F1 Forma-1 Barcelona Silverstone Haas F1 Team Red Bull Mercedes

Noha az első hivatalos előszezonbeli tesztelés csak egy hét múlva kezdődik Barcelonában, több Forma-1-es alakulat máris megküldte az előőrsöket a helyszínre. A katalán pálya paddockjában máris áll néhány csapatkamion, a Haas például az elsők között futott be.

 

A helyszínről egy spanyol fotós, a katalán pálya közelében élő Pius Gasso posztolt néhány fotót a Twitteren. A felvételek alapján már a Red Bull Racing és az idén debütáló Haas F1 Team szállítójárműveinek egy része már vasárnap befutott a Circuit de Barcelona-Catalunyára.
 

Az első idényére hangoló amerikai gárda szereplését kiemelt figyelem övezi majd a gyakorláson, amelyre ígéretük szerint elkészülnek az első, Ferrari-szívvel hajtott versenygéppel. Az már korábban kiderült, hogy a nyitányon és a harmadik napon Romain Grosjean vezet majd náluk, míg a másik két napon a visszatérő Esteban Gutierrez kap lehetőséget.

„Arra törekszünk, hogy minél több kört tegyünk meg a gyakorlás során” – mondta a mexikói pilóta, aki 2013-ban és 2014-ben a Sauber színeiben versenyzett, a tavalyi szezont viszont versenyülés hiányában a Ferrari teszt- és tartalékpilótájaként húzta le. „Az lesz a legfontosabb, hogy minden felmerülő problémát megoldjunk a rendelkezésünkre álló idő alatt. Biztos vagyok benne, hogy sokat dolgozunk majd a beállításokon is, továbbá azon, hogy csapatként minél nagyobbat lépjünk előre a hatékonyság területén.”


Egyébként nem csak Barcelona környékén van mozgolódás, hanem Silverstone-ban is: a Brit Nagydíj helyszínén hétfőn a Mercedes kamionjai tűntek fel, de a csapat tájékoztatása szerint még nem a W07 típusjelű autó bejáratása miatt. A különítmény állítólag a garázsfelszerelés próbája miatt érkezett ilyen korán a helyszínre. 

Pénteken egyébként is jelenésük van ott, aznap tartják ugyanis a W07-es első bejárató tréningjét egy reklámfilm-forgatás keretein belül. Ha minden igaz, az eseményen nemcsak a csillagos formáció, hanem a Williams is részt vesz az idei versenygépével.