F1 Forma-1 Ross Brawn Algarve International Circuit
Már vevő is van Ross Brawan ötletére: a Forma-1-es szabályok rendbetételével megbízott guru nemrégiben dobta be kezdeményezését a világbajnokságon kívüli futamról, amelynek már gazdája is lenne. Portugáliában szívesen lebonyolítanának egy ilyen eseményt, de nem a régi, klasszikus pályán, a sokak által visszasírt Estorilban...

 

Mint ismeretes, a Libery Media technikai attaséja, Brawn azért kezdeményezte az évi egy, a világbajnoki pontversenybe nem beszámító futamot, mert úgy véli: egy ilyen viadal keretein belül lehetne tesztelni a tervezett szabálymódosításokat. Bár a javaslatot a többletköltségek miatt erős szkepticizmus fogadta, a háromszoros világbajnok Mercedes-pilóta, Lewis Hamilton például kiállt az ötlet létjogosultsága mellett.

Úgy tűnik, hogy mások fantáziáját is megmozgatta Brawn javaslata, ugyanis van helyszín, amely máris jelezte, hogy szívesen adna otthont egy ilyen eseménynek. Portugáliáról van szó, amely legutóbb 1996-ban látta vendégül a Forma-1 utazó cirkuszát és azóta a rajongók hiába áhítoznak arra, hogy viszontláthassák az elitszériát. A luzitánok legutóbbi – és egyben legnevesebb – nagydíjhelyszíne Estoril volt, amelyet 1984-től az utolsó ottani megmérettetésig használt az F1, ám a mostani jelentkező nem ez a legendás helyszín, hanem a portimaói Algarve International Circuit, amelyet 2008-ban nyitottak meg és néhány alkalommal már Forma-1-es tesztelésnek is otthont adott.

F1 Forma-1 Ross Brawn Algarve International Circuit
Brawn ötlete a bajnokságon kívüli futam


„Egy Forma-1-es futam igazán jó és érdekes lenne számunkra, a turizmus szempontjából is. Egy ilyen rendezvénynek komoly gazdasági- és média vonzata van, ami pláne a turisztikai szempontból gyengébb időszakban, például februárban jönne jól” – nyilatkozta a portugál Auto Sport című lapnak a pálya vezére, Paulo Pinheiro. A szakember szerint a pálya vezetősége már meg is tette a szükséget lépéseket annak érdekében, hogy megkapják a Forma-1-es futam rendezéséhez szükséges homologizációt: „Hiszünk abban, hogy ez az egész nem vesz többet igényben néhány napnál” – mondta a vezérigazgató.

A portugál lap megjegyzi: a kezdeményezést Portimao polgármestere, valamint az ország miniszterelnöke, Antonio Costa is támogatja. Az újság szerint a miniszterelnök nemrég egy nyilvános eseményen a javaslatot „tetszetősnek” és „izgalmasnak” titulálta.

F1 Forma-1 Ross Brawn Algarve International Circuit
F1-es Toyota a portimaói pályán, 2009-ben


A 4692 méter hosszú, 19 kanyarból álló, 250 millió dolláros befektetéssel 2008-ban épített pályán az évek során a Forma-1-es tesztek mellett bonyolítottak GP2-es, WTCC, valamint endurance-és egyéb futamokat is. A népszerű üdülőtérségben meghúzódó komplexum magában foglal egy gokartpályát, ötcsillagos hotelt és egy technológiai parkot is.