F1 Forma-1 Nico Rosberg Mercedes Olasz Nagydíj Monza

Nem csak Kimi Räikkönen tud cukiskodni apukaként, hanem Nico Rosberg is: a Mercedes versenyzője a Belga és az Olasz Nagydíj közötti néhány napot családjával töltötte, így együtt ünnepelhették a kislánya születésnapját. Persze az apuka gondolatai már javában Monza körül forognak…

 

Rosbergék kislánya, Alaia a tavalyi Belga Nagydíj utáni napokban jött a világra, a pilóta pedig a különféle közösségi csatornákon egy közös fotóval köszöntötte gyermekét.

F1 Forma-1 Nico Rosberg Mercedes Olasz Nagydíj Monza
A vb-ponttáblázat 2. helyezettje győzelemmel indította a nyári szünetet követő időszakot, de mint tudjuk, csak részben lehetett boldog. Csapattársa, a címvédő-listavezető Lewis Hamilton még úgy is felkapaszkodott a dobogó 3. fokára, hogy motorcserék garmadája miatt a mezőny legvégéről rajtolt:  emiatt Rosbergnek csak 10 pontot sikerült lefaragnia a hátrányából, ráadásul szembe kell néznie azzal is, hogy a plusz erőforrásoknak köszönhetően az idény hátralevő részében a brit rivális már biztosan felszabadultabban taposhatja a gázt.

„Csodálatos, hogy Spa is felkerült a győzelmeim listájára” – idézte a Mercedes beharangozója Rosberget. „Nem ez volt a legsimább hétvégénk, de a csapatban mindenki fantasztikus munkát végzett és az autó minden egyes edzésen folyamatosan jobb lett. Reményeim szerint ez a folyamat folytatódik most is, amikor újabb legendás helyszínre, Monzába megyünk.”

F1 Forma-1 Nico Rosberg Mercedes Olasz Nagydíj Monza
Mint mindenki, természetesen a német is áradozik a monzai Királyi Parkban fekvő, rendkívül gyors és nagy múltú helyszínről, ahol az olasz drukkerek hihetetlen hangulatot teremtenek, függetlenül attól, hogy ki nyeri a futamot. „Tavaly sajnos nem sikerült jól az ottani versenyem, de bízom benne, hogy ezúttal több lesz a szerencsém és kevesebb a tűz” – mondta Rosberg, utalva arra, hogy 2015-ben elfüstölő motorral zárta az olaszországi futamot.

Noha Monza kétségkívül igazi erőpálya, ahol papíron az ellenfeleknek még kevesebb esélyük lesz a Mercedes ellen, mint másutt, Rosberg szerint oda kell figyelni az üldözőkre. Közülük a Red Bull volt veszélyesebb az utóbbi időben, hiszen az energiaitalosok öt futam óta rendszerint ott vannak dobogón. A Ferrari dolgai nagyon nem jól alakultak mostanság, de számukra éppen ezért létkérdés, hogy hazai pályán, a jó eredményeket egyre inkább hiányoló tifosi előtt valami nagyot dobjanak.

F1 Forma-1 Nico Rosberg Mercedes Olasz Nagydíj Monza
„Nagyon élvezem a csatát. Immáron van néhány autó a bolyban, ami izgalmas számunkra és a rajongók számára is. Jómagam minden futamnak úgy vágok neki, mint egy kupadöntőnek. Jó tudni, hogy ennyire remek csapat áll mögöttem és kiváló autóval versenyezhetek. Már nagyon várom, hogy szárnyaljak az Ezüstnyíllal Monzában” – mondta Rosberg, akinek mostanáig a 2014-ben elért 2. hely a legjobb eredménye Monzában.