Jelenleg nincs semmilyen feszültség a Mercedes két versenyzője között: ezt a Monacói Nagydíj előtt a csillagos tandem egyik fele, Nico Rosberg erősítette meg, aki ugyanakkor nem zárta ki annak lehetőségét, hogy lesznek még olyan időszakok, amikor csapattársával, Lewis Hamiltonnal ősz hajszálakat csalnak majd a csapatvezetők halántékára. 

 

Hamilton és Rosberg tavalyi, fokozatosan elmérgesedő háborúskodására az évadzáró Abu Dhabi Nagydíj tett pontot: a brit vitte a vb-címet, a német pedig fülét-farkát behúzva visszavonulót fújt. Arra, hogy a házon belüli túlzott csörtézés újfent kirobbanjon, Hamilton az első négy futamon nem sok esélyt adott márkatársának arra, hogy érdemi esélye legyen akár a pályán, akár azon kívül támadást intézni ellene.


Miután Rosberg két hete nagy győzelmet aratott Barcelonában, életet lehelve ezzel saját bajnoki esélyeibe, újra felmerülhet a kérdés: amennyiben elkezd ismét szorossá válni a küzdelem, újfent háborús lesz-e a hangulat a Mercedes háza táján. Csütörtöki sajtótájékoztatóján a német elismerte, hogy bár jelenleg minden rendben kettejük között, a csapattársi kapcsolat jellegéből fakadóan adódhat úgy, hogy feszültebbé válik a viszony.
 
„Ez egy roppant komplikált csata közöttünk, mert belső harcról van szó, így a csapat érdekeit is szem előtt kell tartanunk, miközben megpróbáljuk legyőzni egymást. Épp emiatt lesz mindig komplikált a kapcsolatunk, hiszen mindketten nyerni akarunk. Vannak jobb és rosszabb időszakaink, most épp minden rendben, de mindig jön újabb hullámvölgy is” – felelte a tavalyi vb-ezüstérmes arra a kérdésre, hányadán állnak jelenleg Hamiltonnal.

Rosberg saját bevallása szerint örül annak, hogy a pénzügyi volumenét tekintve történelminek tartott új kontraktusa révén Hamilton marad a Mercedes-garázs másik oldalában a következő három szezonban is. A német méltatta az uralkodó világbajnokot, egyúttal megjegyezte, hogy komoly haszna is van annak, hogy olykor-olykor keményen meccselnek egymással: „Nagy csatákat vívunk egymással, erről szól a versenyzés. Nem szabad alulértékelni, hogy mit jelent az, amikor egymást hajszolva egyre magasabb és magasabb szintre lépünk, ez ugyanis nagyon sokat hoz a csapat konyhájára. Örülök annak, hogy ez a jövőben is folytatódhat.”


Monaco az előző két évben a magát hercegségbelinek is tartó Rosberg sikerét hozta és barcelonai sikere után sokan erre a hétvégére is favoritnak tartják. A pilótának három nyomós oka is lehet arra, hogy a győzelemre hajtson: a monacói mesterhármas, az, hogy soha nem nyert még kétszer egymás után (erre az újságíróktól értesült és rá is csodálkozott), illetve az, hogy tovább csökkenthetné a hátrányát a ponttáblázatot vezető Hamiltonhoz képest. Aligha lehet kétséges, hogy Rosberg az utóbbit tartja a legnyomósabb motivációnak.

"Tényleg úgy tűnik, hogy lehet esélyem a harmadik itteni győzelemre, de egyáltalán nem erre összpontosítok. Ez csak egy pici extra lenne. Inkább az foglalkoztat, hogy ez a hazai versenyem, és a bajnokság szempontjából is fontos lenne e siker, mert Barcelonában sikerült csökkentenem valamelyest a hátrányomat és jó lenne, ha ez itt is folytatódna. Fantasztikus lenne egyébként, ha harmadszor is sikerülne győznöm, mert itt nőtten fel, az édesanyám a pálya nyomvonalán vitt reggelente az iskolásba, ráadásul ennek a futamnak csodálatos múltja van” – mondta Rosberg, aki jelenleg 20 pontos hátránnyal áll az egyéni tabella 2. helyén Hamilton mögött.