Nem véletlenül kezdett tavaly nagytakarításba a Ferrarinál Sergio Marchionne: egy friss tanulmány szerint brandként hosszú évek után először nem a maranellói márka a legerősebb a világon, az olasz vállalatot a Lego maga mögé utasította. Egy brit elemző szerint a Forma-1-es botladozás áll a háttérben.

A Brand Finance nevű elemző cégnél és számos hasonló tevékenységet végző más vállalatnál is hosszú-hosszú éveken át a Ferrarié volt a vezető pozíció a világ legerősebb, legvonzóbb brandjeinek listáján. Ez most megváltozott, a Brand Finance legfrissebb listáján a Ferrarit az építőjátékairól ismert Lego letaszította a legelőkelőbb pozícióból.

Bár a maranellói gyártó közúti autós részlege rekordokat döntöget, a kocsik ára miatt a márka továbbra is exkluzívnak számít, így az évek óta tartó Forma-1-es botladozáson kívül másra aligha lehet fogni a visszaesést. Ezt a nézetet vallja egy brit elemző is: „A Ferrarinál már a Schumacher-éra vége óta érezhető némi csuszamlás, de a mostani, valós visszaesés annak köszönhető, hogy az F1-es csapatuk tényleg pocsék teljesítményt nyújtott 2014-ben” – mondta a Telegraph című szigetországi lapnak Robert Haigh.

A Brand Finance kimutatása jól alátámasztja, hogy miért érezte szükségét a Fiat Chrysler Automobiles vezére, Sergio Marchionne, hogy kézi vezérlésre kapcsoljon a Ferrarinál és nagy takarításba kezdjen. A vezér fenekestől felforgatta a maranellói vállalatot és a sportosztályt, személycserék garmadáját hajtva végre és az első, a dél-spanyolországi Jerezben tartott Forma-1-es tesztelés alapján arra lehet következtetni, hogy lesz haszna a változtatásoknak. A gárda – ha világmegváltásra nem is kell számítani - elmozdulhat idén a holtpontról.

Az újabb, Barcelonában tartandó gyakorlás előtt a dohányiparból importált új csapatfőnök, Maurizio Arrivabene is óvatosságra intette a tifosit: az új csapatvezető szerint a Mercedes altatott Jerezben, a gyengén muzsikáló Hondától pedig mindig számítani kell a meglepetésre, így csak az utolsó teszt után lehet képet alkotni az erőviszonyokról.

„Nagy álmaim vannak, de két lábbal állok a földön és azt mondom a rajongóinknak, hogy higgyenek az általunk tett erőfeszítésekben és gondoljanak arra is, hogy honnan indultunk” – nyilatkozta Arrivabene.

Kitért a Red Bulltól érkezve Fernando Alonsót felváltó Sebastian Vettel szerepére is az új karmester: noha az átigazolás tavalyi bejelentésekor sokan úgy vélték, hogy túlzóak azok a jóslatok, amelyek szerint a négyszeres vb-első Michael Schumacher módjára állítja majd talpra a Scuderiát, Arrivabene szerint már látszik, hogy a németnek minden esélye megvan arra, hogy honfitársához hasonlóan nagy dolgokat vigyen véghez a vörösöknél.

„Itt voltam Michael Schumacher idején és bátran ki merem jelenteni, hogy vannak pillanatok, amikor Vettelre nézek és úgy érzem, hogy Schumacher másolatát látom. Nagyon meggyőzőek a hasonlóságok, főképp azok számára, akik mindkettejüket ismerik. Nagyon bízunk abban, hogy az eredmények is hasonlóak lesznek” – fogalmazott a Ferrari-főnök.