F1 Forma-1 Renault Daniel Ricciardo

Bizakodik Daniel Ricciardo, hogy jól sülhet el az első szezonja új munkaadójánál, a Renault gyári csapatánál. Noha a konszern körül az utóbbi hetekben elég nagy volt a felfordulás, az ausztrál versenyző szerint bizakodásra okot adó híreket kapott Enstone-ból. 

 

Ricciardo a tavalyi szezon egyik legnagyobb bombáját dobta le, amikor nyáron bejelentette: távozik nevelőegyesületétől, a Red Bulltól (ahol biztosak voltak a szerződéshosszabbításában), hogy a Renault-nál folytassa pályafutását. A pilóta döntését legalább annyian bírálják, mint annak idején Lewis Hamiltonét, amikor a brit úgy döntött, hogy a McLarentől a Mercedeshez teszi át a székhelyét: garancia természetesen nincs arra, hogy Ricciardo váltása hasonlóan jól sül el, sőt, ennek ellenére a pilóta bizakodó. 

“Ígéretes” - felelte a napokban Ricciardo arra a kérdésre, hogyan látja a 2019-es szezonnak teljesen új hajtáslánccal és autóval nekivágó Renault helyzetét a tesztidőszak közeledtével. “Az idei szezonnak teljesen új autóval vágunk neki, az egész szezon olyan lesz, mint egy nagy újrakezdés.”

Ugyan a Renault tavaly a 4. helyen fejezte be a konstruktőri világbajnokságot, az együttes valós teljesítménye alapján nehéz lenne arra számítani, hogy az idei év hozza majd meg a nagy áttörést. A konszern körül ráadásul jókora volt a felfordulás mostanság: Carlos Ghosn elnök botránya az F1-es projektre is kihatott, hiszen a sportrészleg elnöki posztjára kinevezett Thierry Koskast már azelőtt visszahívták a posztjáról, hogy valójában hivatalba léphetett volna. Az ügyet végül a folytonosság jegyében oldották meg, a tisztséget - ahogyan eddig is - Jerome Stoll tölti be, de a hajcihő nyilvánvalóan nem tett jót az alakulatnak. 

F1 Forma-1 Renault Daniel Ricciardo

Függetlenül a történtektől Ricciardo újfent hangsúlyozza ugyanazt, amit a bejelentés pillanatától kezdve mindig: tudja, hogy mire vállalkozott. “Amikor aláírtam a szerződésemet, már akkor tudtam, hogy rengeteg munka vár ránk. Ugyanakkor tudtam azt is, hogy a Renault komoly erőfeszítéseket tesz majd az előrelépés érdekében, hogy több területen is komoly fejlesztéseket hajtanak végre annak érdekében, hogy 2019-ben és 2020-ban erősebbek lehessünk” - fogalmazott a pilóta. 

Futamgyőzelmekről, dobogós helyezésekről a dolgok jelenlegi állása szerint aligha ábrándozhat az F1-es mezőny egyik legrokonszenvesebb tagjának számító versenyző, aki egyébként alig várja, hogy elkezdődjön pályafutásának legújabb fejezete. Pláne, hogy a Red Bull nem engedélyezte számára, hogy már az évadzáró, Abu Dhabiban bonyolított tesztelésen munkába álljon új csapatánál, ahol Nico Hülkenberghez csatlakozik. 

“Most a legtöbb, amit tehetek, hogy megpróbálok minél jobban elmerülni a munkában. Mindent el fogok követni annak érdekében, hogy minél nagyobb hasznára legyek a csapatnak. A többit pedig majd meglátjuk… “ - fogalmazott a hétszeres nagydíjgyőztes, aki az egyéni tabella 6. helyén zárta a 2018-as szezont.