F1 Forma-1 Lance Stroll Lawrence Stroll Felipe Massa Williams
Felipe Massa visszatért és a jelek szerint jó mentora lesz a Williams 18 éves pilótájának, Lance Strollnak. A brazil veterán máris megvédte a kanadai ifjoncot: a tavalyi F3-as bajnokot a múlt heti, barcelonai zúzda után kikezdte az internet népe, a dél-amerikai szerint azonban nem jogos a bírálatözön.

 

Stroll vélhetően másmilyen antrét remélt: a fiatal kanadai eleve priusszal indult, köszönhetően annak, hogy dúsgazdag édesapja csillagászati összeget elköltve repítette a Forma-1-ig, ahol a kritikus hangok szerint semmi keresnivalója nincs, így erre csak rátett egy lapáttal, hogy az első barcelonai teszthéten háromszor is megtörte a Williamst. A törés-zúzásnak meglett az ára: mivel az FW40-hez ebben a kezdeti fázisban még nem áll rendelkezésre elegendő mennyiségű tartalék alkatrész, a nagy múlt csapat kénytelen volt lerövidíteni az első heti tesztprogramot.

F1 Forma-1 Lance Stroll Lawrence Stroll Felipe Massa Williams
Massa és az idősebb Stroll, aki vagyonokat költ fia versenyeztetésére


Massa – akit a Williams nem titkoltan azzal a szándékkal csábított vissza az idei évre, hogy egyfajta mentori szerepet töltsön be Stoll mellett – védelmébe vette az utóbbi napokban sokat bírált fiatalt: „Sokkal rosszabb lenne a helyzet, ha azért nem tudtunk volna körözni, mert valami súlyos gond van az autóval. Ami történt, az része a játéknak. Mindenki nyugodjon le, ez volt Lance első tapasztalata az idei autóval. A srác még csak 18 éves. Én is voltam 18 éves, én is átestem ezen” – érvelt a tavalyi évben a 2014-es Williams volánja mögött a nagydíj-helyszínek zömén zártkapus teszteket bonyolító fiatal csapattársa mellett a brazil veterán.

A dél-amerikai pilóta korábbi ferraris csapattársával, a McLaren-Honda súlyosnak tűnő gondjai miatt a jelek szerint idén is szenvedésre ítélt Fernando Alonsóval kapcsolatban is állást foglalt. „El tudom képzelni, hogy mi érez most, hiszen elég jól ismerem őt. Egyáltalán nincs könnyű helyzetben” – mondta a harmadik világbajnoki címére több mint 10 éve hiába várakozó, egyesek szerint már a Forma-1-től való visszavonulást is fontolgató spanyolról.

F1 Forma-1 Lance Stroll Lawrence Stroll Felipe Massa Williams


Az erőviszonyokkal kapcsolatban az első teszthét alapján Massa pozitív meglepetésként értékelte, hogy a Ferrari közelebb járt a továbbra is domináns Mercedeshez, mint az előző években. Noha a közvélemény a Red Bulltól várta ezt az idei évre, a brazil pilóta szerint az energiaitalosok egyelőre a harmadik erőnek mutatkoznak. „Mögöttük pedig mi vagyunk, de fontos megjegyezni, hogy tavaly óta nagyon sokat javult a Renault is” – idézte a Globo a 35 esztendős, 11-szeres nagydíj-győztest.