"Hozzá vagyok szokva ehhez" - így nyugtázta Kimi Räikkönen meghökkentő csapatrádiós kirohanásait a Lotus finn ászának versenymérnöke, Mark Slade, aki leszögezte: sértődésről szó sincs.

Räikkönen a múlt hétvégi Abu-Dzabi Nagydíjon, a visszatérést követő első siker felé száguldva több ízben is keményen odaszólt a csapatrádión Slade-nek. A „Hagyjatok már, tudom, mit csinálok!” és az „Igen, igen, igen, egyfolytában azt teszem, nem kell mindig emlékeztetni!” üzenetek néhány nap leforgása alatt klasszikussá váltak, Facebook oldalak fejlécéből, pólókról és sapkákról köszönnek vissza.

Bár a finn pilótáért nem rajongók arcpirító szemtelenségnek, pökhendiségnek könyvelték el az ominózus megnyilvánulásokat, az északi klasszissal már a McLarennél is együtt dolgozó Slade leszögezte: egyáltalán nem vette zokon a beszólásokat.

„Tudom, hogy semmi személyes töltete nem volt ezeknek az üzeneteknek. Inkább csak mosolyogtam, mert tapasztaltam tőle ugyanezt a McLarennél is” – fogalmazott a szakember a Flying Lap című internetes tévéműsorban.

Noha sokak szerint a pilóta faragatlansága szüli az Abu-Dzabiban hallott rádióüzeneteket, Slade szerint egészen másról van szó. „Kimi olyan versenyző, aki vezetés közben száz százalékosan a munkára összpontosít. Egész egyszerűen zavarja, ha beszélnek hozzá. A versenyeken egyébként igyekszünk nem háborgatni. A második biztonsági autós fázis alatt aggódtam is amiatt, hogy mikor beszélek hozzá, mert volt pár újraindításunk idén, amelyek sikerülhettek volna jobban is, így semmiképp nem akartam megzavarni a koncentrációban” – mondta a versenymérnök, mire a stúdióban ülő két újságíró, a házigazda Peter Windsor és meghívott vendége, a legendás Nigel Roebuck azonnal elsütötték a poént: lehet, hogy a rali világában azért nem volt sikeres, mert a navigátor egyfolytában beszélt hozzá.

Slade szerint egyébként a csapatot is, Räikkönent is ’masszív elégedettséggel’ töltötte el a várva várt első győzelem, ugyanakkor a szakember leszögezte: Abu-Dzabiban mindenki számára egyértelműen megmutatkozott, hogy a Forma-1 és a rajongók valóban a ’klasszikus Kimit’ kapták vissza idén. Arra a kérdésre, hogy nem aggódnak-e a rádión és a pódiumon is hallott bizarr megnyilvánulások miatt, Slade találó választ adott: „Akkor jelent majd ez igazi gondot számunkra, ha még többször leszünk a mezőny élén és még inkább ránk irányul a figyelem!”