F1 Forma-1 Toro Rosso Honda Franz Tost Malajziai Nagydíj
Máris jobb a Honda hajtáslánca, mint azt sokan gondolják! Így vélekedik a McLaren által lepattintott gyártó portékájáról az új szövetséges, a Toro Rosso csapatfőnöke, Franz Tost, aki nem titkolja: arra számít, hogy a Red Bull juniorcsapata már jövőre is versenyképes lesz a japánok által gyártott szívvel.

 

Nincs még egy csapat a Forma-1-ben, amely az utóbbi években annyiszor váltott volna motorszállítót, mint a Red Bull junioregylete, a Toro Rosso. Hihetetlen, de igaz: a következő lesz zsinórban a negyedik olyan szezon, amelynek új partnerrel vágnak neki, köszönhetően annak a három évre szóló megállapodásnak, amelyet a Hondával kötöttek Szingapúrban. A McLaren által három szezonnyi küszködés után kiebrudalt japánok révén ráadásul a Toro Rosso első ízben versenyezhet gyári háttérrel.

 

F1 Forma-1 Toro Rosso Honda Franz Tost Malajziai Nagydíj
Tost és a Honda vezetői Szingapúrban


„Az a szép ebben az egészben, hogy mi sikeres együttműködésre számítunk a Hondával, máskülönben nem is született volna meg ez a megállapodás. Meggyőződésem, hogy a Honda orvosolni fogja a technikai dolgokat és hiszek abban is, hogy a motorjuk máris sokkal jobb annál, mint amit a közvélemény gondol. Erre utal, hogy a McLaren – sajnos – máris nagyon közel van hozzánk, sőt, néha még gyorsabbak is, mint mi vagyunk. Egyszóval teljesen biztos vagyok abban, hogy az együttműködésünk sikeres lesz” – nyilatkozta a sportág hivatalos honlapjának, a Formula1.com-nak Franz Tost, a Toro Rosso csapatfőnöke.

F1 Forma-1 Toro Rosso Honda Franz Tost Malajziai Nagydíj
Mint ismeretes, a McLarennél három gyötrelmes év után döntöttek úgy, hogy nem várhatnak tovább a Honda versenyképessé válásáram, ezért lépnek 2018-tól a Renault-holdudvarában a Toro Rosso helyére. Azzal kapcsolatban, hogy a japánok munkája mikor érhet be, Tost kétségkívül derűlátóbb, mint a McLaren vezérei: „Arra számítok, hogy már jövőre ütőképes csomaggal rukkolnak elő” – mondta a Hondával kapcsolatos kilátásokról a Toro Rosso főnöke, akinek nem lenne ellenére, ha a faenzai csapat aratná le azokat a babérokat a japánokkal, amelyek akár a McLarené is lehetnének. „Miért ne?” – mondta nevetve a szakvezető. „Nyitottak és rugalmasak vagyunk, ráadásul a Toro Rosso és a Honda együttműködése számunkra száz százalékos előrelépés. A Renault-nál mi voltunk a harmadik számú csapat, a Honda viszont csak velünk foglalkozik, így arra számítunk, hogy tervezés tekintetében is sokat profitálunk majd ebből.”

A McLaren és a Honda kapcsolatában nem titkoltan a brit és a japán mentalitás közötti különbségek ütötték a legnagyobb léket. Tost a japán vonal specialistájának számít, élt is a felkelő nap országában, így – mint mondta – „tisztában vagyok azzal, hogy milyen kommunikációs nehézségek merülhetnek fel és máris dolgozunk azon, hogy ez ne okozzon gondot”. A szakvezető szerint kapóra jön az is, hogy az utóbbi időszakban évről évre motorszállítót váltottak: „Hozzá vagyunk szokva már ehhez, nincs sokk, vagy bármi hasonló. Legutóbb tíz hónapja váltottunk, akkor épp a Ferrariról Renault-ra. Most jönnek a japánok és maradnak is három évig. Hasznos, hogy a csapatnál van egy bizonyos szintű stabilitás is, hiszen James Key technikai igazgató és mérnökcsapata egy ideje már együtt van. Ez az egyik erősségünk és már megmutattuk, hogy képesek vagyunk harcba szállni olyan csapatokkal is, akiket sokkal nagyobb stabilitás jellemzett, mint bennünket bármikor.”

F1 Forma-1 Toro Rosso Honda Franz Tost Malajziai Nagydíj
Nagy kérdés a Toro Rossóval kapcsolatban az is, hogyan alakul az együttes pilótaösszeállítása: Carlos Sainz jövőre – kölcsönben – a Renault-nál szerepel majd, Danyiil Kvjatot pedig a hétvégi Malajziai Nagydíj előtt állították félre, hogy kipróbálhassák a spanyol pilóta utódjának szánt korábbi GP2-bajnokot, Pierre Gaslyt. Visszatér-e egyáltalán Kvjat, garantált-e Gasly helye 2018-ra vagy esetleg más húznak elő a kalapból? Tost válasza rövid és tömör, ugyanakkor sejtelmes is: „Egyelőre minden nyitott. Más nincs a juniorprogramunkban, de várjunk és meglátjuk, hogy mi történik!” – fogalmazott a szakember, akinek kijelentéséből akár arra is lehet következtetni, hogy talán a Honda is megpróbál „belenyúlni” a Toro Rosso jövő évi összeállításába.