F1 Forma-1 Williams Claire Williams Honda McLaren-Honda Mercedes
Nem vált Honda erőforrásokra a Williams istálló: ezt állítja legalábbis a grove-i formáció csapatfőnök-helyettese, Claire Williams, azok után, hogy a napokban olyan pletykák láttak napvilágot, amelyek szerint az együttes átvállalja a küszködő japán gyártót a szakításról állítólag már döntő McLarentől. A főnöknő szerint a Honda a gigapénz ellenére sem vonzó számukra.

 

„Fantasztikus kapcsolatban voltunk velük a ’80-as években, de kategorikusan kijelentem, hogy most nem tárgyalunk a Hondával. Nem mi állunk az esetleges szakítás hátterében és nem is készülünk olyan sajtóközleménnyel, amelyben bejelentjük, hogy 2018-tól egyesítjük erőinket. Nem is tárgyaltunk velük” – nyilatkozta Claire Williams kedd este a brit talkSPORT 2 rádiócsatorna Forma-1-es műsorában.

F1 Forma-1 Williams Claire Williams Honda McLaren-Honda Mercedes
Williams állásfoglalása meglehetősen határozott, ám az mindenképpen érdekes, hogy a Williams-Honda pletyka forrása a svájci Blick című lap, amely - mivel a Honda már bejelentette, hogy jövőre a Saubert is ellátják hajtáslánccal – mostanában meglehetősen jól tájékozott a japánokkal kapcsolatban. Nem csak ez a lap, hanem számos más forrás is arról pusmog, hogy a Hondának mindenképpen új vezércsapat után kell néznie, mivel a McLarennél állítólag már elhatározták, hogy három évnyi küszködés után váltanak és visszatérnek a Mercedes erőforrásaihoz.

Nem titok, hogy a Honda bődületes pénzt invesztál a McLarenbe: az ezzel kapcsolatos pletykák 100 és 300 millió euró közötti összegre taksálják a brit csapatba pumpált éves összeget, amely még akkor is csábító lehet, ha az alacsonyabb összeget vesszük alapul és kalkulálunk azzal is, hogy a japánoktól rövidtávon nem lehet versenyképes csomagra számítani. Williams szerint a grove-i együttesnél most nem tartják vonzónak a pénzügyi csomagot: „Tudjuk mi is, hogy a Honda óriási összeggel támogatja a McLarent, de meg kell vizsgálni a pro és kontrákat. Maradjunk a jelenlegi büdzsénél és legyen mienk a negyedik legyorsabb autó, vagy legyen sokkal jobb a költségvetésünk, de legyen újra a kilencedik helyen? Egyelőre még nincsenek olyan messze azok az évek, amikor ott tartottunk, így nem szeretnénk oda visszatérni…” – fogalmazott a csapatfőnök-helyettes.

F1 Forma-1 Williams Claire Williams Honda McLaren-Honda Mercedes
Claire Williams kihangsúlyozta azt is, hogy a Williams roppant elégedett jelenlegi partnerével, a Mercedesszel, amely jelentős mértékben hozzájárult ahhoz, hogy kiemelkedjenek abból a gödörből, amelyben a kapcsolat 2014-es kezdete előtt hosszú ideig vegetáltak. „Fantasztikus partnerek, akiktől fantasztikus erőforrást kapunk. Miért kellene gondolkodnunk a váltáson, pláne annak fényében, hogy a másik erőforrás semmilyen tekintetben nem versenyképes a jelenlegivel?” – méltatta a csillagos márkát a névadó-alapító-csapatfőnök Sir Frank Williams lánya.

Arról az F+1 Blog is meggyőződött a szezon eddigi európai futamain, hogy a Mercedes motorhome-jában szokatlanul gyakran mutatkoznak a McLaren emberei, például a társtulajdonos Mansour Ojjeh is több alkalommal feltűnt már a stuttgarti márka mobil palotájának felső szintjén, Toto Wolff irodájában. A wokingiak a háttérben biztosan tepernek a korábbi sikeres kapcsolat felelevenítése érdekében, míg a Mercedesnél állítólag még nem hoztak döntést, ugyanis Wolffék úgy ítélik meg, hogy a Hondával partnereként csak sínylődő alakulat a csillagos hajtáslánccal versenyképesebb lehet még a gyári csapatnál is.

F1 Forma-1 Williams Claire Williams Honda McLaren-Honda Mercedes
Az állítólagos aggodalom – bár kétségkívül korainak tűnhet - valamilyen szinten érthető, hiszen nemcsak vérciki lenne, ha a gyári csapatot a saját motorjával vernék el, de egy ilyen eset akár a gárda további fennállására is hatással lehet. Muníciót adna például a költséges Forma-1-es program házon belüli ellenzőinek, akik akkor sem adták fel a tiltakozást, amikor az utóbbi években agyonnyerték magukat. Tudjuk azt is, hogy állítólag létezik olyan forgatókönyv, amely szerint 2018 után az igazgatótanács csak motorszállítóként szeretné az F1-ben tartani a márkát: egy ilyen fordulat alátámasztaná a feltételezett törekvések létjogosultságát, ez pedig gyaníthatóan nem egyezik Wolff jövővel kapcsolatos elképzeléseivel…