Túlzott következtetést hiba lenne levonni a melbourne-i évadnyitón nyújtott teljesítményéből, de az mindenesetre igaz, hogy Danyiil Kvjat csattanós választ adott azoknak, akik fanyalogtak előléptetésének tavalyi bejelentésekor. Az orosz - akit honfitársai előszeretettel hasonlítgatnak Sebastian Vettelhez - azzal indított, hogy átadta a múltnak a négyszeres világbajnok egyik rekordját.

Kvjatot a Toro Rossóval a 10. pozícióban intették le az Albert Parkban, míg a hivatalos jegyzőkönyvbe – bár a 2. helyről kizárt előd, Daniel Ricciardo ügye miatt fellebbezett a Red Bull – a 9. helyezettként írták be. A 19 esztendős baskírföldi versenyző, a GP3 tavalyi bajnoka ezzel átadta a múltnak Sebastian Vettel rekordját és mostantól a Forma-1 történetének legfiatalabb pontszerzőjeként tarthatjuk számon.

„Nagyon örülök Danyiil szereplésének, aki pályafutása első Forma-1-es versenyén rögtön előlépett a legfiatalabb pontszerzővé. Ez roppant ígéretes és meggyőződésem, hogy egy hosszú sorozat első lépése volt” – lelkendezett a futam után Franz Tost csapatfőnök, aki elégedett lehet: a pletykák szerint tavaly a fiókegylet vezetője volt az, aki kiharcolta a Red Bull fővezéreinél, hogy ne a volánra jóval esélyesebbnek tartott, a juniorok hierarchiájában magasabb pozíciót elfoglaló Antonio Felix da Costa, hanem az orosz kapja meg a nagy lehetőséget.

Néhány hónappal korábban még maga Kvjat sem nagyon hitt abban, hogy már idén Forma-1-es versenyző lehet: szeptemberben, a monzai hétvégén, a Parabolicánál tartott promóciós fotózáson például fennhangon nevetett, amikor az F+1 Blog szóba hozta az előléptetés lehetőségét. Röviddel később viszont komolyra fordult a helyzet, Tost pedig meghozta a döntést, amely mindennek volt nevezhető, csak népszerűnek nem: az általános közvélekedés az volt, hogy a közelgő Orosz Nagydíj miatt ismét az üzleti érdekek diadalmaskodtak a tehetség felett.

Néhány érdekesség az orosz újoncról:

- Tudott-e aludni a melbourne-i hétvége nyitánya előtt? „Minden gond nélkül! Rá akartam pihenni a szabadedzésekre, így hét és fél órát aludtam. Igaz, hogy az első Forma-1-es teszt előtt picit nyugtalan voltam, de a GP3-ban sosem voltak gondjaim az alvással a futamok előtti éjszakán.” 

- Játszik-e számítógépes szimulátoron? „Sajnos nem, egyszerűen nincs rá időm” 

- Van-e valamilyen babonája? „Mindig balról szállok be a pilótafülkébe.” 

- Ha lenne bevonulózenéje, mint a boxolóknak, mi lenne az? „Metallica vagy Queen!”

- Melyik Forma-1-es autót vezetné a legszívesebben a történelemből? „A 2010-es Red Bullt, Vettelé első világbajnok versenygépét. Az borzalmasan gyors autó volt!”

- Mikor érzett utoljára félelmet a volán mögött? „Őszintén szólva nem emlékszem. Amikor elkezdtem gokartozni, előfordult néhányszor, viszont ez erősen hátráltató tényező. Jobb nyugodtnak maradni és elfogadni azt a tényt, hogy van kockázat, aggódni viszont nem szabad.”

- Le van-e írva a szerződésében, hogy mit nyilatkozhat a csapatról? „Semmi konkrétum, de vannak iránymutatások. Mindig korrekt módon kell kifejeznünk magunkat, főképp akkor, ha a csapatról van szó. Nincs is ezzel semmi gond, elvégre keményen dolgoznak, bolondság lenne rosszat mondani róluk. Persze néha ilyen is előfordul, mert az embert alkalomadtán elragadják az érzelmek…”

Kvjat hetekkel később, Abu-Dzabiban a GP3-as bajnoki titulus elhódításával jócskán növelte ázsióját, s bár a kritikusabb hangokat ezzel sem sikerült elhallgattatnia, a bátrabb orosz szakírók rendíthetetlenül hittek és hisznek benne. Noha a kezdés kétségkívül ígéretes, s egy „vetteli” rekordot kapásból sikerült levadásznia, Kvjatot túlzás lenne máris az új Vettelnek nyilvánítani, az viszont tény, hogy honfitársai, rajongói talán nem minden jogalap nélkül hasonlítják kedvencüket a német klasszishoz. A GP3-ből érkezve nagyobbat ugrott, mint a rendszeresen a GP2-vel összevetett WSR-ből érkező sztár, ráadásul éppen olyan átlagon felüli határozottság, céltudatosság és korát meghazudtoló érettség jellemzi, mint a négyszeres világbajnokot jellemezte ennyi idős korában.

„Borzalmasan hosszú verseny volt” – nyilatkozta az orosz tollforgatóknak Kvjat a vasárnapi összecsapás után. „Az volt számomra a legnehezebb, hogy a futam másfél órán át tartott, hiszen nekem eddig a leghosszabb futamon 35 percig tartott. Tudtam, hogy nehéz dolgom lesz, az utolsó néhány kör tényleg az volt, kiváltképp úgy, hogy az innivalóm is korán elfogyott. Egyébként fantasztikus volt az egész, csodálatos, hogy pontszerzőként sikerült végeznem. JEV-vel, a csapattársammal egészen szoros csatát vívtunk, de sajnos félbe kellett szakítsuk, mivel fogytán volt az üzemanyag. Jó verseny volt, élveztem, köszönöm a csapatnak a remek munkát.”

Ha Kvjat így folytatja, az október 12-én esedékes Orosz Nagydíj szervezőinek nincs aggódnivalója. Noha tavaly komoly erőfeszítéseket tettek annak érdekében, hogy újra volánhoz juttassák a vérkeringésből 2012 végén kikerült első orosz Forma-1-es pilótát, Vitalij Petrovot, kedvező folytatás esetén a futamig a baskír tehetség is komoly nézősereget vonzhat Szocsiba.