F1 Forma-1 Christian Horner Red Bull Red Bull RB13 Max Verstappen Daniel Ricciardo
Vasárnap, az utolsók között mutatkozik be a 2017-es Forma-1-es idény talán leginkább várt versenygépe, a Red Bull Racing RB13-asa. Már a csapatnál is nagy az izgalom: Christian Horner szerint az egyik legszebb energiaitalos autó érkezik, amelytől természetesen azt várják, hogy legyőzheti a Mercedest. Helmut Marko máris kijelentette, hogy Max Verstappennel és Daniel Ricciardóval is vb-harcra készülnek.

 

Mivel a Red Bull tavaly a javulás jegyeit mutatta és kizárólag az energiaitalos formációnak sikerült futamot nyernie a hibrid turbókorszak kezdete óta domináló Mercedesen kívül, a csapat idei autója, az RB13-as a leginkább várt modellek közé tartozik. Várni már csak vasárnapig, a tesztidőszak előestéjéig kell, ráadásul a vezérek szerint meg is éri várni az újdonságra: Christian Horner, az együttes első embere például a napokban az eddig készült egyik legszebb Red Bull-konstrukciónak titulálta az RB13-ast.

F1 Forma-1 Christian Horner Red Bull Red Bull RB13 Max Verstappen Daniel Ricciardo
„Úgy gondolom, hogy az RB13 az egyik legszebb autó, amelyet valaha terveztünk és építettünk, mert a geometriája és az arányai az új szabályok révén nagyon jók. Azt mondják, ha szép, akkor jól is működik és gyors lesz, márpedig ahhoz kétség sem férhet, hogy ez az autó gyönyörű” – nyilatkozta a különítmény csapatfőnöke.

Köztudott, hogy a Red Bull számára a legproblémásabb terület a hajtáslánc volt az utóbbi években: a Renault nehezen vette fel a turbós hibridkorszak tempóját, a korábbi sikeres együttműködés kis híján kenyértöréssel ért véget, tavaly viszont - igaz, akkor már egy egyedi megállapodás alapján TAG-Heuer név alatt használta a Red Bull a Renault portékáját – újra felszállóágba kerültek. A gyári Renault istálló keddi, R.S.17 típusjelű konstrukciójának keddi, Londonban tartott bemutatója óta tudjuk, hogy a franciák 95 százalékban új hajtásláncot építettek, amelyre nagyon büszkék és arra számítanak, hogy ezzel erő tekintetében szemmagasságban lehetnek a Mercedesszel. Horner sem titkolja, hogy a Renault újdonsága az optimizmus egyik legfőbb forrása.

 

F1 Forma-1 Christian Horner Red Bull Red Bull RB13 Max Verstappen Daniel Ricciardo
Renault R.E. 17: a Red Bullnál is sokat várnak a Renault új alkotásától


„Változtattak a filozófián és vadonatúj motort építettek. Nagyon komoly munkát végeztek a tél folyamán, s bár biztos, hogy továbbra is a Mercedes a mérce, hiszen zsinórban három vb-címmel nagyon magasra helyezték a mércét, de mi meg akarjuk ugrani ezt. Bízom abban, hogy valóban a kihívóik lehetünk idén. Fantasztikus pilótáink vannak, a csapat stabil alapokra építkezik, így izgatottak vagyunk az előttünk álló évvel kapcsolatban” – mondta az energiaitalosok csapatvezetője.

A pilótapárosítás, Daniel Ricciardo és Max Verstappen duója kétségkívül az egyik, ha nem legígéretesebb jelenleg a Forma-1-ben. Amennyiben az RB13 ezt lehetővé teszi, az ausztrál és a holland is képes lehet egy sikeres vb-hadjáratra: Verstappen édesapja, Jos ugyan túl korainak tartana egy ekkora falatot fia számára, Helmur Marko sportigazgató biztos abban, hogy mindkét versenyzőjük képes a bajnoki titulusért harcolni.

F1 Forma-1 Christian Horner Red Bull Red Bull RB13 Max Verstappen Daniel Ricciardo
„Úgy gondolom, hogy mindkét versenyzőnk harcolhat a világbajnoki címért” – idézte az F1i.com Markót, aki kontrázott az idősebb Verstappen állásfoglalására is: „Max már a harmadik szezonját kezdi, ami már önmagában egy erősség. Immáron a többi pilóta is tudja, hogy mire kell felkészülniük, amikor Max érkezik. A rizikó egyre kisebb. Emlékeznünk kell Danielre is, aki szintén egy pokolian gyors és versenyképes pilóta!”

Lelkesedésben nincs hiány a Red Bullnál, így a kérdés már tényleg csak az, hogy mire lesz képes az RB13. Szkeptikusok persze akadnak, ráadásul csütörtökön némi muníciót is kaptak, ugyanis a Toro Rosso új autójának bejáratása során mindössze néhány kör után megadta magát a Renault-erőforrás, amely ugyanolyan, mint ami az új Red Bullt repíti majd…