Arra még mindig nem lehet mérget venni, hogy Max Verstappen valaha is világbajnok lesz a Forma-1-ben, a Malajziai Nagydíj kaotikus időmérője után viszont már nagy bizonyossággal lehet kijelenteni, hogy helyes volt a Red Bull nagy bírálatözönt kiváltó döntése, amelynek köszönhetően a pofátlanul fiatal holland lehetőséget kapott a Toro Rossónál. Maga az érintett továbbra is pusztán annyit mond: a kor semmit sem jelent…

 

Verstappennek már Melbourne-ben is sikerült számos elismerést kivívnia, a szepangi időmérő után viszont még több vállveregetésre számíthat, függetlenül attól, hogy milyen eredményt ér majd el a vasárnapi futamon. Minden idők legfiatalabb Forma-1-es versenyzője még nem szavazhat, a közúton is csak ex-F1-es édesapja, Jos felügyelete mellett vezethet, az eső miatt kaotikussá vált malajziai kvalifikáción viszont sikerült megszereznie a 6. helyet. Egy régi autósportos mondás szerint a tehetséget, a rátermettséget ilyen körülmények mellett lehet igazán megvillantani, a németalföldi ifjonc pedig éppen ezt tette.


„Máris sokkal jobb, mint én magam bármikor voltam” – sommázta a teljesítményt az 1994 és 2003 között 106 nagydíjon indult idősebb Verstappen, akit kvalifikációk tekintetében a csemete máris utolért: a családfő a pályafutása legelső idényében, az 1994-es Belga Nagydíjon rajtolhatott a 6. helyről és soha többet nem sikerült hasonló magasságig emelkednie a rajtrácson. „Amikor tudok, igyekszem segíteni neki, mert nincs túl sok tapasztalata, viszont az autóban ülve magában kell boldogulnia. Természetesen elégedett vagyok, de tudjuk, hogy sokat kell még tanulnia” – tette hozzá a szepangi paddockban büszkén masírozó apuka.

Max - ahogyan eddig - továbbra is csak azt hangsúlyozza, hogy rosszul tették és teszik azok, akik a kora alapján ítélik meg. Ezzel párhuzamosan pedig újra és újra bizonyságot ad arról, hogy messze érettebb a koránál: „Teljes mértékben profinak kell lennem, máskülönben ezt nem élném túl” – mondta a sportág hivatalos honlapján, a Formula1.com-nak, amikor a malajziai hétvége kezdetén arról faggatták, hogy hiányol-e valamit az életéből, amelyet más 17 évesek suhancok megtehetnek. „A célom mindig az volt, hogy itt lehessek. Nem is akarok máshol lenni vagy mást csinálni. Saját magamnak választottam ezt az életet. Lehet, hogy most olyannak tűnök, mintha egy vénember feje lenne egy ifjú vállain, de továbbra is ezt az utat szeretném járni.”


A Toro Rosso csikópárosának – a csapattárs Carlos Sainz is csak 20 éves, így az F1-történelem legfiatalabb duóját alkotják Verstappennel – ígéretes év eleji szereplésében természetesen fontos szerepet játszik, hogy a Red Bull-junioregyletnek az STR11 típusjelű konstrukció formájában végre valahára sikerült összeraknia egy olyan autót, amely a Renault-hajtáslánc gyengélkedése ellenére is jónak mondható. Amikor egy ifjú tehetség kapásból jó autóhoz jut, fennáll a veszélye annak, hogy elbízza magát, Verstappen azonban megnyugtatta az aggodalmaskodókat, hogy már az F1 előtt megkapta azt a leckét, amely óva inti ettől.

„2012 végén megnyerhettem volna a gokart világbajnokságot, de hibáztam és kiestem” – mondta eddigi pályafutása legkomolyabb leckéjéről a holland tehetség. „Karnyújtásnyira volt a titulus, de kicsúszott a kezeim közül. A legutolsó versenyen négy tizeddel gyorsabb voltam mindenki másnál egész hétvégén, így ez különösen fájó tapasztalat volt. Túlságosan mohó voltam és a 22 körös verseny 2. körében ott próbáltam előzni, ahol nem kellett volna. Az apám borzalmasan dühös volt rám, nem is szólt hozzám egy hétig. Ezt követően egész télen azon voltam, hogy javuljak és a következő évben megnyertem minden bajnokságot, amelyben elindultam.  Akkor és ott megértettem, hogy a legkisebb hiba is rendkívül komoly különbséget eredményezhet, a siker és a kudarc között pedig nagyon vékony a határvonal.”


Édesapja mellett Verstappen az idei évre egy másik szigorú mentor hírében álló szakembert kapott a nyakába a Toro Rossót irányító Franz Tost személyében. A mostanában „Ovizsarunak” becézett csapatfőnökről gyakran mondják, hogy előszeretettel szívja a faenzai gárdához került Red Bull-juniorok vérét, amikor nem megfelelően alakulnak dolgok: emlékezetes, hogy az amerikai Scott Speedet meg is ruházta hajdanán a garázs hátsó traktusában, Verstappennek azonban elmondása szerint kedvezőek az eddigi tapasztalatai.

„Nem is olyan, mint egy zsaru” – mondta a Verstappen. „Mindig a rendelkezésünkre áll, hogy tanácsot adjon. Természetesen azt is elmondja, ha valamit rosszul csinálunk, de nagyon kedvesen teszi ezt is. Csodálkozom is, hogy honnan jött ez zsaru! (nevet). Egyébként mindig azt érezteti velünk, hogy részei vagyunk a Toro Rosso családjának.” Annak a családnak, amelynek az „Ovizsaru” és a Red Bull év eleji célkitűzései szerint idén a konstruktőri tabella 5. helyét kellene megszereznie: „Az autó szerintem képes erre, így rajtunk múlik, meg tudjuk-e csinálni!” – mondta bátran a németalföldi pilóta.