Kevés olyan piacképes portéka van jelenleg a Forma-1-ben, mint a csodaújonc Max Verstappen: paddock-pletykák szerint a Ferrarinál és a Mercedesnél sem tettek még le arról, hogy valamilyen előszerződést kössenek a fiatal hollanddal, éppen ezért a Red Bullnál szükségesnek érezték, hogy leadjanak egy újabb figyelmeztető lövést…

 

Verstappen szerepeltetése leghamarabb 2017-ben kerülhetne szóba a Ferrarinál és a Mercedesnél is, azonban a két gárda állítólag semmit nem bíz a véletlenre. Arról már hetekkel ezelőtt hallani lehetett, hogy az olaszok állítólag az egész motorszállítási tervet azért dobták kukába, mert a Red Bull az üzlet keretein belül nem volt hajlandó átadni Jos Verstappen fiát. Ha minden igaz, az energiaitalos márka makacssága ellenére sem tettek le az ifjú holland csábítgatásáról, a 18 esztendős pilótát pedig mostanság többször látják traccsolni Mercedes-kötődésű szakemberekkel is.


Noha a Red Bullnál mostanság a motorkérdés a legégetőbb, amely a jelek szerint megoldódik és garantálhatja a márka Forma-1-es szerepvállalásának folytatását, az energiaitalos vezetőség a jövővel kapcsolatos nagy kérdőjelek idején sem hagyott kétséget afelől, hogy eszük ágában sincs elengedni az új csillagot. Ez azóta sem változott, így most épp a juniorprogramot irányító Helmut Marko helyett a csapatfőnök, Christian Horner nyomatékosította, hogy számítanak Verstappenre.

„Maxnak a többi fiatal pilótához hasonlóan a Red Bull Racinggel van szerződése és csak kölcsönben szerepel a Toro Rossónál. Ugyanez igaz Carlos Sainzra, és ugyanígy csináltuk korábban Kvjattal és Ricciardóval is. A Red Bull sokat fektet a fiatal tehetségek gondozásába és az eddigi sikerek azt mutatják, hogy jól csináljuk. Ha visszatekintünk az időben, láthatjuk, hogy a BMW nem merte megragadni az esélyt, hogy Vettelt előléptessék, mi viszont vállaltuk a kockázatot és ugyanezt tettük Max esetében is. Ugyan a részletekbe nem szeretnék belemenni, de ha valaki azt gondolja, hogy közvetlenül tárgyalhat a pilótáinkkal, az rossz címen kopogtat. Minden pilótánk velünk áll szerződésben” – tisztázta a helyzetet Horner a hétvégén esedékes Brazil Nagydíj helyszínén, Interlagosban.


Noha a vadabb pletykák szerint a Mercedes - amely 2014 nyarán nem élt a Verstappen család által felkínált lehetőséggel – akár azonnal is hajlandó lenne lecserélni Nico Rosberget a holland reménységre, az F+1 Blog információi szerint a menedzser- édesapa, Jos azt szeretné, ha csemetéje még legalább egy évig a Red Bull junioroknál pallérozódna. Interlagosban maga az érintett is hangsúlyozta, hogy nem akarja elkapkodni a továbblépést.
 
„Jómagam soha nem kapkodok” – idézte a kis Verstappent a Forma-1 hivatalos honlapja. „Viszont két negyedik helyezés után, amikor ennyire közel jársz a dobogóhoz, minél hamarabb szeretnél felállni rá. Elégedett vagyok azzal, ahol tartok, de sok dolgot kell még megtanulnom. Remélhetőleg néhány év múlva már harcolhatok a győzelmekért. Szerintem mindenkit ez vezérel.”


Karrierje első, lassan lezáruló Forma-1-es szezonjára visszatekintve a 47 ponttal az egyéni tabella 10. helyén álló fiatal reménység úgy érzi, hogy van oka az elégedettségre. 

„Amikor mindössze egyetlen szezont töltesz az alacsonyabb kategóriákban és onnan ugrasz az F1-be, szerintem a nyers tempó megvan, csak más területeken kell fejlődni. Úgy gondolom, hogy ezzel egészen jól boldogulok. Úgy érzem, hogy most már az időmérő is jól megy, de a csapat segítségével más területeken is jobb lettem. Számítottam is rá, hogy így lesz, mert nagyon fiatal vagyok, és sok dolgot kell elsajátítanom. Nagyon elégedett vagyok a szezon eddigi alakulásával, hiszen minden területen sokkal jobbá váltam idén” – mondta Verstappen, aki a Mexikói Nagydíj nyitógyakorlásán már behúzta az első edzéselsőségét is.