F1 Forma-1 Williams Felipe Massa Valtteri Bottas Belga Nagydíj Spa-Francorchamps
Egyik pilóta helye sem biztos és egyikük sem tud komoly szponzorokat mozgósítani, pedig ez lenne az elvárás. A nyári szünetet követően még mindig ez a helyzet a Williams istállónál, ahol Felipe Massa és Valtteri Bottas is csak reménykedik abban, hogy 2017-ben is a grove-i csapat kötelékében maradhatnak.

 

Hónapok óta tudvalevő, hogy a Williams kőkemény elvárást fogalmazott meg a jelenlegi versenyzőpáros tagjaival kapcsolatban: pénzt kell(ene) szállítaniuk a konyhára ahhoz, ha biztosak akarnak lenni abban, hogy az idény végén lejáró szerződésük meghosszabbításra kerül. Manapság ennél nagyobb keresztet aligha lehet egy versenyző vállaira rakni, ezt pedig érezni is lehet a két harcoson. Spa-Francorchamps-ban, a nyári szünetet követő első menet helyszínére láthatóan kipihenve érkeztek, de a gondterheltséget nem sikerült elmaszkírozniuk az arcukról.

„Most még nem tudok semmit mondani erről” – mondta Massa, aki természetesen hazájában, Brazíliában vakációzott, ahol a helyszínen kísérte figyelemmel az olimpia történéseit. „Természetesen zajlanak az események, így bízom abban, hogy inkább előbb, mint utóbb, lesz valamilyen fejlemény.

F1 Forma-1 Williams Felipe Massa Valtteri Bottas Belga Nagydíj Spa-Francorchamps
Amikor a csapat által elvárásként megfogalmazott szponzori csomagról esett szó, a dél-amerikai odamondogatósra vette a hangnemet: „Egész pályafutásom során azt tettem, amit tennem kellett. Ez ezután sem fog megváltozni. Szerintem már bizonyítottam, hogy mire vagyok képes. Úgy gondolom, hogy ez a legfontosabb. Pénzem nincs, amit a csapatnak tudnék fizetni, jövőre sem lesz. Ez nálam a kezdetek óta így van, nem is fog megváltozni, éppen ezért egyáltalán nem aggódom emiatt.”

Míg a Williams ajtaján a pletykák szerint ott dörömböl például kanadai milliárdos Lawrence Stroll fia, az F3-as Európa-bajnokság mezőnyében pallérozódó Lance, addig Massáról az a hír járja, hogy menedzsere, Nicolas Todt erősen vizsgálja a piacot. A pilóta képviselője állítólag nem csak a Forma-1-es lehetőségeket vizsgálja, hanem például a megbízhatósági-vb (WEC) kínálta esélyeket is.

„Mindig figyeljük a lehetőségeket. Azért vagyok itt, hogy versenyezzek, ha pedig lehetőség kínálkozik arra, hogy a legmagasabb színvonalon versenyezzek, akkor fontolóra fogom venni. Hátrébb semmiképp nem szeretnék kerülni, függetlenül attól, hogy milyen bajnokságról beszélünk. Nem akarok a mezőny végén poroszkálni” – deklarálta Massa.
F1 Forma-1 Williams Felipe Massa Valtteri Bottas Belga Nagydíj Spa-Francorchamps
Ráncolta a szemöldökét Bottas is, amikor csütörtök délután a jövőről kérdezték, igaz, a finn reménység esetében egy fokkal talán jobb a helyzet. Egyrészt némi szponzori pénzt már eddig is hozott néhány finn vállalat révén, másrészt a menedzsmentjében tudhatja a Mercedes sportigazgatóját, Toto Wolffot is: mint tudjuk, az osztrák szakember szava sokat nyomhat a latba, pláne annak fényében, hogy a grove-i csapat a Mercedes erőforrásait használja, és ezzel számolnak a jövőre is.

„Még semmi nem dőlt el, de bízom benne, hogy megtaláljuk a megfelelő megoldást. Tárgyalunk és remélem, hogy szeptemberre megszületik a döntés. Úgy érzem, hogy jó helyzetben vagyok. Várjunk és meglátjuk, hogy mi történik, itt maradok-e vagy sem” – fogalmazott az északi pilóta, aki részletekben természetesen nem kívánt bocsátkozni.

A páros tagjai közül Bottas áll jobban, aki 58 pontjával 7. az egyéni tabellán, míg Massa 38 egységével a 9. pozíciót foglalja el. A Williams a konstruktőrök között a 4. helyet foglalja el, 15 ponttal megelőzve a Force Indiát.