F1 Forma-1 Stoffel Vandoorne McLaren-Honda

Stoffel Vandoorne, a McLaren által kinevelt belga tehetség jövőre végre megkapja azt a lehetőséget, amelyre mindig is várt. A korábbi GP2-bajnok versenyzővé léphet elő, és az sem zavarja, hogy a wokingi alakulat jelenleg nagyon messze áll a régi fényétől.

 

Mint ismeretes, a McLaren-Honda Monzában jelentette be, hogy Jenson Button a csapat kötelékében maradva pihenőre vonul és a helyét Vandoorne kapja meg. A belga a bejelentést megelőzően egyre türelmetlenebbnek mutatkozott és egyre gyakrabban flörtölt a paddock nyilvánossága előtt Frederic Vasseurrel, a Renault főnökével, akiről köztudott, hogy szívesen látta volna csapatában, amennyiben a nevelőegyesületétől nem kap behívót 2017-re. A wokingiak vezetésére egy-két hatásos nyilatkozattal rápirított Toto Wolff, a Mercedes sportigazgatója is, aki odáig merészkedett, hogy kijelentette: ha nem adnak lehetőséget Vandoorne-nak, saját maga keres majd neki helyet a Forma-1-ben.

Azt talán soha nem tudjuk meg, hogy Vandoorne presszionálása milyen szerepet játszott Button félreállásában, azt viszont igen, hogy az egyébként visszafogott belga pilótának a bejelentés óta fülig ér a szája örömében. A gárda saját nevelésű pilótáját nem zavarja, hogy egy olyan időszakban léphet elő, amely meglehetősen messze áll a McLaren jobb korszakaitól, és nem tart attól sem, hogy ez árthat az előmenetelének.

F1 Forma-1 Stoffel Vandoorne McLaren-Honda
„Nehéz ezt megmondani” – felelte a pilóta a Formula1.com-nak adott interjújában, amikor arról kérdezték, hogy nem tartja-e kockázatosnak a jelenlegi állapotok mellett a McLaren-kalandot. „Tény, hogy idén nem versenyeztem, mint ahogyan tény az is, hogy a csapat jelentős javuláson ment keresztül, így majd meglátjuk, hogy mit hoz a 2017-es szezon. Abban egyébként teljesen biztos vagyok, hogy az a legjobb, amikor felszállóágban csatlakozol egy csapathoz. Semmi kétség efelől!”

Noha Vandoorne már a Forma-1-ben is bizonyított, amikor Fernando Alonso helyére beugorva pontszerzőként debütált Bahreinben, a belga pilótának akadnak bírálói is. Ők általában azzal érvelnek, hogy hiába dominált a GP2-ben minden korábbi bajnoknál nagyobb mértékben és hiába nyert más bajnokságokat is, nem lehet tudni, hogy a Forma-1 jelentette extrém mentális nyomás alatt képes lesz-e bizonyítani.

F1 Forma-1 Stoffel Vandoorne McLaren-Honda

„Teszem a dolgom, ahogyan eddig is!” – mondta ezzel kapcsolatban Vandoorne. „Ez egy olyan közeg, ahol teljesítened kell, jómagam pedig hozzá vagyok szokva ehhez. Ebben a tekintetben biztosan nem ér majd meglepetés. A múltban bajnokságokat kellett nyernem ahhoz, hogy előreléphessek, máskülönben most nem lennék itt. Nyugodtan mondhatjuk, hogy komoly nyomást jelentő közegben nőttem fel. Igaz, az F1 egy picit minden tekintetben több, de kellően magabiztos vagyok ahhoz, hogy kezelni tudjam ezt.”

F1 Forma-1 Stoffel Vandoorne McLaren-Honda
Button szerepe jócskán megosztja a paddock-közvéleményt: bár a többség máris úgy kezeli a 2009-es világbajnokot, mint aki szögre akasztja a bukósisakot és nem tér majd vissza a versenyzői mezőnybe, Ron Dennis a monzai bejelentés során nem győzte hangsúlyozni, hogy a brit bármikor visszahívható, akár már a következő szezon közben is autóba parancsolhatják, ha úgy látják jónak. Vandoorne saját bevallása szerint nem tekint fenyegető tényezőként szabadságra vonuló márkatársára.

„Nem hinném, hogy ez extra nyomást jelentene” – mondta Button jelenlétével kapcsolatban Vandoorne. „Hosszú távra szóló szerződésem van a McLarennel és reményeim szerint a csapat rövidesen visszatér arra a versenyképes szinte, amelyet a McLarentől megszoktunk. A jövő évről annyit, hogy valóban egyedi lesz a berendezkedésünk, de úgy érzem, hogy ez az egyik legjobb az egész mezőnyben. Jómagam és Fernando versenyezni fogunk, de velünk lesz Jenson is. Ő az egyik legtapasztaltabb pilóta a Forma-1-be, aki a szimulátorban segít majd bennünket és eljön majd néhány futamra is.”