Mivel négy futam még hátravan a 2012-es világbajnokságból, lehet, hogy a titulus sorsának eldöntése elhúzódik egészen az utolsó összecsapásig, a Koreai Nagydíj végeredményének azonban fontos üzenete van: hacsak nem történik csoda, Sebastian Vettelt nem lehet megfosztani az újabb címvédéstől.

Lehet, hogy az utóbbi két szezon világbajnoka az évad korábbi részében gyámoltalannak tűnt és messze alulmúlta a várakozásokat, de mostanában ismét megmutatja: amikor kell, ott van a szeren, márpedig a tökéletes formaidőzítés (is) a legnagyobbak ismérve. Tavaly nem kellett izgulnia, 2010-ben viszont egyszer már megmutatta, hogy milyen az, amikor komolyan veszi a hajrát: akkor az utolsó öt futamon egy kiesés mellett három diadalt és egy 2. helyezést húzott be, ami elég volt ahhoz, hogy megcsípje a végső sikert Fernando Alonso orra elől.

Furcsa fintora a sorsnak, hogy most épp ugyanerre készül: az idén egyedülállónak számító három egymást követő győzelme után sikerült letaszítania a ponttáblázat vezető pozíciójából a a június vége óta ott tanyázó spanyolt, ráadásul semmi jel nem utal arra, hogy a folytatásban fordul a kocka. A hátralevő négy helyszín közül három – Austinban most először rendeznek versenyt – papíron a Red Bullnak kedvez, míg a Ferrarinál Koreában tapasztalható volt ugyan valamicske javulás, de ennél sokkal többre lenne szükség ahhoz, hogy a Scuderia zászlóvivőjének érdemi esélye legyen az 1-es rajtszámú versenygép pilótája ellen.

Különösen érdekes, hogy egyelőre nem is lehet pontosan tudni, mitől táltosodtak meg a Red Bullok az évad utolsó harmadára. Közkeletű teória, hogy az élesben először Szingapúrban bevetett dupla DRS hatása lehet a háttérben, ám Paddy Lowe, a McLaren technikai igazgatója a koreai hétvégén rámutatott, hogy a wokingi csapatnál – amely nem használja az ominózus rendszert – kétkednek ebben: „Kétségtelen, hogy nagyot léptek előre, de nem hinném, hogy a javulás kizárólag annak a rendszernek köszönhető. Őszintén szólva roppant nehéz felmérni, hogy honnan származik az előretörésük” – fogalmazott a szakember.

Egy rafinált húzással, a tavalyi Magneti Marelli konstrukció beépítésével a Red Bullnak sikerült kiiktatta az európai szezon végén jelentkező generátorproblémákat is, így az ellenfelek abban sem reménykedhetnek, hogy megbízhatósági gondok fogják hátráltatni Vetteléket. Noha a német a koreai viadal leintése után szemtelen mosollyal az arcán megfutotta a szokásos udvariassági köröket, hangsúlyozva azt, hogy még nem lefutott a világbajnokság, valójában a körülmények is a kezére játszanak. Egyetlen érdemi ellenfelét, Alonsót jócskán korlátozza, hogy a Ferrari fejlesztéseinek zöme hatástalan, az első győzelemmel még mindig adós Kimi Räikkönen - Lotus formáció inkább csak látszat-ellenfélnek mondható, a csapattárs Mark Webbertől valószínűleg nem kell tartania, ahogyan a McLaren versenyzőitől sem, akik a koreai végeredmény fényében immáron nyilvánosan is kapituláltak.

2012 minden idők legizgalmasabb Forma-1-es szezonjaként indult, s mivel a remény hal meg utoljára, még mindig van esély arra, hogy Bernie Ecclestone vágyainak megfelelően a késhegyre menő, érdemi bajnoki küzdelem egészen az évad legvégéig eltart. Ahhoz azonban a jelek szerint drámai fordulatnak kellene történnie, hogy Vettelt ne az F1-történelem legfiatalabb háromszoros vb-győzteseként köszönthessük az évadzáró Brazil Nagydíj leintése után…