világosan megmutatta: az utóbbi fél évben végrehajtott drasztikus átszervezéseknek köszönhetően a Ferrari teljesítménye jócskán javult és az olaszoknak lehet leginkább esélye arra, hogy elkapkodják a Mercedes által hagyott lepattanókat.


A maranellói csapat egyébként 1947 óta „lakott” a közúti sportkocsikat is gyártó üzem területén, ám 2010-ben az azóta már menesztett és jelenleg az Audi kötelékében tevékenykedő csapatfőnök, Stefano Domenicali javaslatára nekiláttak az új Forma-1-es központ felhúzásának. A létesítmény 25 ezer négyzetméteres, hétszázan dolgoznak majd ott és ennek köszönhetően egy fedél alatt készül majd az autó és a hajtáslánc is. A központ fontos újításai közé tartozik egy modern szimulátor, valamint egy olyan tesztpad is, amely a hibrid hajtáslánc próbálgatására is alkalmas.

Azt nem tudni pontosan, hogy a beruházás mekkora összeget emésztett fel: erről hallgatnak a különítmény képviselői, azt ugyanakkor több ízben is hangoztatták a bejelentés óta eltelt években, hogy a hatékonyság jelentős mértékű javulását várják az új központtól.