Miután Lewis Hamilton vezérletével a Mercedes a Spanyol Nagydíjon is megalázta a Forma-1-es mezőnyt, szinte csak nagyítóval lehet bizakodó személyeket találni a paddockban. Pedig vannak ilyenek: például Rob Smedley, a Williams teljesítményért felelős főmérnöke, aki persze nem saját csapatától, sokkal inkább a Red Bulltól várja, hogy izgalmassá teszik az idei bajnokságot.

Ugyan Toto Wolff, az idény első öt futamán legyőzhetetlen, az európai nyitányra az előnyét még növelni is képes csillagosok főnöke megfutotta a kötelező udvariassági köröket a barcelonai futam leintése után, a szakvezető az újságírókkal együtt nevetett azon a kijelentésen, hogy az üldözők miatt a gárdának ’nagyon’ kell igyekeznie. Az ominózus közjáték jól tükrözte a jelenlegi helyzetet: a paddock-közvélemény szerint az idei vb-t csak egy házi Merci-csörte mentené meg a totális egyhangúságtól, ám ennek ellenére is vannak menthetetlenül optimisták, akik hisznek abban, hogy nem tekinthető lefutottnak az idei szezon.

Ilyen Rob Smedley, aki Felipe Massa versenymérnökeként híresült el, s az idei évtől a brazillal együtt a Ferraritól a Williams istállóhoz tette át a székhelyét, ahol új szerepkörben, teljesítményért felelős főmérnökként dolgozik. A brit szerint ’túlságosan pesszimista’ az a kijelentés, hogy máris vége az idei vb-nek, a megváltást persze nem a saját csapatától, sokkal inkább az utóbbi négy évben domináló, jelenleg a második erőt képviselő Red Bulltól várja a szakember.

„Ha a második leggyorsabb autóról, a Red Bullról beszélünk, akkor nyíltan vállalom a véleményemet, hogy nagyon, nagyon meggyőző autóról van szó. Ez tisztán látszik a fedélzeti kamerás felvételekből is, így a Renault által produkált motorfejlesztések szerintem nagyon gyorsan fordíthatnak a helyzeten. A technológia egyelőre gyerekcipőben jár, különösen a hajtáslánc frontján, így ezen a területen a versenyenkénti előrelépés mértéke sokkal nagyobb, mint amihez hozzászoktam az utóbbi években” – fogalmazott Smedley.

A szakember hozzátette: „Az autó aerodinamikai struktúrája nem változott sokat, viszont ez a változás éppen elég ahhoz, hogy komoly előnyre lehessen szert tenni és érdemes legyen új koncepciókat keresni az autó különböző területein. Szerintem csak idő kérdése, míg valaki előáll valami újjal, amivel hirtelen javulást lehet elérni, így biztos vagyok benne, hogy ez még nem az idény vége, még nem tartunk az út végén.”

Noha a Mercedes fölénye már a felkészülési időszak tesztjein is tisztán kirajzolódott, akkor még úgy tűnt, hogy idény a közvetlen élmezőny tagja lehet az idei évtől Mercedes-erőforrásokat használó Williams is. A két autót jelenleg fényévek választják el egymástól és a gyári Ezüstnyilak titkát firtató kérdésre Smedley sem tudott választ adni.

„Csodálatos hajtáslánc-csomagjuk van és nagyon, nagyon boldogok vagyunk, hogy ugyanez van a Williamsek hátuljában is. A Mercedes roppant lenyűgöző csomag, csodálatos versenyautó, de azt nem tudom, hogy amennyiben ugyanolyan motor dolgozna mindegyik autóban, melyik lenne a legjobb. Van-e gyenge pontja a Mercedesnek? Nos, egyelőre nincs, mivel öt futamból ötöt nyertek, ráadásul jelentős előnnyel” – mondta a brit mérnökguru.

Jövő hétvégén a Monacói Nagydíjjal folytatódik a világbajnokság, ahol a csillagosoknál egyelőre másodhegedűs Nico Rosberg szerint a riválisok közelebb lehetnek a Mercedeshez, mivel a hercegség Mikiegér-pályáján az Ezüstnyilak nem profitálhatnak annyit a hajtáslánccal kapcsolatos fölényből. A pesszimistábbak persze nem várnak csodát és előszeretettel emlegetik, hogy az utóbbi két évben, a Red Bull-uralom kellős közepén épp a Mercedes autója volt a leggyorsabb Monte Carlóban, tavaly ráadásul épp Rosbergnek sikerült győzelemre váltani az autó ottani teljesítményét…