Nem sok oka van mostanában az örömködésre Daniel Ricciardónak, a Red Bullnak és az Infinitinek, mégis ontják a mókás videókat. A prémiummárka legújabb, Montrealban készült kisfilmjében is az ausztrál pilóta a főszereplő, aki itt legalább hozza a tőle elvárt formát, ha már a versenypályán a különféle problémák miatt nem sikerül neki…

 

Mióta az Inifiniti korábbi márkanagykövete, Sebastian Vettel átpártolt a Ferrarihoz, a Red Bullal továbbra is szoros szövetségben álló prémiummárka egyre többször fogja hadra Ricciardót, akiben nem lehet csalódni, hiszen a szimpatikus pilóta mindig képes mosolyt csalni az ember arcára. A szezon elején már eldurrantottak egy reklámfilmet, amelyben az ausztrálra szabták a főszerepet, Montrealban pedig leforgattak egy újabbat, amely szintén jópofára sikeredett.

A hónap dolgozója című filmecskében Ricciardo egy montreali Inifiniti-kereskedés munkatársát alakítja, aki mindent elszúr, amit csak lehet, amikor az értékesítő egy potenciális vásárlóval tárgyal. A kért Red Bull helyett kávét szolgál fel, épp az egyezkedő felek mellett ejti el a helyiség egyik végéből a másikba vitt dobozokat, majd végül értetlenkedik egy sort és össze is töri a cserélni kívánt izzókat. A vásárlójelöltnek nem is tűnik fel, hogy az ausztrál versenyző szerencsétlenkedik mellettük, aki végül úgy leplezi le magát, hogy odaáll a kereskedést dísztő egyik óriásplakát mellé.


Kétségtelen, hogy a kisfilm mókás, pusztán az ad fanyar ízt a történethez, hogy mostanában sem a Red Bullnak, sem Ricciardónak nincs túl sok oka a nevetgélésre. A 2010 és 2014 között verhetetlen bajnokcsapat a tavalyi szezon után idén is nyűglődik, ráadásul Montreal - ahol tavaly Ricciardo karrierje első győzelmét aratta – pocsékul alakult az energiaitalos bandérium számára: a kenguruföldi az egész hétvégén át tartó küszködés után a 13. helyen zárta a viadalt és utólag nyíltan is a gyengélkedéssel kapcsolatos értetlenségének adott hangot.

Mivel a Renault-hajtáslánc gondjai, valamint egyéb, szövevényes problémák miatt a Red Bull szekere idén sem akar beindulni, az utóbbi hetekben már olyan pletykák is elkezdtek terjedni a paddockban, hogy Ricciardo esetleg kiléphet a Red Bull-család kötelékéből. Mostanság több forrás is spekulált arról, hogy a Ferrari - ahol Kimi Räikkönennek nincs szerződése 2016-ra – a Williams kötelékében hajtó Valtteri Bottas mellett az ausztrállal is szemez: ezek a teóriák vezettek odáig, hogy a napokban maga az érintett, valamint a Red Bull felső vezetése is kénytelen volt leszögezni, hogy Ricciardo jövőre is az energiaitalos egylet versenyzője marad.


Christian Horner csapatfőnök egy interjúban hangsúlyozta, hogy a 25 éves pilótának hosszú távra szól a szerződése, míg a Red Bull sportszakmai főguruja, Dr. Helmut Marko a Sport Bild című lapnak jóval markánsabban fogalmazott: az osztrák szakember szerint „nincs semmi valóságalapja” a Ricciardo esetleges távozásáról szóló híreszteléseknek, a pilótának „golyóbiztos” kontraktusa van és – mint mondta – „biztosan velünk lesz 2016-ban is”.

A Telegraph című lapnak nyilatkozva Ricciardo maga is elismerte, hogy nincs tervbe véve csapatváltás: „Jövőre is itt leszek, aztán meglátjuk, hogyan alakulnak a dolgok” – mondta az ausztrál, aki Montrealban persze arra is célzott, hogy jóval többet vár az energiaitalos különítménytől: „A karrierem miatt tisztában kell lennem azzal, hogy mi történik, mert nem akarok egyike lenni azoknak a bajnokoknak, akik valójában soha nem voltak azok…”


Az évad első hét futama után Ricciardo – akinek legjobb idei eredménye a Monacóban elért soványka 5. helyezés – 35 ponttal az egyéni tabella 7. helyén áll, maga mögé utasítva a Toro Rossótól az idei évre feljebb léptetett csapattársát, a 19 egységet jegyző Danyiil Kvjatot. A csapat légüres térben 4. a konstruktőri ranglétrán, 54 ponttal: a Lotust 31 ponttal előzik meg, az előttük portyázó Williamshez képest pedig 50 pont a hátrányuk.