F1 Forma-1 Jost Capito Ron Dennis McLaren-Honda Eric Boullier
Rutinos vezetővel erősödik a McLaren: a brit vállalat már hónapokkal ezelőtt szerződtette Jost Capitót, aki a Volkswagen sportigazgatói tisztségéből érkezik a Forma-1-es istállót is működtető leányvállalat élére, s ha minden igaz, a jövő hét végén esedékes Belga Nagydíjon tűnik majd fel először új szerepkörében.

 

A McLaren januárban jelentette be, hogy leigazolták a Volkswagen sportigazgatói tisztségéből Capitót, ám hosszú ideig nem lehetett tudni, hogy a szakember mikor áll munkába. Nyár elején még csak spekulációkat lehetett hallani arról, hogy a szünetet követő első futam, a Belga Nagydíj idején veszi majd át új feladatkörét, immáron azonban biztosnak tűnik, hogy így is lesz. 

„A hónap vége felé búcsúzom el a Volkswagentől” – mondta a hétvégi Német-rali helyszínén Capito, akiről számos forrás állítja nagy bizonyossággal, hogy Spa-Francorchamps-ban már a McLaren kötelékében lesz jelen. A különítmény korábban pontosította: míg a márka csúcsvezére továbbra is Ron Dennis, a leányvállalatokat tömörítő vállalatcsoport ügyvezető igazgatója pedig Jonathan Neale, addig Capito a versenyzésre szakosodott, a Forma-1-es istálló is működtető McLaren Racing ügyvezetői tisztségébe érkezik. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy a német szakember a házon belüli erősorrendben valahol Dennis és a versenyigazgatói tisztséget ellátó, a Forma-1-es alakulatot közvetlenül irányító Eric Boullier között helyezkedik majd el.
F1 Forma-1 Jost Capito Ron Dennis McLaren-Honda Eric Boullier
Az 57 éves vezető három évtizedes motorsportbeli múlttal rendelkezik: noha legnagyobb sikereit a rali világában érte el (az utóbbi években a Volkswagennel, korábban pedig a Ford gyári csapatával), rendelkezik F1-es tapasztalatokkal is. A ’90-es évek második felében például a Sauber ügyvezetői testületének tagja volt és sportigazgatóként vezette a Ford F1-es programját is, például akkor, amikor a Kék Ovál látta el erőforrásokkal a Jordan istállót.

Capitót elismerten Dennis szemelte ki és vadászta le, a nagyfőnök ugyanis sokat vár a német szakember tapasztalataitól. A Volkswagennél megmutatkozott, hogy érti a nagy gyártók nyelvét, a Ford sportprogramjában – különösen a ralis vonulat esetében - pedig jól kitanulta a csínját-bínját annak is, hogyan lehet működőképessé varázsolni egy olyan programot, amelyet egy alapvetően független istálló és egy nagy autógyártó közösen hívott életre. Bár a McLaren és a Honda úton, útfélen azt hangoztatják, hogy az együttműködésük soha nem volt még szorosabb, az új vezető rutinja sokat hozzátehet a közös munka gördülékennyé tételéhez.

F1 Forma-1 Jost Capito Ron Dennis McLaren-Honda Eric Boullier
Boullier és Capito: nem lesz felhőtlen az együttműködés?


Az erősítés révén Boullier – elméletileg – nagyobb figyelmet tud majd fordítani a Forma-1-es alakulatra, ám az F+1 Blog forrásai szerint Capito székfoglalója miatt nem mindenki lelkesedik: állítólag épp a versenyigazgató az egyik, aki úgy érzi, hogy az új vezető érkezése hátrébb szorítja a hierarchiában…