Noha a Haas istálló felbukkanására 2016-ig várni kell, a jelenleg is szerveződő különítménynek máris van egy Forma-1-es autója. A járgány Belgiumban bukkant fel…

 

Olyan csodára persze nem kell gondolni, hogy Gene Haas alakulata máris elkészült a jövő évi versenyautóval: a négykerekű egy bemutatóautó, amelyet a szerveződő istálló anyacége, a világ egyik legnagyobb CNC gépgyártója, a Haas Automation tett közszemlére egy szakmai kiállításon, a belgiumi Zaventemben.

Haasék ezzel a húzással promóznak és szándékaik komolyságát igyekeznek nyomatékosítani, mivel a néhány éve nagy dérrel-dúrral beharangozott, majd az indulás előtt bebukott USF1 elnevezésű kezdeményezés után még mindig sokan szkeptikusak azzal kapcsolatban, hogy valóban van-e ráció egy amerikai Forma-1-es istálló indításában. Arról, hogy honnan szedték a demoautót, egyre többen találgatnak, de nagy a valószínűsége annak, hogy Marussia-komponensekből dobtak össze egyet: a csapattulajdonos tavaly felvásárolta a csődbe jutott, majd megmentett különítmény gyárát, az előző évekből megmaradt autókat és a felszereléseiket is, így minden esély megvan arra, hogy ezekből a cuccokból dobták össze a feketére festett bemutatókocsit.


Haasék suttyomban már a Forma-1-es futamok helyszínein is nyomulnak: a szerveződő különítményről régóta köztudott, hogy a Ferrari lesz a hajtáslánc-beszállítója és a gárdát egyébként is szoros szálak fűzik majd a maranellói csapathoz, amelyet jelenleg a Haas Automation révén szponzorként is segítenek. Ezt kihasználva a társaság a szezon több futamán is bérel hospitality-helyiséget a Paddock Clubban, ahol természetesen igyekeznek népszerűsíteni az új formációt és kényeztetik a leendő partnereket.

Az új különítmény eredetileg azt tervezte, hogy kétlaki életet élnek majd, s bár építettek is egy vadonatúj bázist Amerikában, az utóbbi időben már maga Gene Haas sem titkolta, hogy a kezdetekkor valószínűleg Európából – minden bizonnyal a felvásárolt korábbi Marussa-főhadiszállásról – igyekeznek majd kiszolgálni a gárdát és csak később, lépésről lépésre vonják majd be a működésbe az amerikai központot is.  

Egy másik fontos kérdés a csapattal kapcsolatban az, hogy kik lesznek a pilóták? Ezzel kapcsolatban is számtalan spekuláció terjeng: korábban úgy hírlett, hogy a tulajdonos ragaszkodik egy amerikai versenyzőhöz, nemrégiben azonban nyomatékosította, hogy egyáltalán nem makacs ezen a téren. A többség tudni véli, hogy a Ferrari-kapcsolat révén a korábban a Saubert versenyzőként is megjáró jelenlegi maranellói tartalékos, Esteban Gutierrez lehet az egyik kiválasztott: Haas a közelmúltban méltatta ugyan a mexikóit, de megjegyezte azt is, hogy nem kapkodnak a pilótaválasztással. „Dönteni leghamarabb a nyár vége felé lesz érdemes, amikor már látjuk, hogy milyen a mozgolódás a pilótapiacon és tudjuk, hogy kik állnak rendelkezésre és kik nem” – mondta a tulajdonos.


Miután a Forma-1-be legutóbb beszállt három istálló közül már csak a Marussia jogutódjának számító Manor van talpon, és az is csak vegetál a téli megmentési akció után, Haas a szkeptikusoknak azt üzente, hogy a Ferrari a garancia arra, hogy csapata hosszabb távon is talpon tud maradni.

„Hálásak vagyunk a Ferrarinak és reményeink szerint mi is tudunk tenni valamit értük, mert sokat segítenek az új csapat indításánál, amelyre nincs igazi recept. Az utóbbi években több csapat is nekivágott, de csak kevesen élték túl. Kell egy irány ahhoz, ahogyan egy új csapat elindul, a mienk pedig egy újabb variáció erre” – fogalmazott a Spanyol Nagydíjon tett látogatásakor Haas, aki akkor úgy vélte, hogy együttesének első igazi versenyautóját a 2016-os felkészülési időszak első tesztelésén pillanthatja majd meg a nagyérdemű.