Akárcsak a nyári futamok idején, a Forma-1-es paddock az Olasz Nagydíj hétvégéjén, Monzában is tele volt pletykákkal a Lotus és a Renault - állítólag - közelgő házasságával kapcsolatban. Az F+1 Blog ennek okán megsorozta kérdésekkel Federico Gastaldit, a különítményt irányító csapatfőnök-helyettest, aki beszélt a belgiumi derbit követő viszontagságos időszakról, és arról is, hogy nem könnyű meggyőzni egy olyan vállalatóriást, mint amilyen a francia autókonszern.

 

- Nem nagyon volt lehetősége unatkozni Monza előtt, hiszen a Charles Pic által indított jogi eljárás miatt a csapat néhány napra Belgiumban ragadt…

Hát igen, furcsa és mozgalmas volt az Olasz Nagydíjat megelőző időszak, de megpróbáltunk a lehető legjobban felkészülni erre a futamra. Ez van, fantasztikus csapatunk van és sokat segített az is, hogy Spában kiváló eredményt értünk el. 

- Mondhatjuk azt, hogy a Pic-ügy lezártnak tekinthető?

A helyzetet megoldottuk, de egyébként személy szerint nekem az is hatalmas meglepetés volt, hogy egyáltalán ilyennel kellett szembesülnünk. Megedződtünk már és hozzá vagyunk szokva ahhoz, hogy különféle, olykor-olykor nem kellemes ügyek adódnak. A csapat gerincét alkotó mérnökök, szerelők és egyéb munkatársak is tudják, hogyan kell megfelelni egy ilyen kihívásnak. Nem könnyű ez, de nem is lehetetlen.

- A csapat irányítójaként mennyire volt nehéz megtartani Grosjean és Maldonado motivációját egy ilyen kaotikus helyzetben?

Másféle kihívás volt erre a hétvégére felkészülni, mint a többire, ez tény, de versenyzőink abszolút professzionálisak, akik hozzá vannak szokva a jó autóhoz, a rossz autóhoz, a jó és rossz eredményekhez, valamint a felforduláshoz is. Annak köszönhetően, ami egy ideje zajlik nálunk, sikerült kifejlesztenünk egy olyan szokatlan képességet, hogy mindig képesek vagyunk újjászületni. Tulajdonképpen ezt tettük most is.

-Matthew Carter ügyvezető igazgató arra tett utalást itt, Monzában, hogy a folytatás miatt pénzügyi tekintetben nem kell aggódni. 

Egyetértek Matthew kijelentésével, bízunk abban, hogy minden rendben lesz. Az utóbbi két évben rájöttünk, hogy valamin változtatnunk kell. Elkezdtünk dolgozni ezen, de a helyzetünk már akkor sem volt könnyű, hiszen nem mindig olyanok az eredmények, hogy azzal fel lehet kelteni az érdeklődést. Rossz passzban voltunk, elveszítettünk néhány fontos támogatót, ráadásul mi nem árulunk sem autót, sem energiaitalt. Abból kell kihoznunk a legjobbat, amink van, márpedig az eredményeink nem voltak jók, így nem tudtunk új támogatókat meggyőzni. 

- Értsük ezt úgy, hogy Önök keresték meg a Renault-t egy esetleges újbóli házassággal kapcsolatban?

Őszintén szólva nem tudom, hogy ki keresett meg kit, ki kezdeményezte a tárgyalásokat, de nem is ez a fontos. A Renault egy ideje szeretné, ha újra lenne gyári csapata a Forma-1-ben, mi pedig nagyon bízunk abban, hogy mi lehetünk az.

- Mennyire nehéz, komplex feladat lefolytatni egy ilyen tárgyalássorozatot egy olyan hatalmas vállalattal, mint a Renault-konszern?

Kétségkívül összetett feladat. Mivel volt idő, amikor gyári csapat voltunk, így tudom, hogy az anyacégnek megvannak a maga belső szabályozásai, azok a folyamatok, amelyeknek meg kell történnie egy ilyen lépés előtt. Dolgozunk az ügyön, azon vagyunk, hogy működjön a dolog, de mivel nem táncolhatunk gyorsabban, mint a zene ritmusa, nem gyakorolhatunk nyomást rájuk. Számunkra az lenne a legjobb, ha visszatérnének hozzánk Enstone-ba, semmi kétség efelől, de nem siettethetjük a dolgokat.

- A Forma-1-es paddock szinte lázban ég, mindenki a döntést várja. Mikor történhet bejelentés, legyen akár pozitív, akár negatív?

Jelen pillanatban nem tudom megmondani, hogy mikor születhet meg a döntés, de nagyon bízom abban, hogy minél hamarabb. Nem azért vagyunk itt, hogy a létszámot gyarapítsuk, hanem azért, hogy versenyezzünk és minél jobb eredményeket érjünk el. Az egész aktivitásunkat jócskán felpörgetné, ha a Renault újra velünk lenne. Ezzel megteremtődne a stabilitás, amit ez a csapat nagyon megérdemelne.

- Az utóbbi napokban ellentmondásos pletykákat hallhattunk arról, hogy a megállapodás létrejötte esetén mikor kezdődhet el az együttműködés. Vannak, akik szerint már jövőre, de olyat is hallottunk, hogy csak 2017-től. Ön szerint pozitív döntés esetén mikor bújhat Renault-köntösbe a Lotus?

Azonnali hatállyal. Nem ismerem a Renault időtervét, de abban biztos vagyok, hogy amennyiben megszületne a megállapodás, az azonnal életbe is lépne. 

Gyerünk, Renault!
Megkérdeztük a korábbi Renault-csapatfőnököt, Flavio Briatorét is

Hozott is új fejleményt, meg nem is a monzai hétvége a Lotus-Renault üggyel kapcsolatban. Ugyan Cyril Abiteboul, a francia autógyár Forma-1-es programjának jelenlegi vezetője (aki nagy valószínűség szerint a csapatfőnöki tisztséget kapná a gyári csapatnál) vasárnap délelőtt ájtatos ábrázattal magyarázta a francia sajtónak a szemlátomást előre bemagolt szöveget, amely szerint még nem született döntés a csapatvásárlással kapcsolatban és az igazgatótanács akár úgy is dönthet, hogy lehúzzák a rolót a királykategóriában, már mindenki biztosra veszi, hogy a márka a nevére veszi a Lotust. Carlos Ghosn, a konszern fővezére állítólag stratégiai okokból vár ki: ha minden igaz, a nagyfőnök és a vállalat vezetése elszánta magát a pozitív döntésre, de az elnök szeretné kierőszakolni a jelentős pénzügyi előnyökkel járó „történelmi” státuszt Bernie Ecclestone-tól, aki korábban utalást tett arra, hogy gyári csapat indítása esetén a Renault-t is erre a szintre emelné.

Érezhetően bizakodó az F+1 Blog által kérdezett csapatfőnök-helyettes, Federico Gastaldi is,  aki egyértelműen arra számít, hogy az átalakulásnak meg fog történi. Az F+1 Blog megkérdezte Monzában a korábbi Renault-csapatfőnököt, Flavio Briatorét is, aki szintén mielőbbi pozitív intézkedésre bíztatja a franciákat: „Mint mindenki más, én is úgy látom, hogy a jelenlegi helyzetük szörnyű, mindenképpen változtatni kell. Szerintem mielőbb meg kell lépniük ezt a csapatvásárlást, ami több előnnyel is járna. Egyrészt megmentenének egy nagyon jól szervezett, komoly potenciállal rendelkező csapatot, ezzel együtt több száz munkahelyet Angliában, másrészt annál a csapatnál száz százalékig az történne, amit szeretnének. A Renault a világ egyik legnagyobb vállalata, szerintem simán megengedhetik maguknak azt, hogy saját csapatuk legyen a Forma-1-ben. Ne mondja nekem senki, hogy nem…”

Mivel Abiteboul szerint a döntést személyesen Carlos Ghosn jelenti majd be „néhány nap vagy hét múlva”, az F+1 Blog arra tippel, hogy a közelgő Frankfurti Autószalon kiváló alkalom lehet egy nagyszabású bejelentésre. Addig már nem is kell sokat várni: az egyik legnagyobb autóipari seregszemle a Szingapúri Nagydíj előtt, szeptember 17-én kezdődik.