F1 Forma-1 Jenson Button Fernando Alonso Kimi Räikkönen tereprali The Mint 400 Baja 1000
Míg Fernando Alonsóról még csak pletykálják, hogy szeretne megmerítkezni a tereprali világában, addig a 2009-es F1-es vb-első Jenson Button beelőzött: a brit már be is jelentette, hogy indul az észak-amerikai offroad versenyzés két csúcseseményén, a „The Mint 400” és a Baja 1000 elnevezésű viadalokon. Iparági pletykák szerint egyébként egy aktív F1-es versenyző is érdeklődik a tereprali iránt, nem is akárki, nem is akárhogyan…

 

Alonso terepralis tesztjéről és esetleges Dakar-ralis indulásáról, annak állítólagos előkészületeiről januárban már minden csontot lerágott a nemzetközi sajtó, de még mindig csak annyit tudni biztosan, hogy az F1-től tavaly elköszönt kétszeres vb-első előreláthatólag áprilisban egy tesztet bonyolít majd Nasszer Al-Attijah Toyota Hilux versenygépével. A királykategóriából 2017 végén leköszönt 2009-es világbajnok, Jenson Button előrébb tart, a brit ugyanis a napokban bejelentette: saját csapata, a Rocket Motorsports színeiben rajthoz áll az észak-amerikai terepralizás csúcsának számító két viadalon, a „The Mint 400”-on, valamint a Baja 1000-en.

Buttonhoz két cimborájával, a korábban Le Mans-ban LMP2-es győzelmet arató Chris Buncombe-bal, valamint a veterán Porschék felújítására szakosodott Singer Vehicle Design elnevezésű amerikai műhely ügyvezetőjével, Mazen Fawazzal együtt alkotja majd a versenytriót. S hogy milyen lesz az autó? Az amerikai tereprali csúcskategóriájának számító Trophy Truck-ok között indulnak majd egy olyan szörnyeteggel, amelyet egy ottani elitműhely, a Brenthel Industries bocsát az alakulat rendelkezésére.

F1 Forma-1 Jenson Button Fernando Alonso Kimi Räikkönen tereprali The Mint 400 Baja 1000
Látványterv Buttonék Trophy Truck-járól


A közreadott látványterveken jól látszik, hogy az autó köntöse erősen hajaz annak a Brawn GP-nek a színezetére, amellyel Button 2009-ben vb-címet nyert az F1-ben: ez nem is véletlen, hiszen a pilóta az F1-es vb-címének tizedik évfordulóját ünnepli idén.

F1 Forma-1 Jenson Button Fernando Alonso Kimi Räikkönen tereprali The Mint 400 Baja 1000
A visszavonulása óta mindenfelé kalandozó brit pilóta csapata hasonló festést alkalmaz majd azon a Honda NSX GT3 Evón is, amelyet idén állítanak csatasorba a Blancpain GT bajnokságban.


Az új terepralis formáció előbb a Las Vegas környékén rendezendő The Mint 400-on szerepel, amelyet március 10-én futnak, november végén pedig ott lesznek a műfaj egyik legnagyobb attrakciójának számító Baja 1000-esen is. „Imádom az új kihívásokat, s bár az offroad versenyzés a véremben van, mert édesapám az autókrosszban és a ralikrosszban szerepelt, ez a mostani lesz az eddigi legnagyobb kihívás, amellyel szembesültem eddig pályafutásom során” – nyilatkozta Button, aki már túl van az első teszten is. Ennek tapasztalatait így sommázta a 39 éves, tizenötszörös F1-es nagydíjgyőztes pilóta: „Picit olyan érzés, hogy mindent, amit az eddig eltelt 30 évben tanultam, belerakhatom egy dobozba, boríthatok rá benzint és begyújthatom.” 

Nagyon úgy tűnik, hogy az elitkategóriából kikerülő pilóták egyre inkább felfedezik maguknak a terepralit, ahol valóban lehet hosszú távra tervezni: elég csak arra gondolni, hogy például Carlos Sainz tavaly 55 évesen aratott győzelmet a Dakar-ralin. Európai terepralis berkekből egyébként az F+1 Blog úgy értesült, hogy van valaki a jelenlegi F1-es mezőnyben is, aki a háttérben érdeklődik a műfaj iránt. Az év eleji, nagy sivatagi viadalokon azt pusmogták, hogy a télen suttyomban Kimi Räikkönen is látogatást tett egy terepralis csapatnál, mégpedig egy olyannál, ahol kizárólag a kamionnal versenyeznek. A finn a kiszivárgott információk szerint csodálattal szemlélte a sivatagra szabott monstrumokat, az egyiknek a kabinjában is körbenézett.

F1 Forma-1 Jenson Button Fernando Alonso Kimi Räikkönen tereprali The Mint 400 Baja 1000
A pletykák szerint Räikkönent is érdekli a tereprali


A 2007-es világbajnok állítólag meg is jegyezte: mivel honfitársai a múltban jelentős sikereket értek el a sivatagi futamok világában, F1-es pályafutásának lezárulta után talán maga is megpróbálkozik majd ezzel, a kamion pedig azért is érdekes „fegyvernem” lenne számára, mert az eddigi finn sikerek (négyszer Ari Vatanen, egyszer pedig Juha Kankkunen diadalmaskodott) az autós kategóriában születtek. Az északi pilóta felbukkanására mostanában biztosan nem kell számítani, hiszen idén és jövőre szerződés köti az Alfa Romeo Racinghez az F1-ben.