F1 Forma-1 Valtteri Bottas Mercedes Toto Wolff Lewis Hamilton
Nincs könnyű helyzetben a Forma-1-es mezőny egyik legszimpatikusabb pilótájának tartott Valtteri Bottas, azonban felettese, a Mercedes istállót irányító Toto Wolff kiáll mellette. A szakvezető szerint a finn komoly leckét kapott és tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy a 2019-es szezon jobban alakuljon számára.

 

Bottas tavaly drasztikus hirtelenséggel keveredett a Mercedeshez, Nico Rosberg váratlan visszavonulása után kapta meg a várva várt lehetőséget. Akkor ígéretesen szerepelt, nyert három futamot, így annak reményében ugrott neki a 2018-as szezonnak, hogy talán magasabbra kerülhet a léc. Most, az idény végéhez közeledve ki lehet jelenteni: semmi nem úgy alakult, ahogyan azt elképzelte.

F1 Forma-1 Valtteri Bottas Mercedes Toto Wolff Lewis Hamilton
Az évadnyitó Ausztrál Nagydíj időmérőjén elszenvedett bukás után Bottas számára csőstül jöttek a gondok és a problémák. Voltak technikai hibák, haloványabb teljesítmények, a mérleg pedig elég rosszul áll: a finn még egyszer sem nyert idén és négy fordulóval az idény vége előtt 124 ponttal van lemaradva csapattársától, Lewis Hamiltontól. A finn soványka mutatóit az is csak részben kozmetikázza, hogy az ötödik vb-címére hajtó brit talán élete legjobb formájában hajt 2018-ban.

Bottas számára a mélypont az Orosz Nagydíj volt, amelyen az élről rajtolt és gyaníthatóan megszerezte volna szezonbeli első győzelmét, ha a Mercedes nem rendeli Hamilton mögé. Mivel az eset idején a finn hátránya 110 pont volt Hamiltonhoz képest, az etikusnak és sportszerűnek semmiképp nem mondható döntést mindenképpen a magyarázható kategóriába lehetett sorolni. Wolff szerint a 207 pontjával jelenleg az egyéni tabella 3. helyén állomásozó pilóta számára komoly tanulsággal járt az, ami Szocsiban történt.

F1 Forma-1 Valtteri Bottas Mercedes Toto Wolff Lewis Hamilton
„Rögtön a verseny után leültünk Szocsiban, hogy megbeszéljük, mi miért történt. Valtteri azt mondta, hogy ’nincs itt mit megbeszélni. Ha én lettem volna a helyedben, én is ugyanezt a döntést hoztam volna. Rájöttem, hogy jobban kell teljesítenem a szezon elején ahhoz, hogy ne kerüljek ilyen helyzetbe és inkább a bajnoki címért harcolhassak. Most ez nem így alakult’. Azt mondta, hogy tiszteletben tartja és elfogadja a döntést” – nyilatkozta Suzukában a Mercedes sportigazgatója a Bottasszal folytatott háttérbeszélgetéssel kapcsolatban.

A 29 éves versenyző útját Wolff egyengeti, ám a menedzser-szakvezető igyekszik gondoskodni arról, hogy a pilóta folyamatosan kellő nyomás alatt legyen. Az első Mercedes-szerződése egy évre szólt, amelyet újabb egy évre – az ideire – szólóval toldottak meg. Idén júliusban ugyan „többéves” megállapodást jelentettek be, azonban elismerték: a pilóta számára ténylegesen csak 2019 végéig biztosított a versenyzői állás a csillagos csapatnál, a kontraktus a 2020-as szezonra csupán opciós jogot foglal magában.

F1 Forma-1 Valtteri Bottas Mercedes Toto Wolff Lewis Hamilton
Bottas számára fenyegetést jelentenek a Wolff-menedzsment fiataljai is: az F2 bajnokaspiránsa, George Russell épp most írta alá versenyzői szerződését a Williamsszel, így a következő szezon végén már neki is lesz egy évnyi F1-es versenyzői tapasztalata, ráadásul bevethető lesz a Force Indiától várhatóan kiszoruló és parkolópályára kerülő Esteban Ocon is. Noha paddock-pletykák szerint a francia idén alaposan felbosszantotta Wolffot (Charles Leclerc példján felbuzdulva elkezdte követelni magának a jövő évi Mercedes-volánt, majd a főnök nemleges válasza után smúzolni kezdett a Renault-val), ami nem tett jót a felek kapcsolatának, de az osztrák kész mentőövet dobni: amennyiben Ocon valóban oldalvonalra kerül, amire jó az esély, a következő idényt várhatóan a Mercedes harmadik pilótájaként húzza majd ki.