F1 Forma-1 Szingapúri Nagydíj
Hogy milyen Szingapúr? Mintha Monte Carlót és Dubajt jól összemixelnénk, viszont az F+1 Blog helyszíni tapasztalatai szerint nem feltétlenül van alapja annak a legendának, hogy az időjárás elviselhetetlen a délkelet-ázsiai városállamban. Ami fix: a Forma-1-es bejelentések áradat elkezdődött, ami remélhetőleg némiképp elcsitítja a pletykagyárat is.

 

Alig lehet levegőt kapni, elviselhetetlen a forróság! Évek óta ilyen és ehhez hasonló tweetek áradata, özöne érkezik a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj hétvégéjén, ám az F+1 Blog tapasztalatai szerint az időjárás semmivel sem rosszabb, mint például a tűzforró hungaroringi hétvégéken. Sőt, talán még elviselhetőbb is valamivel, a véleményünkkel pedig – noha a versenyzők szerint ez az egyik legkegyetlenebb hétvége – nem vagyunk egyedül.

Az első edzésnap reggelén esett ugyan, mégsem az időjárás volt a legfőbb téma, s nem is az, hogy mi történt az első két gyakorláson. Ez elsősorban annak volt köszönhető, hogy a két tréning között az előzetes várakozásoknak megfelelően elindult a bejelentések özöne: a McLaren dobta a Hondát és átpártolt a Renault-hoz, a franciák dobták a Toro Rossót, amely pedig összeáll a japánokkal. F1-es fronton mostanában ez számított a legrosszabbul őrzött titoknak, s fény került arra is, hogy Carlos Sainz valóban csatlakozik a Renault táborához. Eredetileg úgy hírlett, hogy kompenzációként mondanak le róla a franciák javára (elvégre is egy rakás pénzt kapnak majd a Hondától…), a hivatalos bejelentés viszont arról szól, hogy „kölcsönadják” a spanyolt. A kérdés csak az, hogy mikortól: a kommüniké szerint 2018-tól, a pletykák szerint viszont már a Malajziai Nagydíjtól kezdve átveszi Jolyon Palmer helyét. A brit csütörtökön még magabiztosan beszélt arról, hogy az évad végéig marad, pénteken viszont egyik érintett sem merte kategorikusan kijelenteni, hogy a spanyol az évad végéig a Toro Rosso kötelékében hajt majd.

Azt is hihetnénk, hogy a bejelentésözön kezdete valamelyest csitítja majd a kedélyeket, ám továbbra is sok a nyitott kérdés. Például az, hogy mi lesz Fernando Alonsóval? A spanyol Monzában attól tette függővé a McLaren-kontraktus meghosszabbítását, hogy a wokingi gárda szakít-e a Hondával: ez most megtörtént, a kétszeres vb-első a várakozások ellenére azonban csak annyit mondott, súgott a sajtónak, hogy szeretné látni a Renault-szív első adatait, mielőtt döntést hozna… Komoly kérdést vet fel az is, hogy mit jelent a Renault lépése a Red Bullra nézve: több paddock-forrás állítja, hogy a franciák a következő szezon végén befejezik az együttműködést a nagyobbik energiaitalos istállóval, ami logikus lépés lenne, de máris vannak spekulációk arra vonatkozóan, hogy mit lépnek erre Dietrich Mateschitzék. Az egyik, szintén logikus forgatókönyv szerint Hondára váltanak, hiszen addigra talán életképes lesz a japánok portékája, mások viszont arra esküdnek, hogy egy évek óta spekulált, merész lépésre szánják el magukat. Az F+1 Blog több forrása is arról számolt be, hogy a Red Bullnál nem vetik el a saját motor építésének lehetőségét sem, amihez ráadásul az Aston Martin partner is tudna lenni. Erről valószínűleg sokat hallunk még, pláne annak fényében, hogy pénteken a csapatfőnök Christian Horner is sejtelmes kijelentéseket tett ezzel kapcsolatban.

Ami biztos: Szingapúr a Forma-1-es menetrend egyik ékköve, immáron tizedik éve, amit a helyiek méltóképpen igyekeznek megünnepelni. Úton-útfélen büszkén hirdetik, hogy – habár Abu Dhabi is, Bahrein is villanyfényes futamot rendez – az éjszakai Forma-1-es verseny bizony szingapúri portéka, a jeles évforduló apropóján pedig igazi fiesztát tartanak a városállamban, ahol a királykategória fellépése mellett olyan sztárokat vonultatnak fel, mint például Calvin Harris, Ariana Grande és a Duran Duran. Az már csak hab a tortán, hogy pénteken az ipari és turisztikai miniszter az új F1-nagyfőnök Chase Carey társaságában egy rendkívüli sajtótájékoztatón jelentette be: a városállam 2021-ig biztosan vendégül láthatja az F1-es világbajnokságot. Úgy tűnik, hogy Szingapúrnak a sportágat idén felvásárló Liberty Mediát is sikerült meggyőznie arról, hogy a pályának van helye a vb-menetrendben, pedig néhány hete még attól volt hangos a paddock, hogy az új tulajok szeretnének rövid úton megszabadulni ettől a derbitől…