F1 Forma-1 Nico Rosberg Valtteri Bottas Mercedes
Nico Rosberg továbbra is hangsúlyozza, hogy versenyzőként nem kér többet a Forma-1-ből, ugyanakkor a tavalyi vb-elsőnek van még egy nagy vágya: szeretné megkaparintani azt az Ezüstnyilat, amelynek volánja mögött elérte a kitűzött célt és megnyerte a világbajnokságot. Egy friss interjúban a német azt is elárulta: sokat vár utódától, Valtteri Bottastól, akivel el is beszélgetett rá váró kihívásról.

 

Újra versenyezni? Na, azt már nem! Nico Rosberg továbbra sem bánja, hogy a tavalyi világbajnoki cím elhódítása után néhány nappal bejelentette a visszavonulását, és az Auto Motor Und Sport című német szaklapnak nyilatkozva újfent megerősítette azt is, hogy élvezi az új, a korábbinál kötetlenebb életét. A pilóta egyelőre keresi az útját, nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a jövőben pilótamenedzserként vagy csapatvezetőként vállaljon szerepet, állítása szerint azonban egyelőre csak abban biztos, hogy a versenyzésből semmilyen formában nem kér.

 

F1 Forma-1 Nico Rosberg Valtteri Bottas Mercedes
Versenyzést? Köszi, nem!


Egyetlen dolog hiányzik a 31 évesen nyugdíjba vonuló világbajnoknak, ez pedig az a Mercedes F1 W07 Hybrid típusjelű versenygép, amellyel tavaly sikerült megvalósítania gyerekkori álmát. Gyakran hallani, hogy a csapatok megajándékozzák a visszavonuló pilótát az autójuk egyik példányával (az F1-es történelem legrövidebb nyugdíját megélő Felipe Massával is ez történt, megkapta az egyik tavalyi Williamst, ami még mindig a grove-i gyárban van), mások vesznek maguknak egyet-egyet.

„Nem” – felelte Rosberg az Auto Motor und Sportnak arra a kérdésre, hogy gyűjti-e saját versenyautóit. „Ez elsősorban pénz kérdése. Ha beleírod a szerződésbe, hogy az idény végén meg akarod tartani az autódat, akkor jóval alacsonyabb lesz az alapfizetésed. Nagyon szeretném azonban, hogy a világbajnok autóm ott álljon a garázsomban. Az lenne a legjobb, ha az édesapám bajnokautója mellé tudnánk tenni, de az sincs a birtokunkban.”

F1 Forma-1 Nico Rosberg Valtteri Bottas Mercedes
Mióta a Mercedes január közepén bejelentette, hogy Rosberget a Williamstől átigazolt finn reménységgel, Valtteri Bottasszal pótolják, megy a vita arról, hogy jól döntöttek-e. A távozásával a csapatot is nehéz helyzetbe hozó német azon a véleményen van, hogy a gárda vezetése „tökéletes” döntést hozott, mert a finn motivált, alázatos, nyugodt és jó csapatjátékos is. „Nem lesz könnyű dolga, az biztos” – mondta a Bottasra váró kihívásról Rosberg. „ Lewis már régóta része a csapatnak, háromszoros világbajnok és megagyors. Valtteri ezzel szemben új srác, akinek csak az játszik a kezére, hogy újak a szabályok. Ezek az autók mindenki számára újak, így Lewisnak is meg kell találnia az optimális beállításokat. Valtteri remek tehetség, Massát minden évben legyőzte, akárcsak annak idején Alonso a Ferrarinál. Biztos vagyok benne, hogy képes lesz jól teljesíteni.”

Annak titkát csak kevesen ismerik, hogyan lehet csapattársként legyőzni a Forma-1 jelenlegi legjobbjának tartott Hamiltont, ezek egyike pedig Rosberg. A német elárulta: Bottas megkereste őt, el is beszélgettek, de nem árult el mindent az utódnak.

F1 Forma-1 Nico Rosberg Valtteri Bottas Mercedes „Igen” – felelte Rosberg arra a kérdésre, hogy Bottas kapott-e tippeket tőle. „Megkeresett engem és később is találkozni fogok vele, de Lewis titkait nem fogja megkapni tőlem. Azokat neki kell kifürkésznie. Jómagam semleges akarok maradni, a csapatnak akarok inkább segíteni. A versengés nagyon is él!”

Az interjúban Rosberg arról is említést tett, hogy a visszavonulása óta javult a kapcsolata Hamiltonnal, nemcsak helyreállt a beszélő viszony, de néhány „remek” beszélgetésen is túl vannak. „Szép volt tőle, hogy tiszteletet tanúsított a visszavonulásommal kapcsolatban” – mondta a britről az egykori rivális.